Így lettem hídember

Borítókép: Így lettem hídember
Tíz lenyűgöző történet a TEDxWomen színpadán

Mit csinál egy csillagász nappal? Hogyan lehet közelebb hozni a betűk szeretetét a gyerekekhez? Ismerjük-e mindnyájan születésünk történetét? Milyen módon motiválhatunk egy fiatalt? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a Hidak címmel megrendezett TEDxWomen konferencia előadói.

Tíz lenyűgöző élettörténet elevenedett meg a hazai szervezésű TEDxLibertyBridgeWomen színpadán november 2-án, a Hatszín Teátrumban. A szervezők azzal a nem titkolt céllal hívták életre a programot, hogy valódi platformot, kommunikációs csatornákat, hidakat hozzanak létre női közösségek között, ezzel elősegítve és támogatva a párbeszédek, érdemi gondolatcserék, együttműködések elindulását.

A mára világszerte fogalommá és számos kezdeményezés táptalajává vált TEDx konferenciasorozathoz kapcsolódva, egyidőben a new orleans-i TEDWomen eseménnyel, a félnapos hazai rendezvény olyan úttörő szellemiségű, változást előidéző, elhivatott előadókat állított színpadra, kiknek történeteik, tevékenységük, alkotásaik, életútjuk példaként állhatnak előttünk.

Dr. Kospal Ágnes asztrofizikus

Az előadók között Pásztor Anna énekes és Marozsán Erika színművész mellett olyan, a nagy nyilvánosság számára talán kevésbé ismert, de területükön kiemelkedőt alkotó nők is szerepeltek, mint Füzesséry Anikó pedagógus, aki a kamasz és a felnőtt világ közötti megértést próbálja elősegíteni, Békés Emőke dúla, aki az élet egyik kapuján várja az érkezőket, Dr. Kóspál Ágnes nemzetközileg elismert asztrofizikus, Horváth Dorka, a dinamikusan növekvő startup, a BOOKR Kids megálmodója és vezetője, Szalai Dóra, aki feladva korábbi életvitelét, Budapest belvárosában megnyitotta és sikerre vitte egyedülálló cukrászdáját, valamint Hitka Viktória képzőművész, aki az “elvárás-alagútból” kilépve, szabad akarata szerint alakítja életét. A női előadók mellett történetével lenyűgözte a közönséget Csángó Dániel aktivista, kinek az élete egy autóbaleset miatt drámaian megváltozott és 20 évesen tolószékbe került. Ma a Mozdulj ki! mozgalom társalapítójaként azon dolgozik, hogy segítse a fiatal mozgássérülteket abban, hogy önállóan is el tudjanak és merjenek menni szórakozni. Az előadások videói hamarosan elérhetők lesznek az esemény közösségi csatornáin.

A résztvevők a második szekcióban átélhették az amerikai TED-élményt is, ugyanis a new orleans-i program egy részét magyar szinkrontolmácsolással közvetítették. “A tér-erő, mint a hídpillérek: összetart” - verselte Kupa Julcsi slammer, aki háromperces slamjeivel színesítette a programot, reflektálva az esemény hívószavára. Az előadások közti szünetben a Painturcity segítségével élhették át a résztvevők a közös alkotás élményét.

“Célunk, hogy a gondolatébresztő előadások változást generáló közeget hozzanak létre, a közönség személyes, tevékeny részvételével. Bízunk benne, hogy az előadások, valamint az esemény szüneteiben a résztvevők körében elindult párbeszédek olyan értéket és kapcsolatokat teremtenek, melyek megmaradnak a rendezvényen túl is.”- fogalmazták meg várakozásaikat az ötletgazda alapítók, Szabados Andrea és Bite Barbara, akik megerősítették, hogy jövőre is megrendezésre kerül a TEDxLibertyBridgeWomen konferencia.