Lépj ki végre a komfortzónádból! Meglátod, megéri!
"Mi az a komfortzóna és mégis miért kéne, hogy kilépjek rajta? Hiszen benne van a nevében, hogy komfortos, tehát valamiért kényelmes számomra. Akkor meg minek kellene egyik percről a másikra búcsút intenem neki, és belevágnom valami ismeretlenbe? Különben is, mi lesz, ha valami olyan történik, amire nem számítok? Utálom az ismeretlent! A meglepetéseket is. Kivéve azokat, amikről tudom, hogy micsodák. Jó nekem így. Igaz, kevésbé kalandos az életem, mint ahogy régen elképzeltem, de megfelel: nekem ennyi jutott. Nem mindenki lehet hegymászó, vagy sztár egy tehetségkutatóban, és főnök sem. A lényeg, hogy valahogy legyen az ember. Mondjuk nem lehet semmi fél év Indiában, vagy egy távoli szigeten, mint ahogy a kollegám csinálta. De ő más mint én, ő sokkal..."
Milyenebb?
Bátrabb? Vakmerőbb? Meggondolatlanabb? Szabadabb? Rámenősebb? Magának valóbb? Bevállalósabb? Fiatalabb? Kötetlenebb?
Ugyan dehogy!
A különbség annyi, hogy az illető nem fél. Nem fél szembenézni a változással. Nem fél megtenni az első lépést. Nem fél kicsit máshogy csinálni, mint eddig, vagy mint mások. A jutalma pedig egész egyszerűen a céljainak, vágyainak elérése, megvalósítása. Persze hülyeség lenne azt gondolni, hogy ennyivel el lehet intézni. Hiszen attól, hogy megteszem az első lépést valami felé, még nem válik valóra a vágyam, - nagyon is meg kell érte dolgoznom -, mindössze közelebb leszek ahhoz az emberhez, akiként úgy sejtem, jól tudnám érzeni magam. Mert a „mi lenne ha” önmagában nem old meg semmit, nem mutat a jövőbe és nem generál változást sem. Ahhoz, hogy változzanak körülöttünk a dolgok, hogy fejlődjünk az életünkben, hogy tanuljunk, meg kell tanulnunk nyitottnak, befogadónak és akcióra késznek lenni.
Mondhatnátok, hogy az élethez sokszor szerencse is kell, nem csak tenni akarás, és biztosan sokszor be is igazolódik ez a gondolat. De ha nincs mellette egy állandó proaktív, kezdeményező jelenlét, akkor a szerencsét sem mindig sikerül meglovagolni.
Épp ezért kell mindig naprakésznek lenni, nyitni az új lehetőségek felé és nem meghúzni magunkat az árnyékban, ha épp közel kerülhetnénk a tűzhöz. Mert mindenki a saját élete filmjét vágja és rendezi, csak rajta múlik, hogy miben és mikor vállal főszerepet.
És hogy miről ismerheted fel, ha régóta a komfortzónádban ragadtál? Mi sem egyszerűbb ennél: figyeld magadat, a külvilágra való reakcióidat, véleményeidet, gondolataidat!
- Mit csinálnál akkor, ha bármit megtehetnél? Hova költöznél, mivel foglalkoznál? Ki lennél?
- Hogyan képzelted gyerekként a felnőtt énedet? Mi valósult meg belőle, és mi nem? Van olyan, amit bánsz, hogy nem úgy alakult, ahogy vágytál rá?
- Sokszor fontolgatod az életmódváltást, karrierváltást, esetleg lakhely váltást?
- Magadban irigykedsz másokra, akiknek valamiből jobb, érdekesebb, izgalmasabb jutott, de nem vagy biztos benne, hogy neked is menne, ha hirtelen megtehetnéd?
- Úgy érzed több van benned, mint amit eddig kihoztál magadból, de nem mersz változtatni, csak kivársz. Már régóta, de valójában nem is tudod mire.
- Haragszol a világra, de közben elfogadod, amiben élsz, ahelyett, hogy tennél ellene. Olyan mondatokkal bizonygatod az igazadat, hogy „egy ember úgysem képes nagy dolgokon változtatni.”
Gondolj csak bele, ha ez mind így lenne, akkor nem lenne kinek a helyébe képzelned magad, hanem mindenki csak élethosszig sopánkodna! A világ pedig nagyjából megállna a fejlődésben. Tehát a probléma, vagy még inkább a feladat magaddal kapcsolatos: MERNI KELL VÁLTOZTATNI, MERNI KELL LÉPNI, MERNI KELL BEENGEDNI AZ ÚJAT!
Utána kell menni a lehetőségeknek, és nem csak álmodozni a lehetséges jobb időkről. IGEN-t kell mondani olyan dolgokra, amiktől eddig tartottál, vagy féltél. Akármiért.
Meg kell tenned magadnak azt a szívességet, hogy megpróbálod, és minden követ meg kell mozgatnod azért, hogy sikered legyen abban, amit elterveztél!
Szóval,
-ha például úgy érzed jó főnök lennél, tegyél érte: tanulj, képezd magad, vegyél részt megmérettetéseken, láttasd magad a munkahelyeden,merj felszólalni a saját érdekedben!
-ha titkon tetszik valaki, akkor tegyél érte, hogy észre vegye: kommunikálj nyíltan, állj elé, küldj neki üzenetet, hívd meg egy kávéra. Bármi is legyen a lépésed kimenetele, később nyugodt lehetsz, hogy legalább megpróbáltad!
-ha tényleg látni akarod a római Colosseumot, nem csak képeken nézegetni, tegyél érte: járj utána az utazási lehetőségeknek, keress olcsó ajánlatokat, szerezz útitársakat; kelj útnak egyedül, ahogy még sosem; vállalj plusz munkát a költőpénzhez!
A lényeg, hogy mutasd meg magadnak, hogy képes vagy rá!
A kényelmi zónánkban, a saját magunk által megalkotott kis zugunkban ugyan bujkálhatunk életünk végéig is, de nem érdemes! Hiszen ha így teszünk, épp arról maradunk le, ami a leglényegesebb: a való életről, a számtalan elénk táruló lehetőségről.
Ha még többet olvasnál a komfortzónáról, és az abból való kizökkenésről, kattints ide!