22 dolog, amit akkor értesz, ha hiperérzékeny vagy

Borítókép: 22 dolog, amit akkor értesz, ha hiperérzékeny vagy
„Ne vedd annyira komolyan”, „Egyszerűen engedd el”, „Te olyan intenzív belső életet élsz” – ha mindig kaptam volna egy forintot, valahányszor ilyeneket mondtak nekem életem során, akkor most nagyon gazdag lennék.

Sajnos sokáig nem voltam tisztában azzal, hogy a hiperérzékenyek csoportjába tartozom, még akkor sem, amikor felnőttként azt tapasztaltam: ahogy öregszem, egyre nehezebben viselem, ha a látóteremen kívülről szólítanak meg. Ilyenkor általában összerezzenek, néha fel is kiáltok ijedtemben, a „baleset” okozói pedig nem győznek bocsánatot kérni – pedig nyilván nem tehetnek róla, hiszen másokra eszerint kevésbé jellemző ez a probléma.

Szóval csak nemrég olvastam a hiperérzékenység (angolul HSP) jelenségéről, amelyet egy pszichológusnő, Elaine Aron írt le a kilencvenes évek elején, és azóta is számos könyvet és tanulmányt publikált a témában. Aron szerint minden ötödik ember mondható hiperérzékenynek. A pszichológus úgy gondolja, hogy az evolúció szempontjából fontos volt ennek az embertípusnak a kifejlődése, mivel a megfontolt, de az ingerekre érzékenyen reagáló személyek segítették a közösségeket a túlélésben. Ugyanakkor nyilván a „többség”, azaz a nem hiperérzékenyek gyors reakciói is fontosak a túlélés szempontjából.

A hiperérzékeny (angolul HSP, Highly Sensitive Person) embereket gyakran összekeverik az introvertáltakkal, noha Aron szerint a hiperérzékenyek körülbelül harmada jellemzően extrovertált személyiségvonásokkal bír. Ha nem tudod eldönteni, hogy hiperérzékeny vagy-e, akkor itt tesztelheted magad; vagy akár magadra ismerhetsz az alábbi galériában foglalt ismérvekben. Persze nem mindegyik feltétlenül hiperérzékeny jellemvonás, de ha az alábbi 21 jel kábé fele igaz rád, akkor már gyanakodhatsz, hogy te is benne vagy (esetleg a gyereked) abban a bizonyos 20%-ban.