Csak én nem akarom megkeresztelni a gyerekemet a családban - avagy így lettem hirtelen fekete báránnyá

Csak én nem akarom megkeresztelni a gyerekemet a családban - avagy így lettem hirtelen fekete báránnyá
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

"

"Vajon miért gondoltam azt, hogy anyai alapon jogot formálhatok arra, hogy eldöntsem, lesz-e szenteltvízbe mártás, avagy sem?"

A mi családunk sosem volt különösebben vallásos. Gyerekkorom óta egyedül a nagyanyáimtól láttam valamiféle gyakorlatot, de az is javarészt kimerült a karácsony szenteste tett templom látogatásban, vagy a temetésekre rendelt misézésekben. A magam részéről egészen 8 éves koromig meg sem voltam keresztelve, - ha minden igaz annak idején az azóta is szüntelenül ateista apukám nem akarta-, aztán az általános iskolában beírattak hittanra és ennek következményeképp 1-2 éven belül bezsebeltem mind a keresztséget, mind pedig az elsőáldozó címet.

Olvasd el ezt is!

Felnőttként azonban sosem volt fontos számomra a vallásosság, nem járok templomba, nem imádkozom, vagy gyónok: kizárólag az évtizedek,- vagy inkább századok?-, alatt a kultúránk részévé vált keresztény szokásokat, ünnepeket tartom, mint ahogy gondolom sokan mások is.

Kép
forrás: getty images

Amikor két évvel ezelőtt összeházasodtunk a férjemmel, - aki szintén hasonló alapokkal rendelkezik-, nem tartottunk templomi esküvőt, mert nem éreztük volna magunkhoz illőnek azok után, hogy nem vagyunk aktív vallásgyakorlók. És ez jól is volt így, senki, egyetlen rokon sem szólt bele, hogy „csak” polgári szertartást tartunk, hiszen ehhez senkinek semmi köze nincs, ez a mi életünk, a mi döntésünk.

Az elmúlt pár hónapban azonban, - mióta kiderült, hogy első gyermekünket várjuk - , olybá tűnik, hogy valahogy megváltozott a status quo. Hirtelenjében a család majdnem minden tagjának lett véleménye a keresztség fontosságáról.

Biztosan kitaláltátok már: a legtöbben kizárólag úgy látják „jónak, illendőnek, vagy tudomisén minek”, ha a gyerekünk, születése utána azonnal meg lesz keresztelve. Eddig egész nagy sikerrel vertem vissza ezeket a szóbeli támadásokat, de miután egyik nap már a férjem is inkább afelé hajlott, hogy „miért ne keresztelhetnénk meg”, ez komolyan elgondolkodtatott.

Nem csak arról, hogy milyen befolyásoló ereje és hatalma van a családnak és az ember közvetlen környezetének, hanem arról is, hogy vajon miért gondolhattam azt, hogy anyai alapon jogot formálhatok arra, hogy eldöntsem, lesz-e szenteltvízbe mártás, avagy sem.

Kép
forrás: getty images

Az én elképzelésem egyébként roppant rugalmas: terveim szerint ugyanis meghagynám a döntési lehetőséget a gyermekemnek. Így eredetileg arra gondoltam, hogy hagyjuk a „színházat” és az egyébként egyikünknek sem fontos keresztelkedés függőben maradna mindaddig, amíg a gyerekünk maga is el tudja dönteni, hogy komolyan szeretné-e a dolgot.

Ezzel megteremtenénk számára a lehetőséget, hogy ténylegesen megismerhesse a világvallásokat, azok számtalan oldalát és ha úgy tetszik, szabadon választhasson magának egyet, amiben hinni akar - még akkor is, ha ez nem ugyanaz lesz, mint a miénk.

Erről aztán meg végképp hallani sem akar a hirtelen „vallásossá” vált család, - különös tekintettel az idősebb generációra-, hiszen mint mondják, az nem lehet, hogy megtörjük a családi hagyományokat. Amikor megkérdezem, milyen hagyományokról beszélnek, a válaszukban sosincs komolyabb érvelés. Így hát azt gondolom, hogy miután a férjemmel közösen dűlőre jutunk majd a kérdésben, - és reményeim szerint visszatérünk az eredeti, közösen kigondolt elképzelésünkhöz-, úgy fogunk eljárni, ahogy mi jónak látjuk, nem pedig úgy, ahogy a többiek elvárják tőlünk. Mert a nyomasztás, az elnyomás, az elvárás szerintem nem valami keresztényi. De javítsatok ki...


És ha már szertartásoknál és gyerekeknél tartunk, íme néhány mókás kép arról, hogy a kicsik néhanapján mennyire "élvezik" az ilyen kötelező köröket:

Nézd meg a galériánkat> 17 kép
Ezeknek a gyerekeknek nem volt annyira fontos az esküvőd, mint neked.
Tovább olvasok
Te tényleg futsz? Hogyhogy nem vagy vékony?!

A futás nemcsak azoké, akiknek futóalkata van. Ezt már nagyon sokan bizonyították szerte a világban. Pocakos ultrafutók, nagyfenekű félmaratonisták, rövidlábú hosszútávfutók… ott vannak mindenhol. Oké, nem az elitben, és végképp nem a világcsúcstartók között, de a mindennapokban, a nemzetközi futóközösségben igen, és ez így van jól.

„Miért mondtam nemet a leánykérésre?" Kilenc történet

Hogyan történhet meg az, hogy egy mély érzésekkel teli párkapcsolatban az egyik fél úgy gondolja, hogy ideje örökre elkötelezni magukat, de a másik még nem? Ezek a lánykérés-történetek igazolják, hogy ilyesmi bizony lehetséges.

Kövess minket

5 lapszám 3475 Ft helyett 2075 Ft-ért, lapszámonként 695 Ft helyett 415 Ft-ért

Csak 2075 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem