1/9
Ha épp nem a gyerekek, akkor a szülők szórakoznak végtelenül jól minden percben. De amúgy igen: az erő legyen veletek, kedves szülők!
Neked ajánlott cikkek
25 különleges tehetség kihívásai és sikerei a Szegeden nyílt kiállításon

Esélyegyenlőségi kiállítás nyílt a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában. A tárlat alapjául az a „25 tehetséges ember története” című kiadvány szolgált, amely olyan fogyatékkal élő tehetségeket mutat be a művészet, a sport, a tudomány és a közélet területéről, akik valódi értéket teremtettek és mások számára is példaként szolgálnak.

8 remek tipp, hogyan rakj rendet az autódban

Az autód pici hely, ezért gyorsan lesz benne nagy kupi. Nem kell ennek így lennie, mutatunk néhány rendszerezési tippet, és mostantól mindig jó érzéssel indulhatsz reggel munkába.

23 tipikus Instagram hazugság, de mutatjuk a valóságot is

A hétköznapok nem olyan glamúrosak, mint amilyennek a filmek és persze a közösségi oldalakon megjelenő fotók tökéletes megvilágításában látszanak; de épp ezért szeretjük őket!

Megvan az első állam, ahol embereket komposztálhatnak

Elsőre talán morbidnak tűnhet ez a szókapcsolat, de talán ez írja le legjobban, miről is van szó: egy az új temetkezési lehetőségről, ami ráadásul jóval olcsóbb lesz, mint a hagyományos eljárás.

Meghan Markle élete Harry előtt - 15 érdekesség

Jó ügyekért harcolt, blogot vezetett és az egészséges étkezés megszállottja volt.

Kilenc jel, hogy halogatós típus vagy és észre sem veszed

Mármint azon kívül, hogy ezt a cikket olvasod. Na de térjünk a lényegre, persze szigorúan a produktivitás jegyében. Ezek a halogatás legfőbb, nehezen felismerhető ismérvei.

Komolyabban vesszük a fiúk fájdalmát, mint a lányokét

Egy friss kutatás szerint máshogy becsüljük meg a különböző nemű gyerekek fájdalmát. Nagyobbra becsüljük a fiúk fájdalmát a lányokéval szemben.

Íme a bizonyíték, hogy ikertesók mellett képtelenség unatkozni

Az ikerbabák mellett sosem lehet unatkozni. És nem csak azért, mert többfelé kell figyelned...

A negyed éves Éva előfizetésed mellé most fél évig az APA magazin 3 lapszámát is megkapod

Csak 2970 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem