Firenzében mostantól törvény tiltja, hogy a turisták az utcán egyenek

firenze,duomo,dóm Forrás: Getty Images
Akár 500 euróval is megbírságolhatnak bárkit, akit Firenze történelmi belvárosában falatozáson kapnak a hatóságok az utcán. A helyi vállalkozások állítólag torkig vannak azzal, hogy a turisták tömegei mászkálnak az utcákon, miközben a járdaszegélyeken ülve fogyasztják el az ebédjüket.

Kedden lépett életbe egy új törvény Firenzében, amelynek értelmében 500 eurót kénytelen fizetni az, aki az utcán eszik.

A törvény négy utcát érint a toszkán főváros történelmi negyedében.

Az érintett utcákon található helyi üzleteket megkérte az önkormányzat, hogy tegyenek ki figyelmeztető táblákat a következő felirattal: „Kérjük, tartsa tiszteletben a lakókat, a kereskedőket és az utcán dolgozókat.”

A megszorítás 12 és 3 óra, valamint este 6 és 10 óra között lesz érvényben, egyelőre négy hónapon át, vagyis a karácsonykor és szilveszterkor is vigyázniuk kell a turistáknak, hol költik el a vacsorájukat.

Az étkezési tilalom a Via de' Neri, a Piazzale degli Uffizi, a Piazza del Grano és a Via della Ninna nevű közterületeken van érvényben. [Térkép:]

Kár, hogy éppen annak a városnak az önkormányzata hozta a fenti intézkedést, ahol a Tripadvisor felhasználói szerint „a világ legjobb szendvicsei” kaphatók. Ez persze nem hatja meg a helyi vállalkozásokat, amelyeknek elegük van abból, hogy az éhes turisták az üzletük előtt a járdaszegélyeken ülve csillapítják az éhségüket.

Ha a turisták úgy viselkednének Firenzében, mint az otthonukban, szívesebben látnánk őket, kiváltképp, ha meg óhajtják kóstolni gasztronómiai különlegességeinket

– magyarázza a döntést Dario Nardella polgármester, aki a Twitteren még azt is megjegyezte, hogy „Aki tiszteli Firenzét, csak az érdemli meg Firenzét.”

A firenzei városvezetésnek még csak nem is ez az első hasonló intézkedése: tavaly a polgármester bejelentette, hogy ha továbbra is összeszemetelik a világhírű templomaikat a turisták, akkor velük fogja lemosatni a lépcsőket ebédidő után.

firenze,piazza della signoria
Forrás: Getty Images
Egy átlagos nap a Piazza della Signoria nevű téren, Firenzében

Olaszországban más történelmi városok is kényszerültek már arra, hogy megszorító intézkedéseket alkalmazzanak a „barbár városnézőhordák” ellen. Rómában kilátásba helyezték, hogy kerítéssel zárják el a legendás Spanyol lépcsőt, mert az ott üldögélő külföldiek teleszórták ételmaradékkal. Tavaly pedig a római városvezetés fontolgatta, hogy korlátozni fogja a Trevi-kút látogatását, olyan sokan fürödtek benne, ami illegális.
Országszerte több olasz városban tilos a középkori templomok lépcsőjére ülni (mert sok turista ott fogyasztja el az ebédjét), Milánóban pedig a szelfibotokkal való fotózkodást tiltották be idén.

fedezd fel a legjobb gasztrohelyeket firenzében: