6 étel, amit TILOS a fagyasztóba tenni – és 6, amiről nem tudtad, hogy lehet

Borítókép: 6 étel, amit TILOS a fagyasztóba tenni – és 6, amiről nem tudtad, hogy lehet Forrás: getty images
Vajon a sajt melyik kategóriába tartozik? És az avokádó? Most megtudhatod!

Azt gondolnánk, nagyon jól ismerjük a konyhai praktikákat, hiszen már gyerekkorunkban rengeteg fontos infót tanultunk meg az anyukánktól, az évek során pedig ezeket tökélyre is fejlesztettük. Noha ez így is van, azért akadnak olyan dolgok, amelyek kapcsán még mindig nagyon sok tévhit kering: például arról, hogy milyen ételeket szabad a hűtőben tárolni, vagy arról, mit nem lenne szabad a mikróban melegíteni.

De a konyhában nem csak ez a két eszköz okozhat némi kavarodást, a fagyasztóval kapcsolatban ugyanis hasonlóan megoszlanak a vélemények. Vannak, akik szeretnek szinte mindent betenni, hogy később is megehessék, és olyanok is, akik a nyers húson kívül semmit sem mernek ott tárolni. Az igazság valahol a kettő között húzódik, ugyanis rengeteg ételt lehet lefagyasztani akár hetekre-hónapokra is gond nélkül, de bizonyos dolgokat csak frissen lenne szabad fogyasztani.

Az első galériában azt nézheted meg, mi az, amit NEM lenne szabad lefagyasztani. Utána viszont feltétlenül görgess tovább, a képek alatt ugyanis egy másik galériában azt is megmutatjuk, mely ételekről tudják csak kevesen, hogy azokat simán be lehet tenni a fagyasztóba.

Volt, ami azért téged is meglepett, igaz? Pedig érdemes betartani a szabályokat, és a fenti listán szereplő ételeket inkább ne tartsd a fagyasztóban.

És most lássuk, mi az, amit viszont nyugodtan lefagyaszthatsz – és eddig nem is tudtad.