Ezek lettek a legütősebb tervek a Zewa Designer Pályázatán

Borítókép: Ezek lettek a legütősebb tervek a Zewa Designer Pályázatán
Több mint 50000 szavazat érkezett a Zewaprojekt.hu oldalra

Kiderült, mely alkotások taroltak a Zewa Designer Pályázatán

Sajtótájékoztatóval egybekötött kiállításon hirdette ki és köszöntötte Designer Pályázatának nyerteseit a Zewa. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóinak 17 pályaműve közül nem csak a szakmai zsűri választotta ki kedvencét, hanem a fogyasztóknak is lehetőségük nyílt voksolni arra az alkotásra, amelyet legszívesebben elfogadnának otthonukban.

A zsűri döntése alapján a Designer Pályázat nyertese Levkovets Yevgeniy lett

a közönségdíjat pedig több mint 6 000 szavazattal Rudokasz Bianka vehette át.

A Zewa márka számára évtizedek óta fontos az innováció, az újító szemlélet, ezért is hívta életre Designer Pályázatát, amely által a száraz és nedves toalettpapír együttes tárolására kíván megoldást nyújtani. A pályázatot a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gép- és Terméktervezés Tanszék harmadéves diákjai között hirdette meg a vállalat, az integrált terméktervezési gyakorlat tantárgy részeként.

A tehetséges pályázók egy előre meghatározott szempontrendszer szerint dolgoztak: figyelembe kellett venniük, hogy a terv megvalósítható és higiénikusan tárolható legyen, emellett pedig praktikus, esztétikus és könnyen újratölthető eszközök szülessenek a tervezőasztalon. A szakemberekből álló zsűri - Farkas Vilmos, a Publicis One kreatív igazgatója, Hadnagy Tímea enteriőr tervező, Hegedűs Eszter, az Essity brand managere, Hosszú Gergő, Magyar Design Díj zsűrijének tagja, a CoandCo Designcommunication Kft. tulajdonosa és Varga András, a BME Gép- és Terméktervezés Tanszék mesteroktatója - a szemeszter során végig követte és szakmailag segítette a hallgatókat. A zsűri döntése alapján a Zewa Designer Pályázat nyertese Levkovets Yevgeniy lett, akinek a műve a megadott szempontoknak leginkább megfelelt.

Ráadásul a zsűri mellett a fogyasztóknak is lehetőségük nyílt arra, hogy voksukkal támogassák a számukra legkedvesebb alkotást. A www.zewaprojekt.hu oldalra összesen több mint 50 000 szavazat érkezett, amelyből 6 000-nél is több kattintás Rudokasz Bianka modelljén landolt, mellyel ő lett a Zewa Designer Pályázat közönségdíjasa.

„Amellett, hogy segítsünk megtalálni a nedves toalettpapírok végleges helyét a fogyasztók fürdőszobájában, céljaink között szerepelt az is, hogy támogassuk a jövő tehetségeit, akik a verseny keretein belül éles helyzetben mérhették össze tudásukat és kreativitásukat. Az eredményhirdetéssel a projekt életében új fejezetet nyitottunk: szeretnénk, ha ezek a tervek már nem csak a tervezőasztalon léteznének, hanem valódi, használható megoldásként jelennének meg otthonainkban, ennek érdekében megkezdtük a tárgyalásokat a gyártásról.” – foglalta össze Hegedűs Eszter, a Zewa brand managere.

A Zewa márka évtizedek óta gondoskodik otthonunk minőségi és egyben igényes higiéniai papíreszközeiről. A száraz és a nedves toalettpapír együttes használatára eddig még nem létezett tökéletes megoldás, a BME hallgatóinak köszönhetően azonban most sikerült megalkotni a tökéletes tárolót, melyet remélhetőleg a fogyasztók is viszontláthatnak hamarosan.

A Zewa-ról

A prémium minőségű, legfejlettebb papír-ipari technológiákat alkalmazó piacvezető márka alapjait a 19. század utolsó évtizedében fektették le. A Zewa névadójának a dél-németországi Zellstoff‐Fabrik Waldhof gyárnak a futószalagjáról kerültek le az első Zewa termékek, melyek Magyarországon 1993 óta vásárolhatók meg. Azóta a Zewa márkanév fogalom lett, és piacvezetővé vált a toalettpapírok, papír zsebkendők és háztartási papírtörlők szegmenseiben (Nielsen YTD December 2017, Mo., értékben), valamint a szalvéta piacon is jelen van. A Zewa termékeit a svéd Essity (korábban SCA) cég gyártja és forgalmazza 1995 óta. További információ: www.zewa.hu

Az Essity-ről

Az Essity (korábban SCA), a világ egyik vezető higiéniai vállalata. A stockholmi központtal rendelkező vállalat közel 150 országban végez kereskedelmi tevékenységet 48 000 alkalmazottal, és számos ismert világmárka, mint például a TENA, a Zewa, a Libresse és a Libero tulajdonosa. Az Essity legfőbb célja az egészséges életmód támogatása higiéniai és egészségügyi megoldásai révén. A cég közel 48 000 alkalmazottal rendelkezik, és az eladásai 2016-ban elérték a 101 milliárd svéd koronát (10,5 milliárd eurót).