Ne is próbálkozz: ez a három csillagjegy sosem változik meg, akárhogyan is igyekszel

Borítókép: Ne is próbálkozz: ez a három csillagjegy sosem változik meg, akárhogyan is igyekszel Forrás: getty images
Őket biztosan nem tudod megváltoztatni!

Most őszintén: hányszor estél már bele abba a hibába, hogy azt gondoltad, te meg tudod változtatni a srácot? A tipikus rosszfiút, akinek a lábai előtt hevernek a csajok, aki imád bulizni – és csak sodródik az árral. Szinte biztos, legalább egyszer neked is meg kellett tanulnod, hogy egyes emberek sosem fognak megváltozni. Olyan erős a személyiségük, hogy nemhogy nem akarnak, NEM IS TUDNAK alakítani az életükön.

Erre pedig az ezotériának is van magyarázata. A 12 csillagjegyet ugyanis többféleképpen lehet csoportra bontani: pólusuk, elemük és minőségük szerint. Utóbbi a fontos ebben a kérdésben a számunkra, ez ugyanis a kapcsolatokra is kihatással van. Minőség alapján léteznek kardinális, labilis és fix jegyek: a fixbe tartozó négy horoszkóp szülötte közül pedig három egyszerűen nem hajlandó belemenni a változásba, ragaszkodnak a saját véleményükhöz, és nem adnak igazat másoknak.

Az egyetlen kivétel a fix jegyek között a Vízöntő, mert egy jegy szülötte kifejezetten intellektuális és érdeklődő a világ dolgai iránt. Így ő hajlandó változtatni a nézetein, ha olyat talál, ami jobban megfelel az igazságérzetének.

Kattints a galériára, és nézd meg, rajta kívül melyik három jegy tartozik a fixek csoportjába!