Kit Harington egy monoklinak köszönheti Jon Snow szerepét

Borítókép: Kit Harington egy monoklinak köszönheti Jon Snow szerepét Forrás: Europress
A színész elmesélte, hogy a casting előtti este verekedésbe keveredett, és így másnap reggel könnyű volt kiszúrni őt a fiatal színészek tömegében.

Kit Harington színészi tanulmányai után szinte egyenesen a Trónok harca forgatásán kötött ki. Mint egy interjúban elmesélte,

az összes fiatal színészt meghallgatták, akit csak találtak Britanniában

...vagyis egy egész tömegből választották ki éppen őt a producerek. És hogy miért? A most 29 éves Kit szerint egy előző esti verekedés is közrejátszhatott abban, hogy éppen ő kapta meg Jon Snow szerepét.

„Bementem a McDonald'sba egy csajjal, akivel randizgattam, de nem volt szabad hely – meséli Harington a W magazinnak. – Megkérdeztem egy csávót és a barátnőjét, hogy leülhetünk-e az asztalukhoz. Azt mondták, igen. Leültünk és a gyerek azonnal szemétkedni kezdett a lánnyal, akivel voltam. Beszólogatott neki, ronda tehénnek nevezte és még rosszabbakat is mondott neki. Mondom, nem, nem, nem, nem mondhatsz rá ilyeneket, gyere ki. Azelőtt soha életemben nem verekedtem.”

A fickó felállt; ültében nem is látszott, hogy milyen nagydarab. Tudtam, hogy muszáj nekem ütnöm először, különben gyávának fogok látszani. Jól meggyepált

– emlékszik vissza Kit, de aztán hozzáteszi, hogy „könnyen elképzelhető, hogy a monokli a szememen hozzásegített ahhoz, hogy megkapjam Jon Snow szerepét, úgyhogy ha nézed ezt a videót, ezúton is köszönöm.”

A meghallgatáson egyébként egy Tyrionnal közös jelenetben kellett részt vennie Kit Haringtonnak, egész pontosan ebben (az alábbi videó persze már a kész sorozat pilotjából való):

Magát a videóinterjút, amin Kit elmeséli a monoklis meghallgatás történetét, ide kattintva nézheted meg.