4 Robin Williams-film, amit még csak ezután mutatnak be

Borítókép: 4 Robin Williams-film, amit még csak ezután mutatnak be
A váratlanul elhunyt színész élete utolsó hónapjaiban is hihetetlenül sokat forgatott.

Augusztus 11-én, hétfőn váratlanul elhunyt Robin Williams. „Abban reménykedünk, hogy, az emberek nem a halálára fognak emlékezni, hanem a számtalan örömmel, nevetéssel teli pillanatra, amit milliók köszönhetnek neki" – olvasható felesége közleményében. Úgyhogy most pontosan ezt fogjuk tenni, ami nem is esik túlzottan nehezünkre! Hogy miért? Azért, mert Robin Williams nem ült a babérjain a Holt költők társasága óta. Ellenkezőleg, élete végéig rengeteget dolgozott, hovatovább több filmje még az Államokban is bemutatásra vár. Nézzük, milyen változatos műfajú filmekben láthatjuk a színészt a következő hónapokban:

1. The Angriest Man in Brooklyn

Rendező: Phil Arden Robinson, főszereplők: Robin Williams, Mila Kunis, itthoni bemutató: még nem tudjuk
Robin egy kissé nehéz természetű ügyvédet alakít, akinek a kezelőorvosa (Kunis) véletlenül azt mondja, hogy 90 perce van hátra az életéből. Így hősünk ennyi idő alatt kísérli meg rendbehozni konfliktusokkal terhes kapcsolatait. A filmet már bemutatták Amerikában, ésmeglehetősen vegyes kritikákat kapott.


fotó: Europress

2. Night at the Museum – The Secret of the Tomb

Rendező: Shawn Levy, főszereplők: Ben Stiller, Robin Williams, Owen Wilson, Rebel Wilson, itthoni bemutató: valamikor karácsonytájt
Az Éjszaka a múzeumban sagának már a harmadik kiadásáról beszélhetünk, amelyben Larry (Stiller), aki immár egészen profin menedzseli a múzeumban az éj leple alatt zajló varázsfolyamatokat, most úgy dönt, hogy átteszi a székhelyét Londonba. Természetesen legfontosabb szövetségei, így Theodore Roosevelt (Williams) se maradhatnak el mellőle.

3.Merry Friggin' Christmas


forgatás közben: Lauren Graham, John McHale, Robin Williams, Tristam Shapeero, Candice Bergen

Rendező: Tristam Shapeero, főszereplők: Robin Williams, Lauren Graham, Joel McHale, bemutató:az amerikai mozikba novemberben érkezik
Erről a filmről még nem sokat tudunk: az biztos, hogy egy diszfunkcionális családról szól, amelynek egyik tagja (McHale) ráadásul otthon felejtette a fiának szánt ajándékokat.

4. Absolutely Anything

Rendező: Terry Jones, főszereplők: Simon Pegg, Kate Beckinsale, Terry Jones, John Cleese, Robin Williams, bemutató: 2015
Az egykori Monty Python társulat tagjainak újabb nagy dobásaként emlegetik már most ezt a sci-fi komédiát, amilyenre csaknem 20 éve nem volt példa. Robin Williams a kutya hangját kölcsönözte benne.