Az édes, ropogós csokoládé darabokra hullik a fogaid között és szétolvad a szádban. Az akaraterőd a fejedben hasonlóképp. Mintha valami láthatatlan terrorista meghekkelte volna az agyadat és most hatalmában tartaná! Egy pillanatra megsemmisülsz az édes íz adta kielégüléstől, de aztán eláraszt a bűntudat. „Már megint! Hova lett az akaraterőm? Nem is voltam éhes! Mégis mire számítottam?!” Tehetetlennek érzed magad az édesség iránti vággyal szemben, ezért inkább megadod magad neki. Vajon képes lennél máshogy is dönteni? Hát persze!

Az érzelmi evés a gyerekkorban gyökerezik, amikor az étel a szülők legfontosabb eszköze a figyelem elterelésére és a jutalmazásra, és így válaszként szolgál a legkülönbözőbb érzelmekre és viselkedésfajtákra. Ha egy csecsemő sír, cumisüveget nyomnak a szájába és elhallgat. Vagy anyamellet. Ha egy gyerek jól viselkedik, cukorkát, fagyit, almás pitét kap jutalmul. Ha felnőttként jól teljesítesz a munkahelyeden vagy akár csak végigcsináltál egy fárasztó napot, mivel jutalmazod magad? Úgy van, gyorskajával vagy az anyukád utánozhatatlan almás pitéjével, ami visszavarázsol a gyerekkorod boldog, megnyugtató szegletébe.

Az ünnepek, a hosszú hétvégék, a rokoni összejövetelek, a vakációk még inkább a kaja körül forognak. A karácsony az evésről szól, a családi születésnapok a tortáról és a háromfogásos vasárnapi ebédről, az utazások a helyi specialitásokról. Ezek a különleges finomságok nem csak tovább emelik az ünnep fényét, sokkal inkább megalapozzák és hozzásegítik az embert ahhoz, hogy enyhítse a fájdalmát (akármilyen természetű legyen is az), a magányát, a feszültségeket.

De még csak különleges alkalomról se kell szó legyen ahhoz, hogy szabotálni kezdjük önmagunkat azáltal, hogy ész nélküli falatozásba kezdjünk. Elég egy hosszú, kilátástalan téli délután, amikor az agyunk elérkezettnek látja az időt arra, hogy bebiztosítsa az identitásunkat és az önmagunkba, a képességeinkbe vetett hitünket. Amikor valami más történik, mint amit szeretnénk vagy érzékelünk vagy amilyennek képzeljük a helyzetünket, akkor az agyunk minden tőle telhetőt megtesz, hogy visszazökkentse a dolgokat a (sokszor légből kapott) kerékvágásba. Ha kövérnek látjuk magunkat, de aztán fogyni kezdünk, hamarabb belepottyanunk az önszabotázs mókuskerekébe, mint azt el tudjuk képzelni. Szinte öntudatlanul „hozzásegítjük” az elménket, hogy a valóságot „egyeztesse” az énképünkkel.

Az evés az egyik leghatékonyabb eszköz, amely hozzásegít a traumák feldolgozásához. Egyes pszichológusok szerint az úszógumi egy érzelmi pajzs, amit az ember maga köré épít. Bármennyire gyűlöli, ha elkezd megszabadulni tőle, védtelenebbnek érzi magát.

Akár magadra ismersz ebben a leírásban, akár nem – az érzelmi evésnek sokféle kiváltó oka lehet. Íme néhány trükk, amire talán még nem gondoltál. Segítségükkel ura lehetsz az érzéseidnek és ellenállhatsz a csecsemőkorod óta beléd rögződött késztetéseknek: