10 dolog, amit biztosan nem tudtál a 120 éve született Erich Kästnerről

Erich Kastner,A két Lotti,író,évforduló,könyv,regény,irodalom,gyerekkönyv Forrás: wikipedia
Ki ne olvasta volna A két Lottit vagy az Emil és a detektíveket? Február 23-án lesz 120 éve, hogy megszületett a német író, költő, újságíró, akit leginkább az ifjúsági regényeiről ismer a világ. Azt kevesen tudják róla, hogy a náci hatalomátvétel után a Gestapo üldözte, és azért maradt Németországban, mert nem akarta egyedül hagyni az édesanyját…
  • Édesanyja Ida Kästner, apja Emil Kästner nyergesmester, az igazi édesapa állítólag doktor Zimmermann, a család háziorvosa volt. A szülők kapcsolata boldogtalan volt, s így Kästner édesanyja minden szeretetét és törődését a fiára zúdította.
  • Jó tanuló, remek eszű fú volt, akit 14 évesen felvettek a drezdai tanítóképzőbe, de ott gyorsan kiderült számára, hogy nem neki való a tanári pálya.
  • A katonaság után a lipcsei egyetemen német és színháztudomány szakra járt, és egyre inkább érdekelni kezdte az írás. Olyannyira, hogy újságírónak állt, 1925-ben pedig Berlinbe költözött, ott jelent meg az első verseskötete.
  • 1929 októberében szerződtették egy gyerekkönyvre, és ez fordulópont volt Erich életében. Így készült el a talán máig legnépszerűbb regénye, az Emil és a detektívek, amelyet hamarosan filmfeldolgozás is követett, és azóta is folyamatosan készülnek újabb és újabb feldolgozásai. Az Emil és a detektivek hozta meg számára az anyagi jólétet és az ismertséget.
könyv,gyerekkönyv,irodalom,író,erich kastner,olvasás
Forrás: rukkola.hu
A legtöbb gyerek elolvassa ezt a könyvet, még a fiúk is.
  • A harmincas években írta meg a Május 35., illetve A repülő osztály című regényeit, amelyek a mai napig hallatlan népszerűségnek örvendenek.
  • 1931-ben írt regényét a náci párt pornográfnak minősítette, többször zaklatta a Gestapo, az 1933-as berlini könyvégetés során Mann és Heine mellett az ő könyveit is elégették. Bár nem akart elmenekülni az országból, főként édesanyja miatt, de az egyre veszélyesebbé váló Berlinből Münchenbe kötözött.
  • A háború után gyereklapot indított és ekkor írta meg A két Lotti című regényét is, ami szintén zajos sikert hozott.
  • 1956-ban színdarabot is írt, és a köztudattal ellenben Erich Kästner közel sem volt „pusztán” gyerekkönyv író, hiszen számos forgatókönyv, felnőtt regény, esszé, színházi és filmkritikát jegyez.
  • Két meghatározó nő volt az életében, az egyikük Luiselotte Enderle, ő 1935-től halálig az íróval maradt, a másik egy titkos szerelem, Friedl Siebert volt, akitől 1957-ben megszületett az egyetlen gyermeke, Thomas.
  • Bár rengeteget dolgozott, a háború borzalmait mégsem tudta elfelejteni, az alkoholhoz menekült, és nagyon sokat dohányzott. Amikor megtudta, hogy nyelőcsőrákja van, elutasította a kezelést. 1974. július 29-én halt meg.