Ennek a kislánynak talán sosem lesz igazi esküvője, így az édesanyja szervezett neki egy fotózást

Ennek a kislánynak talán sosem lesz igazi esküvője, így az édesanyja szervezett neki egy fotózást
Forrás: mymodernmet.com

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

K

Keserédes történet, reméljük jól végződik.

A mindössze 5 éves Sophia Chiappalone már 3 nyitott szívműtéten van túl és november közepén egy újabb vár rá. A kislány arról álmodozik, hogy egyszer majd feleségül megy a 6 éves kisiskolás szerelméhez, Hunterhez, akivel nagyon jó barátok. Sophia édesanyjának köszönhetően ez az álom nem maradt titokban és a kérés eljutott a kisfiúhoz és annak szüleihez is, akik boldogan eleget tettek a kislány kérésének, közösen szerveztek ugyanis a kicsiknek egy csodaszép esküvői fotózást.

A kisfiam bármit megtenne, hogy boldognak lássa Sophiát, így hamar beleegyezett a fotózásba. Olyan köztük a kémia, akár a mágnes, igazán magával ragadó nézni őket

- meséli Hunter édesanyja.

A kislány édesanyjának egyik barátja hivatásos fotós, így nem volt kérdés, ki készíti el a gyerekekről a szebbnél szebb képeket. Persze egy szülőnek mindig boldogság, hogy olyat adhat meg a gyermekének, amire igazán vágyik, az anyuka számára ez az ajándék most mégis fájdalmasan keserédes.

Megrémiszt a gondolat, hogy talán ez lesz az egyetlen alkalom, hogy menyasszonyi ruhában láthassam a lányomat, mert talán mire igazából megtörténhetne vele ez a csoda, neki már le fog járni az ideje

- mondta szomorúan Sophia anyukája.

A fotósorozatnak egyébként más célja is van: a GoFundMe oldalon pénzt gyűjtenek a kislány korábbi és jövőbeli műtéteinek költségeire, hogy felnőttként a valóságban is átélhesse majd a nagy napot. Bízunk benne, hogy így lesz, mielőbbi gyógyulást kívánunk Sophiának!

Nézd meg a galériánkat> 15 kép
Ennek a kislánynak talán sosem lesz igazi esküvője, így az édesanyja szervezett neki egy fotózást
Tovább olvasok
Régi idők étkei – most kiderül, mit ettek ükanyáink ünnepekkor

Hajdanában karácsonyeste a falvakban disznótoros és friss széna illata lengte körül az ünnepi asztalt. A cseréptálban tálalt hurkát-kolbászt hímzett abroszra helyezték, a szénát az asztal alá dugták. A sült pecsenyét a család tagjai ették, a széna az éjjel érkező Kisjézusnak szolgált fekhelyül.

Napi horoszkóp december 10.: a Bikák tudatosan tervezik a jövőt, a Rákok hasznos tanácsot kapnak

A hét első napján is érdemes elolvasnod a horoszkópod, hisz a csillagok ismét üzentek!

Kövess minket

ÉVA MAGAZIN 10 LAPSZÁM

Csak 3475 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem