Mint ahogyan egy nőnek elege lett az utcai "helló, cica!" és társai megjegyzésekből, ezért lefotózkodott mindenkivel, aki utánaszólogatott, most én is elhatároztam, hogy revansot veszek a pasikon, akik lapátra támaszkodva füttyögnek vagy épp a hátsómat méregetve ciccegnek.

Az egész ötlet onnan indult, hogy nyáron egy sortban mentem át a Petőfi hídon, mikor egyszercsak elém állt egy jól szituált, narancssárga kantáros nadrágot viselő fazon, aki valószínűleg épp végzett a műszakkal az építkezésen, szívott egyet az orrán, majd megkérdezte:

Én erre annyit mondtam neki, persze, örülök, hogy végre bemutat engem az anyukájának. Úgy tűnt, hatásos volt visszaszólni, hiszen az úriember habogva elnézést kért, és valószínűleg aznap nem szólt be több "combikának".

Persze, nem ő volt az egyetlen valaha, aki úgy gondolta, a "szia cica, van gazdád?" a legjobb módja az ismerkedésnek, és persze biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek a nagymellű barátnőjére ráüvöltött már egy pasi az utcán, hogy

Persze, általánosítani sem szabad, hogy mindig az építkezések mellett fordulnak elő ilyen esetek, ugyanis nekem már inges-zakós úriember is mondta a villamoson, hogy beleharapna a fenekembe, sőt,

fiatal srác is jött már oda úgy, hogy nem tudja eldönteni, a kutyám vagy a hátsóm a királyabb.

Nos, úgy döntöttem, itt az idő, hogy Combika fordítva próbálja ki az angolul "catcalling"-nak, azaz cicahívogatásnak nevezett jelentséget, és pár napig én szólogattam be férfiaknak az utcán.

Olyan kifejezéseket használtam, amelyeket hallottam már férfiaktól nőknek előadva az után.

Legelőször kicsit izgultam, amikor egy dohánybolt előtt ácsorgó pasinak, aki épp nőket méregetett, annyit mondtam, hogy

Az úriember nem tudta hova tenni a dolgot, és forgatta a szemét, látszott, hogy kellemetlenül érzi magát. (Milyen meglepő, nem?)

Ezután nagyobb bátorsággal a következő, szembejövő, negyvenes pasinak már csak cuppogtam, és morgó hangokat adtam ki, pont ahogyan többször láttam/hallottam már. Ő nem elégedett meg egy szemforgatással, hanem megkérdezte, normális vagyok-e.

Ezután jött a vadabb próbálkozás egy fiatal sráccal, mikor leejtette a tárcáját a buszmegállóban, mire én azzal nyugtáztam a dolgot, hogy mögéálltam, és bejelentettem neki, hogy igazán örülnék, ha legközelebb mélyebbre hajolna, hogy láthassam a dögös fenekét (nyilván itt nem a fenék szót használtam).

Nagyon zavartan nézett rám, és nem tudta mire vélni a dolgot.

Mikor a Krisztina körúton nyilvánosan lányokat stíölő pasinak szabályosan odaüvöltöttem, hogy

"Miccccsoda idomok, cirmoscica!"

ő szabályosan elvörösödött, és rettentően zavarta a dolog. Azt hiszem, aznap már nem stírölt annyi nőt, mint azelőtt.

Másnap szépen bevetettem azokat a trükköket, amiket minden nő megtapasztalhatott már az igazi úriember jellegű pasiktól: azaz átengedtem a zebrán egy férfit, majd lehúztam az ablakot, és jó, kanos kamionsofőr módjára ordenárén dicsértem meg a hátsóját, és azt, hogy milyen dögösen rezeg, mikor átfut előttem.

Ezután napközben csak simán lehúzott ablakkal járkáltam a városban, és minden zebránál cuppogtam egy kicsit a pasiknak, és

rekesztett hangon odavetettem nekik egy "Ez igen, bébike" vagy épp a "Tolnálak, mint a lopott biciklit" kifejezéseket, amelyek már szinte klasszikusnak számítanak a catcallingot űző pasik körében.

Estére úgy belefáradtam az egész napos nyilvános pasi zaklatásba, hogy már csak egész fáradtan morogram oda a közért fele menet az esti műszakos útfelújító srácoknak, hogy lehetne rövidebb az a naci, és a lapáton támaszkodó fazon mellett is maximum 4-5 másodpercet ácsorogtam nyálcsorgatva, azt a csecse kis dekoltázsát dicsérve.

Egy kicsit meg is lepődtem, hogy még az egyetem alatt kegyetlenül nehezen maradt meg a fejemben akár egy napra is az integrálás menete, vagy épp a gazdaságstatisztikai képletek, akkor hogyhogy évekre visszamenőleg emlékszem az összes udvarias dicséretre, amit finom úriemberektől és daliás lovagoktól hallottam valaha az utcán. Mindenesetre jó hasznát vettem, hiszen magamtól hogy is ugorhatott volna be pont az "Ilyen testem lenne, egész nap fogdosnám magamat" kifejezés, amit a nap lezárásaként vetettem oda egy sétálgató férfinak.

Az emberkísérlet eredményeként szomorúan vettem tudomásul, hogy egyetlen pasi sem érezte a szarkazmust vagy épp az iróniát a dologban, és tök értetlen arccal meredtek rám, vagy szinte molesztálásnak vették az ártatlan megjegyzéseimet. Nos, akkor erre most csak annyit tudok mondani: szerintetek, mi nők hogy érezzük magunkat, mikor ugyanezt csináljátok?

Na ugye!