Eladó a ház, ami az Üvöltő szeleket ihlette

ház,Ponden Hall,Anglia,Yorkshire,Haworth,láp,felhők,ég,fák Forrás: Fine & Country
Bár már megbeszéltük a szerkesztőségben, hogy összedobjuk rá a pénzt és megvesszük, azért megmutatjuk, hogy fest ma a ház, ami Emily Brontë fantáziáját is megmozgatta.

Az angliai Yorkshire egyik eldugott szegletében áll a 464 négyzetméteres vidéki otthon, amit a Brontë-nővérek gyakran látogattak, és ami jelenleg közkedvelt panzióként fogad vendégeket. Az elegáns Ponden Hallból fantasztikus kilátás nyílik a környékbeli szélfútta dombokra. De a házat nemcsak a vidék teszi különlegessé: belül is nyugalmat áraszt, visszarepít egy olyan korba, amikor még sokkal lassabban folyt az idő. Ez persze egyáltalán nem véletlen, hiszen a ház régebbi, keleti fele 1541-ben épült, majd 1801-ben bővítették a jelenlegi méretére.

Ponden Hallnak többek között a könyvtára volt az, ami a Brontë-családot idevonzotta. A ház ihlette Emily-t az Üvöltő szelek belső tereinek leírására, Anne pedig a Wildfell asszonya című regényében örökítette meg Ponden Hallt, ami a nővérek szülőfaluja, Haworth mellett található. A kilenc hálószobás házat mostani tulajdonosa húsz év alatt szépen felújította.

A jelenlegi fő hálószobában van egy kis ablak, előtte egy fapaneles hálófülke – állítólag ez ihlette azt a jelenetet, amikor Catherine szelleme kopogtat az ablakon Lockwoodnak, a regény mesélőjének, hogy engedje be. Egy másik régi történet szerint Anne, Emily és bátyjuk, Branwell is itt kértek menedéket 1824-ben egy pusztító vihar elől – biztosak vagyunk benne, hogy nem bánták, hogy itt kellett időzniük.

A mai vevőre is barátságos enteriőr, egy négysütős AGA tűzhely, festett üvegablakok, csodás fagerendás helyiségek és egy kőfallal körülvett, gyönyörű kert vár.

Sétáld körbe velünk a házat: