Jó-e az, ha velünk alszanak a gyerekek? – Gyermekpszichológus szakértőnk reflektál a szülők pro és kontra érveire

Jó-e az, ha velünk alszanak a gyerekek? – Gyermekpszichológus szakértőnk reflektál a szülők pro és kontra érveire
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

"

"Én ezt olvastam..." De nálunk az vált be..." "Mi biztosan úgy fogjuk csinálni, hogy..." – avagy árt vagy használ a gyerekkel való együttalvás?

A gyerekekkel való együttalvásról kivétel nélkül minden szülőnek megvan a véleménye. Van, aki akár a gyerekek tizenéves koráig erre esküszik a szorosabb kötődés kialakulásának jegyében, van, aki mértékletesen – például csak adott szituációkban, mondjuk, ha a kicsi beteg –, él vele, és van, aki egyértelműen elutasítja. Írásunkban édesanyákat kérdeztünk meg arról, hogy náluk mi a bevett szokás, mit gondolnak a közös alvásról: vajon használ-e vagy éppen árt a gyereknek. A témát továbbá Küri Johanna gyermekpszichológussal is körüljártuk, aki arról is beszélt nekünk, hogy milyen szempontokat érdemes mérlegelni, amikor az együttalvásról döntünk.

Amikor várandós lettem, már eldöntöttük a férjemmel, hogy a különalvásra szavazunk. Kész volt a gyerekszoba, épp a mienk mellett. Bevallom, én gyermekként is külön aludtam a szüleimtől, és sosem voltam az a gyerek, aki imádott bemászni a szülei ágyába. A szülés után elég nehéz hetek következtek, mert a kisfiam biológiai órája még nem működött jól: nap közben aludt és egész éjjel bulizott. Az első 3 hét szenvedés volt, és bár sokan javasolták, hogy aludjak vele, én soha, egyszer sem aludtam bent nála, és sosem vettük be az ágyunkba.
3 hét után pedig egyszer csak elvágták, átaludta az éjszakát, és mindenki ki tudta magát pihenni a saját szobájában. Aztán a fogzással jöttek nehéz éjszakák, és pár alkalommal mepróbáltuk, hogy hátha megnyugszik, ha köztünk van, de nem, sosem aludt el velünk, és mindig az lett a vége, hogy visszavittük a szobájába.
Imádom a fiamat én és a férjem is, imádunk vele összebújni, rengeteget játszunk, sok időt töltünk együtt, ennek ellenére az éjszakákat szeretjük csak ketten tölteni. Mi így tudjuk kialudni magunkat, és nekem ne mondja senki, hogy egy vagy több gyerekkel az ágyban annyira jó lehet bárki szexuális élete. Nekünk ez nagyon fontos, szeretjük egymást, és szeretnénk, ha ez így is maradna. De nem gondolom, hogy bármit rosszul csináltunk volna: a fiunk – bár olykor vannak rémes éjszakák – szerintem elég jó alvó, szereti a kis intim szféráját, és kiegyensúlyozott, boldog gyerek. Nekünk ez így bevált.

- Barbara

"Arra, hogy jó-e, ha a gyerek velünk alszik, egyszerűen nincs általános recept. Az embernek általában vannak bizonyos elvei arról, hogyan szeretné, hogy működjön majd az alvás, aztán a baba megszületik és gyakran félrelökjük a terveket, mert nem biztos, hogy az adott élethelyzetben működnek. Természetesen adódhatnak szituációk, amikor a gyereknek igenis szüksége van a fizikai kötődésre – például, ha beteg, nem ártunk vele, ha néhány napig magunk mellett tudjuk" – mondja el Johanna.

Kép
forrás: getty images

Egy nagy családi házban laktunk a két gyerekünkkel és nagyon élveztük, hogy velünk aludtak. Volt saját szobájuk, saját ággyal, de valahogy jobban szerettek nálunk szundítani és ezt mi nem is bántuk. Aztán az évek alatt eléggé elhidegültünk egymástól, bár én nem az együttalvásnak tulajdonítom a dolgot, bőven akadtak más megoldatlan problémáink is. Egy idő után már nem igazán funkcionáltunk igazi házastársként, így nem bántuk, hogy a közös alvás megmaradt. Majdnem 20 év házasság után, két éve váltak el útjaink. Utólag úgy gondolom, jobban kellett volna dolgoznunk egymásért és nem elnyomni, a szőnyeg alá söpörni a dolgokat. A gyerekeket hidegzuhanyként érte, hogy a négyünk szoros kötődése, kapcsolata nincs többé, nekik nem jött le, hogy apa és anya kapcsolata csak "kirakat" volt. Ebből a szempontól, ha lehetne, már máshogyan csinálnám az együttalvást. Nem mondom, hogy megmenthettem volna vele a házasságunkat, de legalább a gyerekeknek nem kellett volna átélniük ezt a drasztikus váltást.

- Edina

"A párkapcsolat szempontjából a gyerekkel való együttalvás akkor nem egészséges, ha annak az alváson kívül egyéb funkciója, szerepe is kialakul a felekben – vagy csak az egyik félben –, például ha valamiért nem akarják a kettesben töltött időt vagy feloldatlan konfliktus van köztük, amit elnyomnak azzal, hogy a gyereket mintegy villámhárítónak használják. Minden ilyen esetben, amikor úgy érezzük, hogy ez a szokás a kapcsolat számára romboló, azt kell megvizsgálni, hogy valójában miről szól az, hogy a gyermekünket magunk közé helyezzük? Mert a legtöbb esetben nem a gyerek igényeiről" – javasolja a pszichológus.

Egy kisgyerekkel eleinte persze rendkívül fontos, hogy kialakuljon a testi kötődés, hiszen kapcsolódik hozzánk a méhünkben, aztán hosszú ideig magunkhoz kötözve hordozzuk kendőben – és igen, bizonyos esetekben az együttalvás nagyon is szükséges, például egy koraszülött csecsemő esetében, akinek még kapcsolódnia kellett volna hozzánk. A későbbiekben azonban engedni kell kicsit a testi kötődést lazulni, és inkább a lelkire erősíteni annak érdekében, hogy a gyermekünk képes legyen tőlünk függetlenül is létezni, leválni: így továbbra is meglesznek a gyökerek, amikbe kapaszkodhat, de közben fokozatosan "nőhetnek a szárnyai".

- mesél a kötődés fontosságáról Johanna.
Kép
forrás: getty images

Nem így terveztem az első gyereknél, de így alakult. Rettegtem a bölcsőhaláltól, mindig hallani akartam, ahogyan szuszog. Azt olvastam, hogy a babáknak is jó, ha hallanak minket. Ráadásul másfél szobás lakásban laktunk az első gyereknél, így adott volt, hogy a franciaágy mellé tegyem a kiságyat. Ha sírt, sokszor csak átnyúltam a rácsokon, megpaskoltam a popsiját, és már aludt is. Aztán elköltöztünk külön szobába került, de minden éjjel átjött, nekem meg nem volt erőm visszavinni, és nem is zavart egyikőnket sem, hogy ott szuszog közöttünk másfél évesen. Aztán már nem is ment be a szobájába, egészen addig, mígnem öt évesen kapott egy szuper ágyat, új berendezést a szobájába, és onnantól már csak akkor jött át, ha beteg volt, esetleg nagyon rosszat álmodott.
Ezekután, amikor 7 év korkülönbséggel megszületett a kisebbik, nem féltem attól, hogy tinédzser koráig köztünk fog aludni.
4 éves korában megpróbáltuk "kitenni", a nagyobbik emeletes ágyat kapott, a kicsié lett az alsó szint. Nem vált be. Zavarták egymást, a fiamat zavarta, hogy a másik dudorászik elalvás előtt, ficereg, így igen hamar kiderült, hogy ez nem működik.
És minket nem zavar. A szuszogásának ritmuságból érzem, ha beteg lesz, sokszor ha éjjel lázasodik be, azonnal megérzem.
Most tervezzük a ház bővítését, hogy mire iskolás lesz, legyen saját szobája. Ahogy a fiam sem ragadt köztünk, szerintem ő sem fog.
Azért az igazsághoz tartozik, hogy a nappaliban van egy hatalmas kinyitható kanapénk. Ha értitek mire gondolok. :-)

- Virág

Virágék története ugyan egészségesnek mutatkozik, de azért Johanna felhívja a figyelmet egy fontos és tanulságos dolgora: "Sok édesanya azért teszi maga mellé a gyereket –- nem feltétlenül csak csecsemőkorában –, mert ő maga szorong, fél valamitől: például, hogy valami baja lesz a kicsinek, például a már említett bölcsőhalál. Pedig ezzel a legtöbbször nem segít sem magán, sem a kicsin, hiszen akaratlanul is átragaszthatja a szorongását a gyermekre. Ha ilyet tapasztalunk magunkon, mindig kérdezzük meg magunktól, mi a valós oka annak, hogy így döntöttünk, miről/kiről szól ez az egész. Ha pedig úgy érezzük, hogy nem múlik a félelem, a túlzott aggódás, ne habozzunk szakember segítségét kérni!"

Ha úgy van elaltatva a gyerek, hogy körülötte van valami, amihez ragaszkodhat – ez pedig nem kell, hogy a szülő legyen –, például egy alvós kedvenc vagy egy kis rongytakaró, aminek otthonillata van, akkor azt fogja megtanulni, hogy minden alkalommal, amikor felébred, az a valami képes lesz biztonságérzetet nyújtani neki. Ellenben, ha a mi ágyunkban alszik el, de a sajátjában ébred, azt tapasztalja majd, hogy idegen helyen van és ugyanúgy a biztonságos fogódzkodóért fog nyúlni – ami mi volnánk –, azonban már nem leszünk ott. Fontos lenne, hogy egy számára biztonságot nyújtó szokásrendszerre álljunk rá, hiszen ezzel segítünk neki kialakítani a saját kis intim szféráját, erősíteni az önállóságát és az önbizalmát, amit azáltal szerez meg, hogy tudja, képes egyedül is elaludni.

- ez lenne talán a legjobb megoldás a pszichológusnő szerint.
Kép
forrás: getty images

Ezt a hozzáállást erősíti Györgyiék története is, amelyben már felnőtt, a fészekből rég kirepült gyermekükről mesél:

A fiam 3 éves koráig minden éjjel felébredt, nem tudni miért. Egyszer-egyszer megengedtük, hogy mellénk feküdjön, de inkább én mentem át az ágyába megnyugtatni. Mi nem szoktattuk be a szülői ágyba és szerintem jól tettük.

- Györgyi

Amikor a saját tapasztalatairól kérdezem Johannát, ezekkel a sorokkal zárja gondolatait:

"Négygyerekes anyaként én úgy tapasztalom, hogy a gyerekek csak adott helyzetekben igénylik az együttalvást. Ilyen kivétel például, ha egyikőjük beteg: akkor természetes, hogy valamelyikünk melléjük bújik, hogy könnyebben átvészelje az éjszakát. És persze ott van még a közös élmény, a mókafunkció is, hiszen szinte kivétel nélkül minden gyerek élvezi az egy légtérben alvást például a nyaralásokon, kirándulások alkalmával. De azért szemmel láthatóan mindig jól is esik nekik utána visszatérni a saját kis kuckójukba."

Tovább olvasok
Így lehetsz 2019-ben önmagad legjobb barátja: 5 tipp

„Hogy lehetek ilyen hülye?”, „Ez is csak velem történhet meg”, „Értéktelen csődtömeg vagyok”. Mi 2019-ben már nem fogunk ilyeneket mondani magunknak, és ti? Sőt, a következőket fogjuk csinálni ehelyett...

Kövess minket

ÉVA MAGAZIN 10 LAPSZÁM

Csak 3475 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem