Az eminens finnek

Jó lehet olyan iskolában tanulni, ahol nincs vasfegyelem, de van figyelem, ahol nem csak az emelt szintű angolosok tanulnak meg angolul, és ahol nem ciki, ha nagyi is beül az iskolapadba.

Címkék: oktatás finn Éva magazin 2010 szeptember iskola-óvoda

Az tetszik a legjobban a finn oktatásban, hogy hihetetlenül gyakorlatközpontú – foglalja össze már beszélgetésünk elején a skandináv ország oktatási modelljét Sütő Beáta, aki harmadik éve dolgozik tanárasszisztensként Helsinkiben és Vantaában. A magyar-finnugor szakos pedagógus először cserediák volt, később tanárként tért vissza az északi országba. Beáta alsó tagozatos osztályokban tanít, ott, ahol a legtöbb múlik azon, hogy – akár hosszú távon – kíváncsisággal, izgalommal vagy kötelező nyűgnek éli-e meg a gyerek az iskolát.
– Nálunk természetes, hogy ha közlekedési jelzőtáblákról tanítunk, azt csakis az utcán tárgyaljuk meg, ha pedig a természet körforgásáról beszélünk, kiugrunk a közeli erdőbe – meséli a pedagógus.
Tanárasszisztensként abban is nagy szerepe van, hogy kiscsoportos foglalkozásokon, játékos formában tanítsa meg írni-olvasni a gyerekeket. A hangsúly már egész kicsi kortól kezdve az önállóságon, a kreativitáson és a használható tudáson van. Ez a legkisebbeknél például azt jelenti, hogy a lányok és a fiúk egyaránt megtanulnak zoknit kötni vagy rövidnadrágot varrni, mert annak hasznát vehetik.

Biflázás helyett gondolkodni
A PISA-felmérés eredményeinek függvényében úgy tűnik, a finneknek nem kell félniük a jövőtől, legalábbis ami a szürkeállományt illeti. Mind a reál, mind a humán területen végzett felméréseken rendszerint az élen végeznek. Ez azért is érdekes, mert egy nemzetközi összehasonlítás szerint éppen ők azok, akik naponta a legrövidebb ideig ülnek az iskolapadban. Az is igaz viszont, hogy a kötelező iskoláztatás alatt – amely 7 éves kortól 16 éves korig tart – a diákok alig egy százaléka hagyja el az iskolát idő előtt, de ezek legtöbbje is később valamilyen felnőttoktatás keretében befejezi tanulmányait. Az általános iskola után pályaválasztási tanácsadó segítségével dönthet a diák a továbbtanulásáról. A szak- és szakközépiskolák (csakúgy, mint Magyarországon) általában hároméves képzést nyújtanak, és sokaknak azonnali elhelyezkedést a szakmájukban. A gimnáziumi képzés viszont már hasonlít a mi egye-temi oktatásunkhoz, mert a diák maga dönthet arról, hogy hány tantárgyat mennyi idő alatt végez el.
Osztályzatot csak negyediktől kapnak a tanulók, előtte írásban értékelik teljesítményüket. Mégpedig nemcsak a tanár, hanem a szülő, sőt maga a kisdiák is értékel, hogy ezzel is önkritikát gyakoroljon. Ez is egy olyan pont, amely szabadságot ad és önálló gondolkodásra, értékelésre sarkall – mutat rá a lényegre Sütő Beáta. A magyar pedagógus szerint a finn oktatási rendszer egyik legnagyobb erénye az esélyegyenlőség. Nem számít, hogy valaki szegény vagy gazdag, nincsenek jók és rosszak: mindenki azonos eséllyel indul.
Ez szó szerint is igaz, az eltérő képességű diákok ugyanis egy osztályba, egy közösségbe tartoznak. Mindössze két százalékra tehető azoknak a tanulóknak a száma, akik elkülönített iskolákba járnak gyenge képességeik miatt, a többiek ép társaikkal integráltan tanulnak. A rendszer gondoskodik felzárkóztató tanárokról, gyógypedagógusokról vagy akár pszichológusokról, akik kiscsoportos foglalkozásokon segítik a gyengébbeket. Így van ez a másik irányban is: ha valaki mondjuk jó matekból, plusz feladatokat kaphat, a nyelvzsenik pedig akár három idegen nyelvet is tanulhatnak már az általános iskolában. Az északi országban ritkán buktatnak, az pedig szinte kizárt, hogy valakit eltanácsolnának egy oktatási intézményből. A finn sikereket részben azzal magyarázzák, hogy nincs színvonalbeli különbség az egyes iskolák között. A decentralizált, mégis kiegyenlített oktatásban mindössze ötszázaléknyi a különbség az ország különböző pontjairól kikerült diákok tanulmányi átlaga között. A magyar szakemberek szerint nálunk éppen fordított a helyzet: 70 százalékban az ad magyarázatot az eltérő tudásszintekre, hogy ki honnan, melyik iskolából érkezik. Finnországban a szociális rendszer is irigylésre méltó: mind az étkeztetés, mind a tankönyvek, taneszközök ingyenesek.
A pedagógusnak nem kötik meg a kezét, szabadon dönthet arról, hogy milyen tankönyvet, oktatási segédletet használ. A könyvtárhálózat rendkívül jó, így szinte mindenhez hozzáférhetnek a diákok. Éppen az egyik PISA-felmérés bizonyította, hogy a fiúk hagyományosan jobbak matematikából, a lányok pedig szövegértésből. Elegendő volt három év ahhoz, hogy ez a tendencia változzon, csupán annak eredményeként, hogy országos olvasási programot indítottak. Az oktatási szakemberek szerint az is hozzájárul a szövegértésben elért jó eredményekhez, hogy a külföldi filmeket nem szinkronizálják, minden eredeti nyelven hangzik el, és a feliratot el kell olvasni. Ez az idegen nyelvek tanulását is segíti. (Ez több nyugat-európai országban is így van.)
Az északi országokban hagyomány, hogy rendkívüli figyelmet fordítanak 
a felnőttképzésre. Évente egymillió felnőtt vesz részt valamilyen oktatásban. A 25 és 64 éves korú lakosság több mint hetven százaléka végzett közép-iskolát, harminc százaléka pedig főiskolát vagy egyetemet.

A jólét múlik a jó tanáron
– Finnországban csak egyetemi végzettségű tanárok oktathatják már az alsó tagozatosokat is – mondja Sütő Beáta. A tanárképző egyetemeken csaknem ötszörös a túljelentkezés, a népszerűségi versenyben a tanári pálya áll az első helyen. Az sem mellékes, hogy a társadalmi elismertség mellett anyagilag is megbecsülik a pedagógusokat, egy általános iskolai tanár átlagfizetése 3200 euró körül van.
A fiatal pedagógus egyébként még néhány évig szeretne külföldön tapasztalatot gyűjteni, majd hazatérve tankönyv-fejlesztéssel, módszertani továbbképzések kidolgozásával foglalkozna. Ha tehetné, itthon a tanárképzést változtatná meg először, hiszen sok minden múlik a pedagógusokon. Finnország már bizonyította a jó tanár, jó diák, értékes munkaerő összefüggését, s köztudott, hogy gazdasági sikereit, jólétét, versenyképességét magasan képzett munkaerejének köszönheti.

A pisa-felmérés
A PISA-felmérés (Programme for International Student Assessment) különböző országok tizenöt éves diákjainak tudásszintjét hasonlítja össze. A programot a kilencvenes évek végén indította el a fejlettebb államokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), melynek Magyarország 1996 óta tagja. A felmérés három területre összpontosít: a matematikára, a szövegértésre és a természettudományokra. Mivel egy gazdasági alapon létrejött szervezet megrendeléséről van szó, a teszt nem a lexikális tudásra kíváncsi, hanem arra, hogy a tanultakat miként tudják hasznosítani a diákok. A PISA kitalálói szerint az a tudás, amellyel mi boldogulunk, gyermekeinknek már korántsem lesz elegendő, rájuk újfajta feladatok is várnak. Vagyis olyan oktatási intézményekre van szükség, amelyek megtanítanak helyzeteket kezelni, megoldani – más szóval az életre nevelnek. (A PISA-felmérésről lásd még tavaly áprilisi számunkat!)

Szöveg: György-Horváth Zsuzsa, Fotó: Safa
Ez a cikk Az eminens finnek címmel az Éva magazin 2010. évi szeptemberi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.

2010. 10. 21. 13:59:04 | Frissítve: 2011. 09. 01. 17:33:57

« vissza

Kommentek

Társadalom

Kérem, mutassa meg a puncipárnát!

Mester Dóra Djamila szexterapeutával Bus István ült le beszélgetni. És rögtön ezzel a merész ...
elolvasom

Társadalom

Miniszterelnöknők

Erősnek lenni annyi, mint nőnek lenni. Ha el kell mondanod az embereknek hogy erős vagy, akkor nem ...
elolvasom