Nem szégyellem bevallani: 32 éves vagyok és utálok takarítani. Nem magával a tevékenységgel van a bajom valójában, hanem az arra pazarolt időt sajnálom. Az elmúlt mondjuk 10 évben sem rajongtam túlzottan eme tevékenységért, de az aprócska lakásokban, ahol alatt laktam, még lenyeltem a békát. Most azonban, hogy egy közel 120 négyzetméteresre cseréltük az eddigi kis kuckónkat, már szinte minden héten kísért a takarítás démonja. Amellett ugyanis, hogy a férjem is beszáll a játékba és viszonylag rendszeresen felporszívózza és esetenként fel is mossa a padlót – meg csomó minden mást is megcsinál –, még mindig nem érzem elegendőnek az időt arra, hogy tényleg az én igényeimnek megfelelően tarthassam tisztán az otthonunkat.

Épp erről beszélgettünk nem is olyan régen az anyukámmal, amikor a nagymamám is meghallotta a diskurzust és kéretlenül ugyan, de beszállt a véleményalkotásba.

– Nem tudom, anya, nem emlékszem, hogy te ennyi idősen hogyan tartottál rendben mindent, miközben otthon voltál a babával és még velem is kellett foglalkozni? – kérdezem.

– Azért az más volt: te már elég nagy voltál és csomót segítettél, ráadásul akkor kezdett el járni hozzánk a Valika vasalni, nem emlékszel? – javít ki.

– De persze, rémlik... Egy Valika nekem is jól jönne! – mondom tréfásan, de ekkor csatlakozik a beszélgetéshez a nagymamám, aki hát... finoman szólva is konzervatív.

– Fel akarsz fogadni valakit vasalni kislányom? – kérdi.

– Inkább takarítót. Az az igazság, hogy nagyon gondolkozom rajta! Nincs rá időm hétközben, a pihenésemet pedig őszintén szólva nem ezzel akarom tölteni... – mondom védekező hangon.

– De hát kicsikém, az semmiség! Beteszel egy filmet és kivasalsz! Meg felteszel egy jó kis zenét és végigmész a lakáson... – vágja rá

– Persze mama, csak éppen semmi időm sincs, és egy ekkora lakásban nem hagyhatja az ember, hogy álljon a por, meg a kosz. Ráadásul, ha majd megszületik a gyerek, még azért sem lesz időm ezzel vesződni... Most meg nem igazán hajolgathatok – foglalom össze.

– Jó, de anyu, ma már nem úgy vannak a dolgok! Náluk szerencsére nem egyedül kell mindezt csinálnia, ugyanakkor szerintem teljesen érthető, ha kér egy kis segítséget, hogy a fontosabb dolgokkal tudjon foglalkozni – próbálja menteni a helyzetet anyukám.

– Hát, ha valaki megteheti, akkor oké! – teszi hozzá kissé gúnyosan a mama.

– Úgyis azt csináltok, amit akartok gyerekek, nem kell a vénasszonyra hallgatni, csak azt mondom, hogy azért egy kis takarításba még nem kell belehalni – volt övé az utolsó szó.

Nagy örömömre félbe is szakadt a beszélgetés, mert visszajöttek a férjemék a városból, és végre asztalhoz ülhetünk. Ennek jó pár hónapja, és még mindig nem béreltem fel senkit, inkább szenvedek. Azt hiszem, be akarom bizonyítani magamnak, hogy én is képes vagyok egyedül csinálni. Aztán persze lehet, hogy egyik nap besokallok és hirtelen feladom azt a hirdetést...

A lenti galériánkban 5 takarítási trükköt mutatunk be, amit a takarítónőtől tanultunk.