Budapest legjobb kávézói - Teszteltük, hová érdemes menned

Budapest legjobb kávézói - Teszteltük, hová érdemes menned

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

H

Három budapesti hely is bekerült a világ legjobb kávézói közé. Leteszteltük, és eláruljuk, milyenek voltak Budapest legjobb kávézói. A joy.hu összeállítása.

Mikor meghallottuk, hogy három magyar kávézó is bekerült a Lonely Planet kifejezetten kávézókról szóló útikalauzába, csak egy dologra tudtunk gondolni:

irány kávét tesztelni!

Szintén kávé rajongó kolléganőmmel bevettük a belvárost, és jó pár különlegességet megkóstoltunk a három kávéházban, amelyek a világ egyik legnépszerűbb útikalauza szerint 37 ország 150 kávézója között mindenképp illik említeni

a Madal Cafét, a My Little Melbourne-t, és a Kontaktot.

Először egy kicsit izgultunk, hogy hogy fogjuk majd bírni a sok koffeinnel a tesztelős napot, de aztán megtudtuk, hogy ezekben a bizonyos speciality kávékban, amelyeket a három kávézóban lehet kapni, nincs sok koffein, inkább az ízélmény számít. Így aztán nyugodtan vetettük bele magunkat a belvárosi kávé túrába, ugyanis mindhárom hely a gyönyörű belvárosban található.

Eláruljuk, milyenek voltak igazából Budapest legjobb kávézói.

gif

My Little Melbourne

A My Little Melbourne az ausztrál kávékultúrát mutatja be, és még oktatásokat is tartanak az igazán lelkes kávézóknak. A belvárosi üzletük mellett a harmadik kerületben is található a This Is Melbourne Too, ahol egy korábbi tesztünkön már jártunk, ugyanis szuper kutyabarát hely.

A Madách téri kávézóban először egy flat white-ot kóstoltunk, ugyanis ez épp a világ egyik legdivatosabb tejes finomsága, majd megnéztük a kávézó Brew Bar részében, hogyan készül egy csepegtetett filteres kávé, ezután pedig egy előre csomagolt, jeges Cold Beans kávét ittunk, szigorúan tej nélkül, jéggel, ahogy kell.

Mindegyik kávé pont annyira volt édes, és pont annyira volt keserű, amennyire ennek az italnak lennie kell, azaz egy tökéletes ízélményt kaptunk, emellett pedig olyan kedves kiszolgálást, hogy a mosolyt is simán felüthetnék a blokkra a tételek közé, hiszen nem volt hiány belőle.

Profi baristák, zseniális kávé megoldások, könnyű megközelíthetőség, szuper kedves kiszolgálás, azaz csillagos ötös!

5/5 pontot adunk a Melbourne-nek. Az ott készült képeket a galériában látod.

Nézd meg a galériánkat> 14 kép
Kávéteszt: My Little Melbourne
Olvasd el ezt is!

Madal Cafe

A Madal Café a Hollán Ernő utcában várja a kint a teraszon, és bent, a minimalistán és divatosan berendezett kávézó részen a különlegességeket kipróbálni vágyókat. Egy jó meleg napon érkeztünk hozzájuk, így a nagyon kedves barista egy igazi nyári, frissítő, gyümölcsös kávét javasolt, illetve egy klasszikus flat white-ot is kipróbáltunk. A Budapesten már három helyen található Madalban (Alkotmány utca, Ferenciek tere, Hollán Ernő utca) speciality kávékkal dolgoznak, így a vendégek választhatnak, közepes vagy erős pörkölésű, a világ melyik feléről származó, tejes vagy tej nélküli kávékat kósoltnak.

A flat white tejkrémje tökéletes volt, az ügyes kezű barista gyönyörű mintát varázsolt a tetejére, amitől pedig teljesen elámultunk, az a gyümölcsös, jeges, vérnarancsos kávé volt.

A nagy nyári melegben egy szénsavas, vérnarancsos, jeges alapra két ristrettót öntenek, így készül a blood orange ice coffee, ami bár elsőre bizarrul hangzik, ha egyszer megkóstolod, nem is akarsz majd más koffeines italt inni nyáron.

A vérnarancsos finomság csak egy a rengeteg extra kávé közül, amit a Madalban ihatunk. Az biztos, hogy mi is visszatérő vendégek leszünk.

Gyors és ügyes kiszolgálás, óriási választék, extra finomságok, jó megközelíthetőség, kedves személyzet. Kedvenc helyeink egyike lett, az biztos.

5/5 pontot adunk a Madalnak. Az ott készült képeket a galériában látod.

Nézd meg a galériánkat> 10 kép
Kávé teszt: Madal Café

Kontakt

A Kontakt a Röser udvarban található, a belvárosban, mégis kissé eldugott helyen. Az udvarban néhány üzlet és vendéglátó hely található, nyugodt, és kissé hipster hangulatú. A Kontakt egy kicsi, minimalista hely, különlegessége pedig a csapolt, nitrós Roket kávé, ami hidegen érkezik a pohárba a csapból. Ezen kívül speciality kávét ihat az ember, hidegen vagy melegen. Feketén ajánlják legjobban az italt.

A nagy melegben jeges kávéra szavaztunk, és már el is kezdtük mondani, hogy sok tejjel, cukor nélkül, de a barista srácok elárulták, hogy a Kontaktban nincs variálás: egy méretű jeges kávé létezik, mindig ugyanannyi tejjel készül, ugyanolyan pohárban, ugyanannyi jéggel.

Filozófiájuk, hogy egy dolgot kell csinálni, de azt jól, viszont a kávé cukrozás semmiképp sem jó szerintük, így cukor nincs is a kávézóban egyáltalán. Ha szereted az édes kávét, nem biztos, hogy ez lesz a te helyed, de hidd el, ha egyszer megkóstolsz egy igazán jót az italból cukor nélkül, többet nem is akarod majd édesíteni.

A jegeskávé valóban nagyon finom volt, egy kicsit a helyből hiányoltuk a dizájnt, illetve nem találtuk meg azt a bizonyos "extrát". Ettől függetlenül érthetően került a legfinomabb kávék közé az, amit a Kontaktban készítenek.

Jól megközelíthető, különleges, finom, és egyedi a filozófiájuk, igazán profi a csapat.

5/4 pontot adunk a Kontaktnak. Az ott készült képeket a galériában látod.

Nézd meg a galériánkat> 9 kép
Kavé teszt: Kontakt

A Lonely Planet Egy kóstolói kalauz a világ legjobb kávéélményeihez című kiadása már elérhető, büszkék vagyunk rá, hogy három magyar hely is bekerült a legjobbakról szóló listába. Járd végig te is a kávézókat, és legyen részed egy különleges ízélményben.

Napi horoszkóp augusztus 15.: az Ikrek nagyon közel vannak a céljukhoz, a Szüzek pontot tehetnek egy bizonyos ügy végére

Ma is érdemes néhány percet szánnod a horoszkópodra, hisz a csillagok ismét üzentek!

Keleti cukkini-uborka saláta

5 perc alatt összedobható isteni saláta cukkini (és uborka) függőknek.

Életem könyvei: Fekete Ernő

Színész. A Budapesti Katona József Színház tagja. Jászai Mari-díjas és érdemes művész, többször elnyerte a Színikritikusok Díját.

Gyümölcspizza és társai: meglepően finom gyümölccsel megbolondított ételek

Én személy szerint sajnos nem igazán vagyok oda a gyümölcsökért. Oké, ez így nem teljesen igaz, hiszen finomnak találom őket, de valahogy mégsem jut eszembe soha megenni egy almát, barackot vagy akár egy szelet dinnyét, csak ha kényszerítenek rá vagy ha belecsempészem őket valamilyen ételbe.

5 tökéletes ajándékötlet borimádó barátaidnak

Időről-időre aktualitást nyer, hogy borimádó barátainkat egy-egy egészen különleges, témába vágó aprósággal lepjük meg. Ugyanakkor ne lepődjünk meg azon, ha keresgélés közben mi magunk is elcsábulunk egy-egy csábos boros kiegészítő láttán. Íme, 5 tökéletes kiegészítő, mellyel bármikor örömet szerezhetünk borrajongó barátainknak (vagy akár saját magunknak).

DIY öntözőrendszer nyaralásra, otthon hagyott növényeidnek

Leruccánnál az augusztus 20-i hosszú hétvégén a Balatonra vagy hosszabb külföldi nyaralást tervezel? Mielőtt nekiindulsz nem árt készítened egy tervet, hogy mi lesz addig a növényeiddel, amíg te távol vagy. Most adunk néhány tippet az öntözésükre!

Helló turiszt 2.0, avagy újabb 5 kaland, ami hidegzuhanyként ért utazásaim során

Szinte minden utazásomon történt velem néhány meghökkentő vis maior; most összegyűjtöttem újabb ötöt Európa kies és kietlen szegleteiből.

Hazai diákok a hollywoodi vörös szőnyeg szélén? Magyar film is esélyes az idei Diák-Oscaron

Ezen a versenyen a világ művészeti egyetemeinek hallgatói indulhatnak, és végre hazai film is esélyes. A rendező - aki Enyedi Ildikó kezei között tanult - egyik korábbi filmje itt megtekinthető.

Napi horoszkóp augusztus 14.: a Bikák igyekeznek a maximumot kihozni magukból, a Szüzek vállalják a véleményüket

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, mert a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

Pásztory Dóra: Ami nélkül nem nyár a nyár

Úszó pályafutásom befejezése végre lehetőséget adott, hogy feltérképezzem, pontosan milyen nyaraló típus is vagyok, hol érzem magam a legjobban, és mi az a környezet, ami igazán kikapcsol. Nem tartott sokáig rájönnöm, hogy a víz jelenlétére szükségem van. De ez a víz semmiképpen ne medencében legyen.

Így ellenőrizheted, hogy az interneten talált egészségügyi tartalmak igazak-e – 9 tipp

Naponta több tucat hírt olvashatsz orvosi áttörésekről és vadiúj csodaszerekről, amelyek a legsúlyosabb betegségeket is meggyógyítják. Honnan tudhatod, hogy hihetsz-e a hangzatos cikkeknek? Utánajártunk, mire figyelj, és hogyan olvass a sorok között, hogy elkerüld a veszélyes álhíreket.

Lenyűgöző és hátborzongató: 12 profi természetfotó a monszunról

A monszun egyszerre létfontosságú és életveszélyes, gyönyörű és félelmetes hatású, hovatovább évtizedek óta újra meg újra megihleti a világ legjobb fotósait.

Napi horoszkóp augusztus 13.: a Rákoknak komoly terveik vannak, a Skorpiók a sarkukra állnak

A hét első napján se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

Nyaralj úgy, mintha megint gyerek lennél – 3 tipp

Szakértők mondják el, hogyan (és hol) érdemes gyerekekkel úgy nyaralni, hogy az nekik élmény legyen és még hasznos is.

Kutyameleg: 7 tipp, hogy a kedvenced is bírja a kánikulát

Nemcsak minket visel meg a kánikula, hanem bundás barátainkat is. Összegyűjtöttünk néhány ötletet, hogy mindannyiunknak élmény legyen a nyár.

Segíts a kedvencednek átvészelni a hangos, viharos, tűzijátékos órákat

A vihar fóbiás és/vagy zajérzékeny kutyusoknál-cicusoknál a nagy nyári viharok és persze a tűzijátékok igen komoly stresszt okoznak.

Egyetlen összetevő, ezerféle ízvariáció: így készíts házi fagyit

A következőkben egy olyan házi fagylalt receptről olvashatsz, amibe nem kell túl sok energiát, időt vagy épp pénzt belefektetned, sőt fagylaltgépre sincs szükség hozzá és túl sok alapanyagra sem. Csupán egyetlen olcsó hozzávalóra: banánra.

8 könyv, amitől nem jut eszedbe elővenni a telefonod

Ha téged is rabul ejtett az a szokás, hogy a buszon vagy sorbanállás közben szinte automatikusan előveszed a telefonodat, hogy aznap nyolcvankilencedszer is végigpörgesd a Facebookot, akkor itt a hatékony ellenszer néhány vaskos kortárs regény formájában, amelybe túlságosan is könnyű belefeledkezni.

Kövess minket

Most 3 lapszám csupán 1.185 Ft-ért rendelhető elő!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem