Tavasz van, ilyenkor borulnak virágba a fák, kelnek ki a kiscsibék, születnek a bárányok, cikáznak a fecskék az eresz alatt (bár sajnos jóval kevesebb, mint régen). Húsvétkor részben ezt ünnepeljük, mármint az újjáéledést, nem csak a feltámadást. Illetve, ha már a húsvétnál tartunk: magától Jézustól sem áll távol a bárányszimbolika, ő az áldozati bárány, az agnus dei. És persze az ünneppel jár a lakomázás is, amikor is legszívesebben a legzsengébb falatokba mélyesztjük bele a fogunkat: újhagymába, újburgonyába, répa-retek-mogyoróba – és persze a friss pipihúsba is ugyanígy, nem beszélve a fiatal bárány combjáról.

Ti hogyan hozzátok össze ezt a két dolgot? Hogy csináljátok, hogy egyik pillanatban halomra lájkoljátok a bárányfotókat az instagramon, a másikban pedig kinyitjátok a sütőt és beleszurkáltok egy ugyanilyen állatfaj földi maradványaiba, hogy megnézzétek, nyers-e még a közepe? Ez túlságosan nagyvárosi kérdés, ugye? Falun valahogy magától éretődőbben megoldódik ez a kognitív disszonancia, még ha nem is könnyebben.

Na, akárhogy is, nézegessetek übercuki bárányfotókat és aztán cselekedjetek ízlésetek és lelkiismeretetek szerint.