Az Álomutazó visszatér

Az Álomutazó visszatér

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

I

Idén évvégén újra színpadra kerül 2017 legnagyobb színpadi produkciója, az Álomutazó című családi mesemusical. A szereplők közt feltűnik Stohl András, Szabó Győzől, Schell Judit, Ábel Anita, Falusi Mariann, Keresztes Ildikó, Hajdu Steve és sokan mások.

A 2018-as előadás december 22-én és 23-án és 27-én lesz a BOK (volt SYMA) csarnokban, csakúgy mint tavaly.

Az biztos, hogy ebbe a produkcióba belepakoltak mindent, amit csak lehetett. A színészek mindegyike húzónév, van eredeti sztori, új dalok, elképesztő látvány, jellegzetes jelmezek” – írta a kritika a 2017-es év legnagyobb színpadi produkciójáról, az Álomutazó című családi mesemusicalról, amit tavaly karácsony és újév között majd 50 ezren néztek meg a 13 előadás során.

Kép

Nagyon felemelő érzés volt, hogy ilyen sok embernek szerezhettünk örömet tavaly karácsonykor, sok üzenetet kaptunk azonban, hogy lemaradtak az előadásról, vagy újranéznék, s bár nem terveztünk ismétlést, úgy döntöttünk, hogy a közönség kérésére újra színpadra állítjuk a darabot egy pár előadás erejéig – mondta Illés Gabriella, a darabot életre hívó TulipánTündér produkció vezetője, aki elmondta nemcsak a látogatók száma, de a kritika is arra ösztönzi az alkotókat, hogy bátran ismételjenek.

Kép

Ritka családi előadás az, ahol gyerek és szülő szeme egyszerre csillog, izgatottságtól, varázslattól, meghatottságtól és bulihangulattól – írták rólunk, amire nagyon büszkék vagyunk, mondta a producer.

A szereposztás parádés, a látványvilág lenyűgöző a dalok egytől egyik slágerek lettek, a történet pedig rendkívül tanulságos és aktuális. Arról szól, hogy ma, amikor annyi minden van a világban, amit be kell fogadnunk, hogy mindig a maximumot kell hoznunk, mennyire elveszítjük a kapcsolatot saját magunkkal, az álmainkkal. Nem adunk időt arra magunknak, hogy feldolgozzuk azt a rengeteg információt, amit kapunk. Ezzel a mesével a profi szórakoztatáson túl az alkotók azt is szeretnék, hogy az előadás után a felnőttek egy kicsit elgondolkozzanak, lelassuljanak és újra tudjanak kicsit álmodozni és álmodni, mint gyerekkorukban.

Részletes információ a produkcióról itt érthető el.

Tovább olvasok
Így boroznak ők - Edvin Marton

Szeretjük, tiszteljük, használjuk és élvezzük. A bor mindennapjaink része. Ezerarcú nedű, melyben mindenki megtalálja a maga ízlésének leginkább tetszőt. De kinek mit is jelent igazán? Edvin Marton Emmy-díjas hegedűművész és zeneszerzőt kérdeztük.

Mostantól törvény tiltja New York államban, hogy átneveljenek melegeket

Hosszú évek kemény munkája előzte meg az átnevelő terápiákat tiltó törvényalkotást.

Kövess minket

60%-os kedvezmény!!! Fizess elő fél évere (5 lapszám) és fél évig az InStyle-t is megkapod!

Csak 3180 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem