Végigsöpör az interneten az apuka és szivárványbabája első találkozása

Borítókép: Végigsöpör az interneten az apuka és szivárványbabája első találkozása Forrás: popsugar.com
Megható képek készültek egy édesapáról, aki a sok megpróbáltatás után végre kezébe vehette kislányát.

Hunter Madden és felesége már jónéhány nehézségen túlestek az elmúlt időszakban, mire végre megfogant a kisbabájuk, most pedig Hope életet is tudott adni neki. A pár évekig küzdött a terméketlenséggel, majd sajnos át kellett élniük egy vetélést is. Az elhalt magzat emlékére az édesapa még egy tetoválást is varratott magára, mert úgy érzete, hogy így meg nem született gyermekük örökké velük maradhat. Most pedig, hogy végre célegyensbe értek és hamar a szülőszobán találták magukat, egy szüléseket gyakran fotodokumentáló fotós segítségét kérték, hogy örökítse meg az ő nagy pillanatukat is, ahogy a kezükben tarthatják kis szivárványbabájukat. A fényképész ugyan már számos felemelő pillanatnak lehetett eddig szem és fültanúja, erről a szülésről mégis úgy érzi, igazán különleges volt.

Hogy miért? Mert a a fotós szerint az újdonsült édesapa arcán egyszerre tükröződött a jelen és a múlt: az itt és most felemelő érzése és a szomorú emlékek tovatűnése. Nézzétek meg ti is milyen csodálatos pillanatokat kattintott le a gépével a fotós!