Adventi készülődés: 15 tipp kóros halogatóknak

Borítókép: Adventi készülődés: 15 tipp kóros halogatóknak Forrás: Europress
Segítünk mindent betervezni előre, hogy az idei ünnepek már csak a pihenésről és az együtt töltött időről szóljanak.

1. Tudd meg idejében a programot! Döntsétek el minél korábban, kinél lesz az ünneplés, mivel kell rá készülni, ha pedig idén rajtad a sor, derítsd ki, pontosan hány emberre számíthatsz. Ha a tágabb család is hajlamos mindent az utolsó percben kitalálni, hozd meg te ezt a döntést.

2. Próbálj meg listákat írni.

3. Olyan sütikkel készülj, amiket fagyasztani lehet, így akár már novemberben letudhatod a sütés feladatát. Tapasztalataink szerint remekül fagyasztható a zserbó, a gyümölcskenyér, de még a mézes krémes is – jól becsomagolva, persze.

4. Szánj rá fél órát és írd össze, kinek milyen ajándékot szándékozol venni. A lista mindig legyen nálad, így ha két megbeszélés között beszaladsz a plázába, nem fogsz tanácstalanul bóklászni a boltok között.

5. Amint megvetted és hazavitted az ajándékot, még aznap csomagold is be.

6. Advent első hétvégéjén – a koszorúkészítés mellett – ellenőrizd a karácsonyfadíszeket is! Nézd meg, kell-e égőt cserélni a fényfüzérben, nem tört-e össze a csúcsdísz, van-e elég kötöződrót a szaloncukorhoz?

7. Ha te leszel a vendéglátó, két-három héttel az ünnep előtt nézd át az étkészleteket, evőeszközöket, asztalterítőket. Van mindenből elég? Nem szürkült be az ünnepi abrosz a rosszul záró konyhaszekrényben?

8. Légy realista és ne számíts arra, hogy „majd az utolsó héten szabira mész és akkor mindent elintézel”! Ha már évek óta nem sikerült ezt megvalósítani, nagy valószínűséggel idén sem fog. Épp ezért szórd szét a nagytakarítást az adventi hétvégékre. Ne lazsáld el, ha nem akarod szentestén is a pókhálókat fixírozni Mennyből az angyal közben!

9. Az ünnep előtt egy-két héttel már vásárold meg a nem romlandó kellékeket. Ha csak ritkán főzöl, nézd meg, van-e elég liszt, olaj, zsír stb., gondoskodj a papírszalvétáról, vedd meg az alkoholos italokat, dobozos, üveges üdítőket, ásványvizet. Rendeld házhoz a nehezebb dolgokat.

10. Alaposan takarítsd ki a hűtődet: dobj ki mindent, aminek már lejárt a szavatossága, megromlott, vagy amiről tudod, sosem fogjátok megenni. Kelleni fog a hely!

11. Mielőtt nekilátnál megtervezni a menüt, telefonálj körbe, és kérdezd meg a rokonoktól, ők mivel készülnek. Osszátok el egymás között a fogásokat: valaki főzze meg a halászlét, másvalaki a töltött káposztát stb.

12. Még most sem pipáltál ki minden nevet az ajándéklistádról? Valószínűleg a nehéz esetek maradtak az utolsó napokra (mivel tanácstalan voltál és ihletre vártál) – felejtsd most már el a fantáziadús ajándékot, és válassz valami kevésbé kreatívat, ámde hasznosat. Végső megoldásként pedig ott az ajándékkártya: ha az illető kedvenc boltjába szól, örülni fog neki, ne aggódj!

13. Gondoskodj róla, hogy legyen otthon egy-egy csomag kisebb-nagyobb méretű ceruzaelem. Nincs rosszabb, mint amikor a gyerek megtalálja a vágyott távirányítós autót a fa alatt, de nem tudja kipróbálni.

14. Ne feledkezz el magadról sem! Nem, nem lesz időd szenteste napján kilakkozni a körmeidet. Inkább maradj fent előző este tovább és zárkózz be a fürdőszobába.

15. Ha a fenti lépéseket megtetted, akkor is gondold át, képes leszel-e egyedül megbirkózni az összes feladattal. Ha egy kis esélye is van annak, hogy elcsúszol, szervezz jó előre segítséget: kérd meg az anyukádat, tesódat, jöjjön át segíteni. Ha időben szólsz nekik, biztosan tudnak úgy szervezni, hogy ráérjenek.

Még több ötlet ünnepi készülődéshez az Éva Adventben!