"Mi lenne, ha mostantól nem ajándékoznánk?" – majd a szobában hirtelen megfagyott a hangulat

Borítókép: "Mi lenne, ha mostantól nem ajándékoznánk?" – majd a szobában hirtelen megfagyott a hangulat Forrás: Getty Images
Szinte biztos, hogy olvasónkon, Tündén kívül mások is kerültek már hasonló helyzetbe...

Peti a mostohagyerekem, már 5 éves kora óta ismerem, amióta a férjemmel összekerültünk. Kamaszkorában egy ideig nálunk lakott, amikor épp nem jött ki túl jól az édesanyjával. Van két vérszerinti gyerekem is – egyikőjük házas –, és hamarosan érkezik az unokám. Amióta már mind felnőttek, kicsit szanaszét van a család: Peti küföldön dolgozott egy ideig, pont most költözött haza, mert nem jött be az ottani munka. Sosem volt felhőtlen a viszonya az apjával, ahogyan az anyjával sem, de velem mindig tisztelettudóan viselkedett.

Sokszor éreztem úgy a hosszú évek alatt, hogy én mintegy villámhárítóként vagyok jelen az ő hármasukban, aztán már az olyan szituációkban is, ami a három gyerek közt zajlott és nem volt túl békés. A másik két gyerekem ugyanis teljesen más, jóval családcentrikusabb nevelést kapott tőlünk, mint Peti az ő másik családjától. Időről-időre látom a férjemen, hogy bánkódik a fia miatt, hogy nem jobb a kapcsolatuk, de eddig amit a saját erejéből próbált változtatni, nem igazán jött be. Szóval mikor együtt vagyunk, én azt mindig kicsit erőltetettnek érzem, mert én ugyan mindenki felé a maximális szeretetemet adom, ahogy anyaként ezt jónak érzem, visszafelé viszont Peti részéről nem nyilvánul meg az őszinte szeretet. Egy pár héttel ezelőtt családi ebéd közben szóba jött a közös karácsony, amikor úgy éreztem, most végleg kést döfött a szívembe és szerintem mindenki máséba is.

P: – Mit szólnátok, ha idén abbahagynánk az ajándékozást?

(Csend, talán még egy villa is koppant a tányéron)

Én: – Hogy érted ezt, nem szoktunk soha nagy dolgokat venni egymásnak.

(Apa lehajtotta a fejét és úgy evett tovább.)

P: – Igen, de már nincs semmi ötletem, hogy mit vehetnék nektek.

Lányom: – Hát ez elég baj, mert ez nagyjából azt jelenti, hogy nem ismersz minket.

(Ezzel kirobbant az asztalháború.)

P: – Úgy értettem, hogy tök fölösleges porfogókat venni egymásnak, amikor úgyis mindenki megvesz magának mindent, amit akar.

Én: – De Petikém, nálunk a karácsony soha nem is az ajándékok nagyságáról szólt. Mit vettünk neked tavaly? Egy kockás inget, nem?

Lányom: – Hát igen Peti, ne is haragudj, de hogy mondhatsz ilyet? Engem sem vet fel a pénz, mégis képes vagyok venni egy üveg bort vagy bonbont apának, hogy örüljön.

P: – Nem a pénzről van szó, nem értitek. Nálunk már évek óta nincs ajándékozás a családban. Csak a gyerekek kapnak.

Forrás: GettyImages
a kép illusztráció

Én: – Hát mi sem veszünk egymásnak nagy dolgot, csak épp valami jelképeset, és nekünk ti mindig gyerekek maradtok, függetlenül attól, hány évesek vagytok. Mindig nagyon jó volt látni, ha örültök valaminek, ezért csináljuk.

Apa: – Nem akarunk semmit kapni fiam, csak legyünk együtt. Nem az ajándékról szól az egész.

Lányom: – Mondjuk elnézném ezt a kérést, ha igazán részt vennél a családunk dolgaiban, meg ha mint minden normális testvér, időt töltenénk együtt. Mert akkor esetleg tudnám, hogy tényleg nem vágysz semmire és te is tudnád rólam, meg apáékról. Csak sajnos az van, hogy ezzel elveszed a szüleinktől azt az apró örömöt is, ami az ajándékozáskor történik velük.

(Peti köpni-nyelni nem tud, látszólag erre egyáltalán nem számított.)

Én (próbálok javítani a helyzeten): – Gyerekek, ne veszekedjetek, Peti csak felhozott egy kérdést, amit szépen is meg lehet beszélni.

Lányom: – Nem veszekszem anya, de ezek után ne hozzon nekem semmit, mert tudom, hogy eddig sem őszintén tette és ezután is csak így lenne.

Peti: – Sajnálom, hogy ezzel ekkora port kavartam. Ha nem haragszotok, én most megyek.

Felállt az asztaltól, adott egy puszit, az apjának csak biccentett és hazament. A másik családjához. Azóta már nyugodtabb körülmények közt megbeszéltük a dolgokat, ismét sikerült tüzet oltanom a gyerekek között. Lesz ajándékozás, de csak saját készítésű dolgot szabad hozni. Kíváncsi vagyok, ezt Peti hogyan oldja meg, de a lányom másképp engesztelhetetlen lett volna. Nekem még mindig háborog a lelkem, főleg, hogy aznap este a férjem sírt lefekvés előtt. Így még nem sokszor láttam, bár tudtam, hogy mindig ostorozza magát Peti miatt. Remélem, azért valamennyire békés lesz a karácsonyunk, és azt is, hogy az egész nem csak áljópofizás lesz, ahogyan a lányom fogalmazott. Már csak néhány hét. Meglátjuk.