„Azzal a céllal vágtam bele, hogy segítsek más anyukáknak” – interjú Csíkos Jucával, akinek 100 ezer követője van az Instagramon

active mum life,mozgás gyerekkel Forrás: Éva magazin / TSP Art Lab / Kovács Tamás
Csíkos Juca, az @activemumlife_official mikrobloggere napról napra megmutatja követőinek, hogyan lehet otthon tornázni, formában maradni három kisgyerek mellett. Sőt, az ő segítségükkel.

Ez a cikk az Éva magazin egy korábbi lapszámában jelent meg először.

Csíkos Jucáról, a pici gyerekeivel közösen tornázó pécsi anyukáról az angol Daily Mail weboldalán olvastam, és azonnal be is követtem őt Instagramon. Majd néhány nap múlva beszélni kezdtem róla az ismerősöknek, és azon kaptam magam, hogy a „van egy csaj az Instán” helyett úgy kezdtem a mondandómat, hogy „van egy barátnőm..., na jó, csak Instán”.

Mert attól, hogy mindennap találkoztam vele a feedemet pörgetve, mindennap beleshettem az életébe, és mindennap őszinte derűvel motivált arra, hogy kiemeljem a hátsómat a lehangolt semmittevés dagonyájából, nálam – igaz, csak képzeletbeli, de akkor is – barátnői státuszba emelkedett. Most, hogy már interjúztam is vele, igaziból is barátnők lettünk, ugye, @active_mum_life?

csíkos juca,active mum life,mozgás gyerekkel
Forrás: Éva magazin / TSP Art Lab / Kovács Tamás

Éva magazin: „Tornagyakorlatok otthonra. Egy ikerpár kislány és egy bébi kislány anyukája.” Ennyi áll csak a biódban, mondhatni elég szerényen, pedig a több mint százezer követő, akiket alig néhány év alatt gyűjtöttél, egészen biztosan ennél sokkal fényűzőbb leírást adnának rólad. Mit gondolsz, minek köszönhető a hatalmas és gyorsan növekvő népszerűség?

Csíkos Juca: Talán azért érdeklődnek ennyien utánunk, mert amit csinálunk, teljesen egyedi. Nemcsak az, hogy a gyerekekkel együtt végezzük a gyakorlatokat otthon vagy a szabadban, hanem főképp az, hogy az élethelyzetekből merítjük az ötleteket a gyakorlatainkhoz. Ha például focimeccset néz apa a tévében, mi másnap focilabdával tornázunk. Vagy éppen ruhabeszedés közben végzünk el közös gyakorlatokat: én emelem valamelyik gyerkőcöt és közben guggolok, ő pedig leszedi a ruhát a szárítóról. Mint egy daru, úgy nézünk ki ilyenkor.

Éva magazin: Mi volt a kiindulópont? Mi volt előbb? A közös torna, vagy a sport és anyaság tematikájú Instagram-profil?

Csíkos Juca:

A kiindulási pont egy nagyon kétségbeesett anyuka volt, aki viszonylag hosszú küszködés után jött rá, hogy szülés utáni depressziója van.

Éva magazin: Uh, időzzünk el ennél a résznél...

Csíkos Juca: Az ikrek születése előtt rengeteget sportoltam a férjemmel, Andrással. Közös rendezvényszervező cégünknél dolgoztam, nagyon pörgős volt az életem. Emberek vettek körül, folyamatos volt a kommunikáció. Majd jöttek az ikrek, és én egyik napról a másikra ott találtam magam két kisbabával négy fal között, segítség nélkül. A szüleim akkoriban külföldön éltek. A kedvesem mindenben mellettem állt, de neki dolgoznia is kellett, én pedig nem akartam őt terhelni. Azt hittem, egyedül is meg tudom oldani, és meg is oldottam, csak közben majdnem belerokkantam. Még egészen picik voltak az ikrek, amikor egy éjszaka annyira mélyen aludtam, hogy – hiába üvöltöttek teli torokból a babák – a férjem nem bírt felébreszteni. És a fáradtság mellett jött az érzelmi hullámvasút is, a sötét gondolatok, az irigység, féltékenység a társamra, hogy ő eljárhat otthonról. Mártírszerepbe helyezkedtem bele, mivel úgy éreztem, nem kapok kellő figyelmet. Aztán ez fokozódott, elkezdtem szurkálni a férjemet a megjegyzéseimmel: „Persze, menjél csak, hagyj csak itthon, majd én vigyázok a gyerekeidre, arra még jó vagyok...” Nyolc hónaposak voltak az ikrek, amikor egy nap a férjem hazajött a munkából, én álltam a konyhában és azt mondtam neki, hogy most itt azonnal torkon szúrom magam. Ekkor jutottunk el egy pszichológushoz, ahol diagnosztizálták nálam a szülés utáni depressziót.

Éva magazin: Kaptál segítséget?

Csíkos Juca: Már az segítség volt, hogy elmondták, miért történik mindez. Terápiára nem tudtam járni, nem volt kire hagynom a lányokat, gyógyszert nem akartam szedni. Ekkor kezdtünk gondolkodni Andrással, mitől billenhetne helyre a fejemben az egyensúly. Volt pár kudarcba fulladt próbálkozásom, mint például a kézműveskedés, mire megszületett a mentő ötlet. Mit szeretek a legjobban? Sportolni. De hogyan? Edzőterembe nem tudok menni, otthon tornázhatnék, de súlyzókat nem használhatok, veszélyes a gyerekekre, meg aztán hova rakjam őket edzés közben? Magamra, jobban mondva magunkra kellett szabnom a gyakorlatokat. Így jöttek a saját testsúlyos edzések, először két, majd három kisgyerek testsúlyával kiegészítve. És ez onnantól annyira jól működött, hogy amikor egészen váratlanul a harmadik kislány is betoppant, nem jött vissza vele a depresszió.

Éva magazin: De hogyan lett ebből több mint százezer követőt számláló Instagram-profil?

Csíkos Juca: Jött haza a férjem egyik nap, és látta, ahogy a lányokkal tornázom az udvaron. Mondta, hogy jól nézünk ki, és hogy épp aznap olvasott a munkahelyén valami magazinban egy Instagram nevű oldalról, ahová mindenki feltölthet képeket meg videókat, és ezzel még pénzt is lehet keresni. Hogy én ismerem-e? Megnéztük, és azonnal megláttam benne a lehetőséget.

Éva magazin: A pénzkeresetit?

Csíkos Juca: Elsősorban azzal a céllal vágtam bele, hogy segítsek más anyukáknak. Hogy elmondhassam, amit nekem senki nem mondott el a szülésről és az anyaságról. Hogy könnyen megbillenhet az egyensúly a gyerekek érkezése után, és persze hogy megmutassam: helyre is lehet állítani. Én soha nem kértem senkitől, hogy álljon neki tornázni, inkább hogy találja meg a hozzá legközelebb álló tevékenységet, ami neki a legnagyobb örömet szerzi – szabja, alakítsa a saját körülményeihez, lehetőségeihez, és akkor nem lesz gond. Nem jó kifo- gás, hogy „a gyerek mellett nem megy, nincs idő, nincs hely, satöbbi” – mindenre lehet megoldást találni. Mert ha nekem két gyerek mellett, nulla gyakorlati segítséggel sikerült összeszednem magam a padlóról, másnak is sikerülni fog.

Éva magazin: Mint egykori versenysportolónak, gondolom, azért volt már némi tapasztalatod a küzdelemről és a padlóról felállásról.

Csíkos Juca: A sport szeretetét a szüleimnek köszönhetem. Négyen vagyunk testvérek, a kezdetektől nagyon aktív életet éltünk. Pécs mellett falun laktunk, a ritka buszjáratok miatt sokat gyalogoltunk, bicikliztünk, hatalmasakat kirándultunk a Mecsekben. A bátyám ment ki először a jégpályára, 8 évesen, őt követtük a nővéremmel. 1998-ban már versenyszerűen rövid távú gyorskorcsolyáztam, többszörös korosztályos országos bajnok voltam. Aztán 11 évesen volt egy csúnya balesetem – az előttem haladó társam elesett, a korcsolyája felvágta a számat és eltörte az arccsontomat –, emiatt nem mehettem el arra a versenyre, amelyen a 2006-os olimpiai kvalifikációt megszerezhettem volna. Álmom volt az az olimpia, keményen dolgoztam érte, áldozatokat hoztam, viseltem a versenysportolókkal szemben ellenséges iskolai környezet kihívásait, konfliktusait, majd ez történt... Azt hiszem, örökre bennem marad valahol mélyen a „mi lett volna, ha...” érzése, bár igyekszem bízni a sorsban. Felhagytam a korcsolyával és váltottam az országúti kerékpározásra. 2006-ban, az olimpia évében országos első helyezést szereztem több távon is.

csíkos juca,active mum life,mozgás gyerekkel
Forrás: Éva magazin / TSP Art Lab / Kovács Tamás

Éva magazin: És sosem kapod meg a követőidtől, hogy „könnyű neked ezzel a háttérrel”?

Csíkos Juca: A követőimtől nem – ők azért vannak ott, mert szeretik, amit csinálunk –, de amikor tavaly egy ismert hazai bulvároldal írt rólam egy rövid bemutatót, nekem estek a cikk alatt a kommentelők. Mindenbe belekötöttek, az alakomba, hogy magamutogató vagyok, hogy túl vékony vagyok, a mellem méretébe – a kommentek nyolcvan százaléka negatív volt. És ez azért szomorított el nagyon, mert amikor az angol Daily Mail vagy az amerikai Cosmo weboldalán írtak rólam, szinte csak pozitív, biztató, elismerő hozzászólások születtek.

Éva magazin: Hogyan kezelted?

Csíkos Juca: Majdnem abbahagytam az egészet. Elszomorított. Mert a kötözködők nem látják a teljes képet. Az például, hogy ilyen vékony vagyok, egy elég súlyos pajzsmirigy-rendellenességnek köszönhető, ami miatt a teherbe esés is nehezített volt. A mai napig küzdök a kilókkal, nem azért, hogy lemenjenek, hanem hogy feljöjjenek. Nem tudják, hogy emiatt ájulós vagyok. Ahogy nem tudják azt sem, milyen gátlásaim voltak tini koromban a mellméretem miatt. Vannak testi hibáim, mint a striák, amik nem zavarnak, de vannak, amikkel még nem sikerült kibékülnöm. Azt látom, tényleg magyar betegség, hogy az emberek nem támogatják, inkább lehúzzák egymást.
De rosszakarók az Instagram nélkül is lehetnek. Amint azt fogom látni, hogy a családom vagy a gyerekeim bármiféle kárt szenvednek, azonnal abbahagyom. Nem azért kezdtem el, hogy aztán bántsanak miatta, én tényleg másoknak szerettem volna tanácsokat, segítséget adni. Tudod, nem engedem felbillenni az egyensúlyt!

Éva magazin: Attól nem félsz, hogy a lányok később majd a szemedre vetik, hogy bevetted őket a projektbe, még mielőtt véleményt tudtak volna formálni róla?

Csíkos Juca: Ők nem ismerik az Instagram előtti világot, ebbe születtek bele. Van ma egyáltalán tini, akinek nincs Instája? Bízom benne, hogy nem fog nekik gondot okozni. Az ő esetükben ez elsősorban a sportra és az egészségtudatos életre való nevelés eszköze: mi csak tornázunk. Szándékosan csak néha mutatok meg nekik egy-egy videót, amin különösen aranyosak.

Ki tudja, lehet, hogy a jövőben az én gyerekeimnek semmi mást nem kell majd csinálniuk, csak ezeket a videókat értékesíteni...

Éva magazin: És akkor el is érkeztünk az elkerülhetetlen kérdéshez: anyagilag mennyit ér 100+ ezer követő?

Csíkos Juca: Eleinte nem hittem, de most már látom, hogy meg lehet belőle élni, csak okosan kell csinálni. Még nagyon az elején tartok, most próbálom a termékszponzorációkat pénzre váltani. A helyzetemet nehezíti, hogy mivel kétnyelvű a profil, több külföldi követőm van, mint magyar (60–40 százalék az arány), és Magyarországon nagyon nehéz ezeket az együttműködéseket „lepapírozni”. Borzasztó sok utánajárás volt, míg mindent hivatalosan is elintéztünk. Az „influencer” teljesen új fogalom, nincs begyakorlott eljárás. Viszont negyvenezer követőm volt még csupán, amikor már állást ajánlottak Ausztráliában. Végül a pro segítség is onnan érkezett – egy ott élő, marketingben jártas magyar nő segít nekem összeállítani a médiakiajánlókat, segít az angol nyelvű szponzorációs megkeresésekkel, satöbbi. A külföldi termékszponzorációval például az is gond, hogy pénzt nem hoz, nekem viszont minden egyes, Európán túlról jött ajándékcsomag után vámot kell fizetnem.

Éva magazin: Mennyi időt foglalkozol ezzel naponta?

Csíkos Juca: Mára részmunkaidős állássá nőtte ki magát a profil menedzselése: 4–6 óra elmegy rá. Napközben van két órám, amíg a lányok alszanak, a többit este csinálom. Mindent egyedül: a koreográfiát, a videózást több szögből, a videószerkesztést, az e-mailek, kommentek megválaszolását, satöbbi. Nemrégiben lett segítségem, egy helyi fotós fiatalember, akivel barter alapon dolgozunk együtt.

Éva magazin: Gondolom, pontos napirended van.

Csíkos Juca: Sokan mondják rám, hogy katonás vagyok, meg is kaptam már párszor a #spartanmum (spártai anya) hashtaget, de nekem ez van a zsigereimben, ez van belém kódolva. Anyukám is szigorú napirendhez igazodva nevelt bennünket, négy gyereket nem is lehetett másként. Ez adott keretet, határokat a napjainknak, azon belül lehetett szórakozni. A versenysport is hozott egyfajta fegyelmezettséget. Nekem ez hatalmas segítség a hétköznapokban. És persze a következetesség. Szerintem a következetesség a szülővé válás alapja. Amit kérek a gyerekeimtől, azt mindig teljesítik, mivel tudják, hogy ez fordítva is így van. A tornát is úgy építettem bele a napi rutinunkba, hogy megkerestem a lehető legoptimálisabb időpontot. Tudom, hogy délelőtt tele vannak energiával, akkor lehet fárasztani őket.

Éva magazin: Kitől kaptad a legnagyobb elismerést a munkádért?

Csíkos Juca: Amikor Emily Skye követni kezdett és megírta, hogy reméli, ő is meg tudja valósítani ezt a fajta gördülékenységet az edzési rutinjában szülés után – na, az tényleg nagyon jólesett. De értékelek minden egyes pozitív feedbacket, amit kapok – mint már mondtam, elsősorban segíteni szeretnék a többi anyukának, és fontos látnom, hogy jó úton járok.