Egy gyerek nem arra való, hogy megmentsék – A tanítónő című filmről

a tanítónő,2018,maggie gyllenhaal,film Forrás: adsservice.hu
A legtöbb kritikus Maggie Gyllenhaal alakítása miatt ajánlja megtekinteni A tanítónőt, amelyet a magyar mozik január 3-ától játszanak. Szerintünk azért van még miről beszélgetni a film kapcsán.

Előfordult már életed során, hogy szembejött veled egy elképesztően cuki, csillogó szemű kisfiú vagy kislány, akit legszívesebben felnyaláboltál volna, hogy hazavidd és felneveld, minden nap emlékeztetve őt arra, hogy milyen okos, vicces és tehetséges, sokkal inkább, mint ahogy azt mostani szülei meggyőződésed szerint teszik? De aztán nem vitted haza, hiszen tudtad, hogy akkor börtönbe kerülsz, a gyerek pedig nem lesz boldogabb a kalandtól, sőt.

Szerencsére a filmek arra valók, hogy legalább a vásznon megvalósuljanak az ilyen vágyálmok, és pont ilyen film A tanítónő is.

a tanítónő,2018,maggie gyllenhaal,film
Forrás: adsservice.hu

Maggie Gyllenhaal személyesíti meg a vágyálmot megvalósító óvónőt (a film eredeti címe, a The Kindergarten Teacher jelzi, hogy óvodáról van szó, bár Amerikában azt is szokták “school”-nak hívni, továbbá a 4-6 éves gyerekek itt már tanulnak írni-olvasni, így a magyar filmcím nem tévedésből lett az, ami. További érdekesség, hogy egy 2014-es izraeli film remake-jéről van szó, amely Az óvónő címmel került magyar forgalmazásba). Karaktere, Lisa, ez a tapasztalt, a szakmáját a kisujjában hordozó pedagógus, akit otthon egy támogató, de nem túl érdekes férj és két mihaszna kamasz vár délutánonként, egy szép napon meghallja, hogy az egyik kisfiú verset szaval; egy olyan verset, ami az ő agyából pattant ki. A vers totálisan lenyűgözi Lisát, aki szabadidejében költészetet tanul egy veszedelmesen jóképű fiatalember kurzusán (Gael García Bernal), és amikor szembesül azzal, hogy a kisfiú apukájának életében nem igazán prioritás a gyerek költészete, akkor nyilvánvalóan úgy dönt, hogy a szárnyai alá veszi a kis Jimmyt.

Mondanunk sem kell, hogy a gyerek nem hülye, és már akkor gyanakvással reagál az óvónéni lelkesedésére, amikor az csendespihenőben felébreszti és négyszemközti szeánszokat tart neki. Később, ahogy gyakoroltatni kezdi Jimmyvel a verseket, és megbízza, hogy hívja őt bármikor, ha eszébe jut egy újabb, az asszony és a kisfiú között egy furcsa, meglehetősen sérülékeny bizalmi kapcsolat alakul ki.

a tanítónő,2018,film,maggie gyllenhaal
Forrás: adsservice.hu

Sara Colangelo filmje, amelyet a 2018-as Sundance Filmfesztiválon mutattak be először, nyugtalanító választ ad a „mi lenne, ha” kérdésre. Viszont egy másik kérdésre egészen pontos és magabiztos válaszokat kapunk. Ez pedig a „hol vannak a felnőtt határai, ha rá bíznak egy ovist?”. Ezeket a határokat Maggie Gyllenhaal hősnője szinte kivétel nélkül átlépi.

Apropó, nézd meg ezt a galériát is: