Tudományos magyarázat van rá, miért fogyaszt a sütievés

süti,fogyás Forrás: Getty Images
A fogyokúrázók tiltólistájának első helyén általában az édességek, a sütemények szerepelnek, nem véletlenül. Ám a legújabb hírek szerint mégiscsak érdemes sütizni a diéta alatt - jól hangzik, ugye?

Állandóan a sütiken jár az eszed? Ez talán nem is olyan rémes dolog, mint hiszed: a Journal of Experimental Psychology friss kutatása szerint azok, akik az étkezést egy sütivel indítják, utána sokkal egészségesebb ételeket választanak! A kísérlet arról szólt, hogy mennyire függ az ételválasztás attól, milyen sorrendben esszük meg a fogásokat. A kutatást egy menzán és egy online ételrendelős cégnél is elvégezték, 134 ember részvételével.

A részt vevőket először egy svédasztalos sorba állították, ám először az édességek közül kellett választaniuk: kezdhették például guszta, kényeztető sajttortával a sort, vagy választhattak gyümölcsöket. Ez után következtek a főételek, ahol volt sült hal sült krumpliva és tartármártással, illetve grillezett csirke zöld salátával.

Az eredmény az lett, hogy azok, akik először a kalóriadús sajttortát választották ki, utána 69 százalékban az egészséges csirke-saláta kombóra voksoltak, viszont amikor a végén választottak desszertek, csak 31 százalékban ettek egészséges főételt.

Amikor viszont az ételválasztó sor legelején az egészséges gyümölcsválogatás szerepelt, az embereknek csak a 46 százaléka akart egészséges főételt enni.

A online ételrendeléskor épp ugyanez volt a tendencia: azok, akiknél először a guszta, ám hizlaló édesség ugrott fel a képernyőn, 56 százalékban választottak második ételként egészséges fogást, míg azok, akik alakbarát desszerttel indítottak, csak 44 százalékban ettek egészségees főételt.

sajttorta,édesség,kalória
Forrás: GettyImages

Ha a kalóriatartalmat nézzük, sokkal jobban járnak azok, akik az egészséges főétel - hizlaló desszert kombóra voksolnak, mint akik a zsírszegény desszert mellé kevésbé egészséges főételt választottak. A kísérletben az első verzió ugyanis 496, a második 865 kalóriát tartalmazott.

A cikk további részét a runnersworld.hu-n olvashatod el!