A legjobb alvást segítő növények a levendulán túl, amiket érdemes beszerezned

alvás,alvászavar,alvást segítő növények,levendula,aloe vera Forrás: Getty images
Nincs rosszabb annál, mint amikor nehezen megy az elalvás, vagy ha végre valahára álomba merülünk, az éjszaka közepén egyszercsak felriadunk és képtelenek vagyunk visszaaludni. Ha magunkat nem is tudjuk egykönnyen álomba ringatni, szerencsére léteznek olyan növények, amelyek megteszik ezt helyettünk.

Egyes növények illóolaj formájában nyugtatnak, mások teaként fogyasztva, megint mások akkor, ha egész egyszerűen az éjjeliszekrényre teszel belőlük egy csokorral vagy cseréppel. Míg a levendula és kamilla nyugtató hatása közismert, addig léteznek olyanok is, amikről nem is gondolnád, hogy az alvást segítő növények táborát erősítik.

Összegyűjtöttem most néhányat ezek közül, amelyeket valamelyikét érdemes lehet becsempészned a hálószobádba, mert amellett, hogy hatékonyan segítenek majd az alvásban, tisztítják a szoba levegőjét, jól néznek ki, ráadásul kellőképpen igénytelenek ahhoz, hogy ne kelljen túl sokat bajlódnod velük.

Na meggyőztelek? Jöhetnek a legjobb alvást segítő növények?