A D-vitamint lehetetlen túladagolni az orvosom szerint

A D-vitamint lehetetlen túladagolni az orvosom szerint
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

N

Nekem cseppekben írta fel az orvos, mert úgy jobban felszívódik.

Ma már tudományos tény, hogy a legtöbben túl kevés D-vitamint veszünk magunkhoz a szervezetük megfelelő működéséhez. Én magam erre akkor ébredtem rá, amikor a nőgyógyászom részletes laborvizsgálatra küldött a „gyerektervezési projekt” részeként, és hát igen rossz eredmény született. Ennek eredményeképp megkaptam a szedendő napi egységet: 6000-8000.

Amikor kimondta ezt a számot, hirtelen nyeltem egyet és megkérdeztem, nem fogom-e kicsit túladagolni a D-vitamint. Ő nevetett és azt mondta: a D-vitamint Magyarországon nem igazán lehet túladagolni. Mint megtudtam tőle, régebben maximum 400-800 egységet javasoltak az orvosok, majd pár éve egyezményesen megemelték az ajánlott mennyiségi egységet 1500-2000-re egészséges felnőttek esetében.

Kép
forrás: GettyImages

Ma ez az ajánlott mennyiség 4000 NE, az orvosom szerint pedig megy ez még feljebb is. Rendkívül fontos szerepet játszik ugyanis az immunrendszerünk védelmében, így az őszi-téli időszakban fokozottan többet kéne belőle fogyasztanunk, hiszen természetes úton vajmi kevéshez jutunk sajnos hozzá.

A táplálékkiegészítőként szedett bogyók mellett azonban továbbra is javasolja a változatos étrend kialakítását, amely D-vitaminban gazdag ételeket is tartalmaz, mint a tojás, a savanyított tejtermékek és a halak (különösképpen a tőkehal).

Nézd meg a galériánkat> 7 kép
Dehogy maradsz éhen! Íme a 7 legtáplálóbb zöldség a dietetikusok szerint
Tovább olvasok
Találd meg a tökéletes csomagolást: 7 ötlet, hogy ne csak a beltartalommal, hanem a küllemmel is lenyűgözd a szeretteidet

Oké, tudjuk, hogy a csomag belseje rejti a lényeget, de az ajándékok borítása éppen olyan, mint egy szépen tálalt étel: már a látványtól izgatottak leszünk, hiszen sejteti mire számíthatunk. Éppen ezért nagyon fontos, hogy hangsúlyt fektessünk a borításra is, nem csak a beltartalomra.

Na ki szeretne Lorelai és Rory asztalánál ebédelni?

Mert mostantól, legalábbis az ünnepek idejére, ez is lehetséges! Vendéglő készült ugyanis a Szívek szállodája hősnőinek híres Stars Hollow-i házából.

Kövess minket

ÉVA MAGAZIN 10 LAPSZÁM

Csak 3475 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem