Helyes táplálkozással máris teszünk egy lépést a mellrák kialakulása ellen

Borítókép: Helyes táplálkozással máris teszünk egy lépést a mellrák kialakulása ellen
Az vagy, amit megeszel. Sarkosan megfogalmazott mondás, amit gyerekkorától kezdve sokszor hall az ember, de a többség hajlamos rá, hogy túl nagy jelentőséget ne tulajdonítson neki.

Pedig ebben a népi bölcsességben is ott van az igazság, mert valóban annyira lehetünk egészségesek, amennyire egészségesen táplálkozunk. A testünkben naponta képződő 300 milliárd sejt is abból épül fel, ami a szervezetünkbe bejut. ”Épp ezért nagyon kell figyelnünk arra, hogy mit teszünk a tányérunkra. A nőknél kiváltképp javasolt a gondos odafigyelés ezen a téren. Tény, hogy a dohányzás, a stressz, a mozgásszegény életmód, illetve az elhízás mellett a helytelen táplálkozás is komoly rizikófaktor a mellrák esetében” – hangsúlyozta Puskás Gabriella, Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke.

A szakember szerint az egészséges étrend kialakítása egyáltalán nem jár túl nagy lemondással. Amitől pedig érdemes elköszönni, azért nem is kár. A teljes kiőrlésű lisztből készült termékek, a zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával sokat tehetünk azért, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben.

„Gondoljunk bele abba, hogy a természetes ételek rostban gazdagok, kicsi a kalóriatartalmuk és magas a tápértékük, azaz egyszerre erősítik az immunrendszerünket és az erőnlétünket is fokozzák. Azaz szó sincs éhezésről, elgyengülésről amiatt, hogy kihagyjuk a magas sótartalmú, cukrozott vagy épp zsíros fogásokat” – jegyezte meg Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke.

Hasonlóképpen sokat segít szervezetünk ellenállóbbá tételében a tengeri halak fogyasztása. Többek közt a lazac, a tonhal és a szardínia is arról ismert, hogy gazdag omega-3 tápanyagforrás. Ez a telítetlen zsírsav pedig jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen a mellrák kialakulásának kockázata. Puskás Gabriella jószívvel nyugtázta, hogy idehaza egyre több vállalkozás forgalmaz olyan készítményeket, amelyek lehetővé teszik a halfogyasztás növekedését a magyarok körében. Hozzátette, épp ezért is fogadták örömmel a Del Pierre Central Europe Kft. idei őszi kezdeményezését. A cég az általa forgalmazott Twist 4x80 g-os kiszerelésű, limitált kiadású, pink csomagolásban kapható olívaolajos és omega-3 zsírsavakat nagy arányban tartalmazó tonhalkonzervjét vonta be a mellrák elleni kampányába, és minden egyes termék eladási árából tíz forintot ajánlott fel Az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány számára.