Napi horoszkóp szeptember 27.: az Ikreket megfújja a változás szele, a Rákok nagy felelősséggel járó megbízást kapnak

Borítókép: Napi horoszkóp szeptember 27.: az Ikreket megfújja a változás szele, a Rákok nagy felelősséggel járó megbízást kapnak
Már megint mit üzen számunkra a csillagok állása?

NAPI HOROSZKÓP SZEPTEMBER 27.

KOS (március 21.–április 20.)

Mindent nagyon pontosan elterveztél, a kiszámított útvonalon haladsz előre különösebb gond nélkül, amikor rá kell jönnöd, hogy valami nagyon nem stimmel. Nem úgy mennek ugyanis a dolgok, ahogyan azt elvártad, miközben te tökéletes produktumot remélsz a végén. Haladj centiméterről centiméterre és keresd meg azt a porszemet, ami megakasztotta a folyamatot és igyekezz korrigálni, amit lehet. Sokkal nyugodtabb leszel, ha sikerül kijavítani a hibát és zavartalanul haladhat minden a maga útján a biztos siker felé!

BIKA (április 21.–május 21.)

Az utóbbi időben túl sok dologgal próbáltál egyszerre foglalkozni azért, hogy mihamarabb be tudj fejezni minden általad megkezdett munkát, mielőtt összecsapnának a fejed felett a hullámok. Ennek azonban az a következménye, hogy hibát hibára halmozol, úgy szaladgálsz fel-alá, mint egy mérgezett egér. Ne kapkodj ilyen eszeveszetten, csak nyugodtan haladj szép sorjában mindennel, úgy tegyél mindennek pontot a végére, hogy a produktummal végül te is elégedett lehess. Hidd el, minél jobban sürgetsz valamit, annál inkább hátráltatod saját magad az előrehaladásban! Találd meg azt a sebességet, amellyel mindent időben le tudsz zárni és semmit nem kell hibákkal telve kiadnod a kezedből!

IKREK (május 22.–június 21.)

Mostanra untad meg azt, hogy céltalanul állsz a többiekkel sorban, hogy semmi említésre méltó nem történik az életedben, s ugyanazt a szélmalomharcot vívod minden áldott nap. Borzasztóan egysíkúnak érzed a hétköznapokat, amelyek monotonitása miatt már kezdesz némi apátiával tekinteni mindenre. Ez a környezetednek is elég hamar feltűnik, amit szóvá is tesznek, alapvetően ugyanis elég magas fordulatszámon pörgő személynek ismernek. Ez elegendő jel neked arra, hogy akard a változást, hogy kiszállj a mókuskerékből és valami olyan maradandót alkoss, amiről még sokáig fognak beszélni. Találj magadnak igazi kihívást, de anélkül lépj ki abból a bizonyos sorból, hogy feldöntenéd a többieket, s akkor büszkén elmondhatód magadról, hogy most már nem tartozol közéjük, nem egy vagy a sok szürke figura között!

RÁK (június 22.–július 22.)

Hatalmas felelősséggel járó megbízást kapsz, amiről első pillanatban nagyon úgy tűnik, hogy sokkal nagyobb falat számodra, mint amit még biztonsággal le tudsz nyelni anélkül, hogy megakadna a torkodon. Ha azonban az ijedtségből felocsúdsz, tekints kissé másképp a helyzetre és úgy menj neki a feladatnak, hogy nem ezen múlik a világ sorsa. Ne vegyél túl nehéz hátizsákot magadra, mert összeroskadhatsz a súlya alatt, sokkal inkább próbálj egyfajta egészséges kihívásként tekinteni a helyzetre. Találd meg a feladat élvezetes pontjait és – a görcsösséget levetkőzve – lazán sétálj végig az úton! Menni fog, csak bízz magadban! Hajrá!

OROSZLÁN (július 23.–augusztus 23.)

Számodra fontos dologért harcolsz, mindenre hajlandó vagy annak érdekében, hogy elérd, amit kitűztél magad elé. Még a környezetedben élők álla is leesik attól, hogy mi mindenre kész vagy azért, hogy amit akarsz, azt megkaparintsd magadnak. Meglehetős elismeréssel figyelik a céltudatosságodat és azt, hogy nagyon keményen dolgozol az ügyön. Ügyelj azonban arra, hogy ne tegyél fel mindent egy lapra a siker reményében, vannak ugyanis olyan hegyek, amelyek megmászása komoly áldozatokkal, akár a testi épséged kockáztatásával is jár. Dönts okosan és bölcsen, van időd, nem hajt a tatár, tedd mérlegre, mit nyerhetsz és mit veszíthetsz, mielőtt elindulsz az úton!

SZŰZ (augusztus 24.–szeptember 23.)

Egy olyan személyben kell csalódnod, akiben korábban tökéletesen megbíztál. Most ezért kissé átverve érzed magad, elkeseredettséged nemigen tudod, illetve nem is akarod titkolni. Próbáld a külvilág kizárásával végiggondolni, hol csúszhatott hiba a számításaidba, de ne ítélkezz elhamarkodottan, hisz amíg nem tudod a miérteket, addig lehetséges, hogy rosszul ítéled meg a helyzetet. Adj időt magadnak, hogy megnyugodj, hogy mindent feldolgozz, és amennyiben még mindig szükségét érzed annak, hogy tisztázd az egészet, mielőtt továbblépnél, abban az esetben ülj le az illetővel és tedd fel neki a benned lévő kérdéseket. Még az is előfordulhat, hogy olyan válaszokat kapsz, amelyek teljesen más szemszögből világítják meg a történteket.

MÉRLEG (szeptember 24.–október 23.)

Akad valaki a környezetedben, aki elég komoly dologban kér tőled segítséget olyasvalamivel kapcsolatban, amivel egyedül nem képes megbirkózni. Mivel neked megvannak a megfelelő eszközeid arra, hogy megoldd a helyzetet, ne hezitálj, ragadd meg a kezét és vezetgesd, hogy egyszer, s mindenkorra pontot lehessen tenni az ügy végére. Ez a bizonyos személy nagyon hálás lesz neked, hogy számíthatott rád, te pedig joggal lehetsz büszke magadra, hisz ismét sikerült bebizonyítanod, hogy mekkora szíved van, és alkalomadtán mekkora önzetlenségről tudsz tanúbizonyságot tenni! Mindig maradj ilyen, ezért szeretnek ugyanis olyan sokan!

SKORPIÓ (október 24.–november 22.)

Mivel kissé egysíkúnak érzed mostanában az életed, nagyobb volumenű kihívásban gondolkodsz. Olyasmiben, ami ismeretlen számodra, ugyanakkor rengeteg élményt tartogathat. Az egyetlen szempont azonban, amiért hezitálsz, az a dolog veszélyességi foka, kívül esik ugyanis a biztonsági zónádon, tele van extrém, veszélytelennek a legnagyobb jóindulattal sem mondható akadályokkal. Amennyiben elég bátornak érzed magad ehhez a kalandhoz, a megfelelő mérlegelés után vállald be. Ha azonban mégis valamiért megremeg a lábad, nem kellene elsietned semmit. Ebben az esetben adj időt magadnak a felkészülésre, hisz nem hajt a tatár!

NYILAS (november 23.–december 21.)

Egy, a múltban meg nem oldott kellemetlen probléma tör most felszínre, ami igen sok bosszúságot okozott régebben is, érthető módon tehát nem szeretnéd, ha ezúttal is olyannyira megkeserítené az életedet. Épp ezért még csírájában fojtsd el a problémákat, még azelőtt, hogy ismét megfájdulna a fejed miattuk. Állj a sarkadra, légy határozott és hatékony, bízz a tudásodban és a tapasztalatodban, s mihamarabb végérvényesen tegyél pontot a dolog végére. Meglátod, sokkal nyugodtabban fogsz tudni aludni, ha nem lebeg állandóan a fejed felett Damoklész kardja!

BAK (december 22.–január 20.)

Túl görcsösen szeretnél elérni valamit, amiről azt hiszed, mindenképp szükséged van rá. Az ügy oltárán bármit képes vagy feláldozni csak azért, hogy megszerezd magadnak, annak ellenére is, hogy figyelmeztető jelek sorozatát kapod, amelyek világosan megmutatják, nem is biztos, hogy több vagy jobb leszel ezáltal. Gondold végig, valóban elengedhetetlenül szükséges-e a dolog a jelenlegi életedben, s megéri-e áldozatokat hozni érte. Amennyiben a pro és kontra érvek között több kontrát találsz, lásd be, hogy már túl nagy árat kellene fizetned, ezért próbáld elengedni a dolgot. Annyi minden van még, ami életed során örömet okozhat, nem érdemes emiatt keseregned!

VÍZÖNTŐ (január 21.–február 19.)

Mivel az elmúlt időszakban sorra értek a kudarcok, most már sokkal óvatosabb vagy, s nem ugrasz bele csak úgy gondolkodás nélkül bűbelebalázs módjára semmibe. Nagyon bölcs dolog, ha óvatosabb vagy, ám ez meggátol abban is, hogy új élményekkel vagy tapasztalatokkal gazdagodj. Igyekezz megtalálni az arany középutat, mérlegelj, mielőtt új kalandokba vágnál, de ne foszd meg magad attól a lehetőségtől, hogy egy minőségibb, színesebb életet élhess! Mikor tennél őrült dolgokat, ha nem most?! Te is sokkal jobban fogod érezni magad, ha lesz mit mesélni majd az unokáknak, nem igaz?!

HALAK (február 20.–március 20.)

Egy számodra kiemelten fontos ügyért harcolsz, mindent képes vagy feláldozni azért, hogy elérd a célodat, emiatt még azokat a tested által küldött jeleket sem vagy hajlandó tudomásul venni, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy az erőd fogytán van. Most parancsolj megálljt magadnak, ha nem akarod az egészségedet is kockára tenni, mert hidd el, semmi nem lehet olyan fontos, hogy saját magadat áldozd fel egy ügy oltárán! Igyekezz olyan tempóban haladni, ami még biztonsággal tartható. Semmiképpen ne rohanj fejjel a falnak, taktikázz okosan, hogy ne okozz saját magadban kárt!