Hip,hip hurrá! Tom Hanks az egyik kedvenc filmünk feldolgozásában szerepel majd!

Borítókép: Hip,hip hurrá! Tom Hanks az egyik kedvenc filmünk feldolgozásában szerepel majd! Forrás: Getty Images
Reméljük, nem okoz majd csalódást!

Mindenekelőtt szeretnénk leszögezni, hogy általában nem nagyon rajongunk azokért az amerikai filmekért, amelyek egy korábbi, például európai mozit koppintanak le egy az egyben. Hogy miért? Nos, talán túlontúl odáig vagyunk az eredeti történetekért, hiszen sokszor igazán jól esik, ha úgy mondanak el nekünk egy történetet, hogy közben nem arra kell gondolnunk: "hú, ez a színész sokkal jobb volt a kedvenc romkomomban, ez most nem annyira áll jól neki". Persze tiszetelet a kivételnek, hiszen volt már rá példa, hogy így duplán jó moziélményben volt részünk, no meg persze némi összehasonlítgatásban.

Amikor azonban azt olvastuk, hogy egyik nagy kedvencünk, Tom Hanks fogja alakítani a főszerepet az egyik kedvenc svéd filmünk amerikai változatában, igazán megörültünk és fel is sóhajtottunk: abban bízunk ugyanis, hogy a Forrest Gump, a Szerelem hálójában és a Terminál című sikerfilmek sztárja (nehéz volt csak hármat megemlíteni a kedvenceink közül) most sem okoz nekünk csalódást és a tőle megszokott módon hatalmas alakítást láthatunk tőle "Az ember, akit Ovénak hívnak" hollywoodi változatában.

Forrás: imdb.com
Rolf Lassgard, a svéd film főszereplője. Nos, az ő játékát hivatott majd Hanks megugrani.

Ez a 2015-ben megjelent fildráma és vígjáték műfajba sorolható mozi egy idősödő, igazán magának való úrról szól, aki a szomszédait –- hát hogy is fogalmazzunk szépen –, finoman szólva is ki nem állhatja. Meg úgy egyáltalában nincs túl jóban a világgal, amióta imádott felesége elhunyt, őt pedig ezután nem sokkal kirúgták a munkahelyéről. A zsörtölődős, rendmániás és szigorú elvek szerint élő férfi azonban hamar emberére akad egy fiatal, várandós hölgy személyében, aki igyekszik őt kirángatni a mindennapos melankóliából.

Forrás: moly.hu

A történetet egyébként nemcsak megnézni, hanem elolvasni is érdemes, hiszen Fredrik Backman író könyve 2012. óta az európai sikerlisták élmezőnyében van. Előre szólunk: az olvasása közben azon kaphatjátok magatokat, hogy kénytelen-kelletelen is azonosulni fogtok ezzel a drága, ám mogorva emberrel, akinek ugyan minden lépése megkérdőjelezhető, mégis könnyedén megérthető, ha átérezzük a fájdalmát, a pillanatnyi örömét és ha visszarepülünk vele a fiatalkorába.

Kedvcsinálónak íme a svéd film előzetese:

Tom Hanks egyébként feleségével, Rita Wilsonnal közös produkciós cégük égisze alatt jegyzi majd a filmet, így talán biztosítva lesz az is, hogy nem válik majd túl csöpögőssé a történet. Igazán várjuk, hogy mi sül ki ebből, de addig is nézzétek meg Tom Hanks eddigi legnyagobb alakításait pár percbe sűrítve: