Szerinted jó ötlet, hogy 70 éves kor felett újra vizsgához kössék a jogosítványt?

Szerinted jó ötlet, hogy 70 éves kor felett újra vizsgához kössék a jogosítványt?
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

M

Miért ül valaki volánhoz, ha már alig tud vezetni?

Nem akarok senki ellen beszélni, hiszen nekem is vannak 70 fölötti nagyszüleim, családtagjaim, akik viszonylag aktívan vezetnek, azonban a napokban történt valami, ami ismét elgondolkodtatott arról, hogy milyen veszélyekkel játhat az, ha egy idős ember – aki esetleg már nem teljesen képes felmérni a saját képességeit – volán mögé ül.

Történt ugyanis, hogy rendőrök igazoltattak a belvárosban, ezzel párhuzamosan pedig segítettek beparkolni a szemben levő oldalra egy idős bácsikának.

Uram, miért ül volánhoz, ha nem tud parkolni?

- kérdezte a rendőr.

A bácsika hebegett-habogott valamit, aztán a rendőrök benavigálták tolatás közben a parkolóhelyre és ezzel el is volt intézve a dolog. Az iratait elkérték ugyan, de láttam, hogy semmi más nem történt, az idős úr ezután bement az üzletbe, ahova minden bizonnyal igyekezett. Nyilván semmi közöm más dolgához, így nem vontam kérdőre a rendőrt, hogy miért nem csinált annál többet, amennyit csinált. Meg nem is igazán tudom, mit lehet az ilyen esetekben tenniük a szerveknek, azt viszont annál inkább gondolom, hogy az eset nem egyedi. Néhány héttel korábban ugyanis egy szintén idős ember meghúzta az autóm jobb hátsó ajtaját, mert a szemorvostól jövet nem látott rendesen a pupillatágítás következtében. Már bocsánat, de valakinek nem evidens az, hogy ilyen állapotban nem kéne vezetőként az autóba ülni? Még egyszer hangsúlyozom: nem a korból adódó beszámíthatósággal vagy épp annak hiányával van a problémám.

Kép
forrás: GettyImages

Akárhogyan is gondolkozom a dolgon, úgy érzem, nem elegendő a jogosítvány meghosszabbításakor végzett orvosi vizsgálat. Én egy adott kor után ismételt vizsgához kötném a vezetői engedély kiállítását. Mert az orvos mit sem tudhat arról, hogy az adott személy valójában miként viselkedik a forgalomban, esetenként hány ember életét sodorja veszélybe – vagy hány tulajdonban tesz kárt akaratlanul. Itt megjegyezném, hogy a pupillatágítós úr távozni akart a helyszínről, az eseményről egy helyi újságárus értesített, amikor visszaértem a parkolómba a kocsimhoz. Volt olyan kedves, hogy a telefonszám megadása és rendszám leírása nélkül nem engedte tovább az urat. Nem mondom, hogy ez az általános, de nagyon sok ilyet látok, hallok, mivel a pesti belvárosban lakom.

Amikor a hétvégi vezető nagyapámnak feltettem a kérdést, hogy mit szólna hozzá, ha 70 éves korától kezdve minden évben újra vizsgát kéne tennie a vezetéshez, igen csúnya vita kerekedett köztünk.

Kép
forrás: GettyImages

Nyilvánvalóan az volt a nézetkülönbség tárgya, hogy ez megkülönböztetés és személyiségi jogokat sért, stb. stb. Én pedig azzal érveltem, hogy számos baleset megelőzhető lenne, ha kicsit körülnéznénk ezen a területen. Igen, sok másik területen is körbe kéne, s nyilván nem állíthatom, hogy az idős emberek okozzák kizárólag a közúti baleseteket, hiszen ez nem így van. Mégis úgy hiszem, hogy ezen nem ártana szigorítani, és talán egy fokkal nagyobb lenne a biztonság az utakon. Ti mit gondoltok róla? Ha lehetne, bevezetnétek egy ilyen rendeletet?


Nézd meg a galériánkat> 6 kép
Nem túl biztató eredmények születtek egy magyar fiatalok körében végzett kutatásban.
Ezek a gyümölcsök a leghatékonyabbak szívbetegségek ellen

Vannak gyümölcsök, amelyek a bőrt fiatallá és gyönyörűvé varázsolják, mások kiváló immunerősítők, megint mások hatékony segítséget nyújtanak az emésztési panaszokkal szemben. Végül, de nem utolsó sorban pedig ott vannak azok, amelyek felveszik a harcot a szív- és érrendszeri betegségekkel.

A magyar gyerekekért és az értő olvasásért kampányol a The Chainsmokers

A kampány mögött az Éva új állandó szerzője, Bombera Krisztina keresendő, aki videóriportot is készített a DJ-párossal Hollywoodban. A The Chainsmokers kampányához persze nyereményjáték is tartozik, amelynek keretében aki vásárol #readit feliratú pólót, az találkozhat is a zenészekkel.

Napi horoszkóp június 22.: a Bikák kellő nyitottsággal új szerelmet találhatnak, a Bakoknak segítségre van szükségük egy bizonyos helyzetben

A hét utolsó munkanapján se feledkezz meg a horoszkópodról, mert ismét fontos üzeneteket küldtek a csillagok!

A műanyag szívószál úri huncutság? Nem, vagyis nem csak a szívószál!

Szoktál főzni vagy rendelsz inkább? Esetleg elvitelre kérsz kaját a közeli kifőzdében, néha meg beugrasz egy gyorsétkezdébe? Tudod, hogy nagyjából mennyi szemetet termelsz akár egyetlen étkezéssel? A szívószál az üdítődben tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsa.

Ezer kalória egy laza strandnapon? Megnéztük, mennyire hizlalnak a strandkaják

A hamburger vagy a gofri hizlal jobban? Felmértük a legnépszerűbb strandkaják energiatartalmát, mert hiszen nem árt előre tudni, hogy mit válasszunk, ha még mindig a lájtosabb fogásokat választanánk.

Napi horoszkóp június 21.: a Kosok komoly akadályokkal küzdenek, a Szüzek lépésről lépésre haladnak a siker felé

Ma is érdemes elolvasni a horoszkópod, mert fontos üzeneteket tartalmaznak az egyes csillagjegyek!

Ha már itt a Múzeumok Éjszakája, mutatunk egy restaurátorműhelyt belülről

Nemsokára kezdődik a Múzeumok Éjszakája, engem pedig régóta érdekelnek a műalkotások nem mindenki számára hozzáférhető történetei. Ezért úgy döntöttem, ellátogatok egy restaurátorműhelybe és közelebbről is megismerkedem az ott pihenő műtárgyak történeteivel.

Fluffy omlett, a legmenőbb tojásétel: ezt edd, ha unod a rántottát

Az utóbbi időben a fluffy omelet – nevezzük habos omlettnek – teret hódít magának a neten és gasztrománok bendőjében. Éppen ideje volt tehát, hogy én is kipróbáljam ezt az új őrületet, megosszam veled a receptet és a tapasztalataimat.

Gyorsak, finomak, olcsók: ezeket az apartmanban elkészíthető ételeket imádni fogod

Hétvégén leruccannátok a nyaralóba vagy hosszabb pihenést terveztek egy külföldi apartmanban? Akkor már csak egy kérdésem maradt: mit fogtok enni az üdülés alatt?

A 3 kedvencem Kányádi Sándor versei közül

A romániai magyar irodalom nagy öregje 89 évesen hunyt el budapesti otthonában. Kányádi Sándor a kortárs költészet egyik legfontosabb figurája volt, sokan nem is tudják, hogy egyik vagy másik versét ő írta.

11 gyanús érzés, amely mérgező baráti kapcsolatra utal

Előfordul, hogy egy barátunk olyan régóta van jelen az életünkben, hogy nem is értjük, mi baj van velünk, csak azt tudjuk, hogy mérgező légkörben élünk. Most felfejtjük pontosan ezeket a baljós jeleket.

Hogyan hat a bor melegben?

Az alkoholtartalmú italok – köztük a bor – fogyasztása mindenképpen befolyásolja szervezetünk hőháztartását, legyen akár hideg, akár meleg az időjárás, kortyolgassuk akár pincében, légkondicionált helyiségben vagy fűtött szobában. Mivel a nyár „berobbanásával” elérkezett a szabadtéri fesztiválok, borozások, teraszozások, kerti partik és strandon fröccsözések ideje, érdemes néhány szót ejteni a melegben történő borozásról, hiszen pár apró dologra odafigyelve a bor hatása biztosan csak pozitív értelemben marad emlékezetes, és a szervezetünket sem terheljük vele.

4 étel, aminek a fogyasztása öregíti a bőrödet

Nem csak az számít a ráncok szempontjából, hogy mennyi vizet iszol és milyen a bőrápolási rutinod. Vannak ugyanis olyan alapanyagok, amiktől idő előtt elkezdhetsz ráncosodni. A joy.hu cikkéből kiderül, pontosan melyek ezek.

12 reklámszlogen, ami akár tökjó mantra is lehetne

„Just do it”, „A legkisebb is számít” – ezek a rövid, de velős életigazságok akár útmutatóul is szolgálhatnának a mindennapjainkban. Ha nem reklámcélra íródtak volna. Vagy...?

Kis lakások, nagy ötletek: 7 tipp az élhetőbb szűk terek berendezéséhez

Rengetegen élünk olyan aprócska otthonokban, amikben szinte mi is alig férünk el, nemhogy a holmijaink. Nem, most nem arra biztatnálak, hogy mielőbb szabadulj meg felesleges cuccaidtól, inkább tippeket adnék, hogy jobban kihasználhasd a kis helyiségeket.

Hízás hasra, fenékre, combra: az, hogy hova szaladnak fel rád a plusz kilók, az egészségedről is árulkodik

Neked melyik testrészed a legproblémásabb, ha a hízásról van szó? Nem mindegy, hogy a hasadra vagy a combodra rakódnak a fölös kilók, ez ugyanis sokat elárulhat az egészségi állapotodról. A Runner's World cikkéből kiderül, mit jelent az, hogy hova hízol.

2019-ben még biztosan nem lesz rövidebb a nyári szünet

A nyári szünet és az összes többi fontos dátum nagyjából ugyanakkor lesz, mint a most lezárult tanévben, derül ki a Magyar Közlöny most kijött rendeletéből. Az összes fontos dátumot beírtuk az Éva Naptárba a 2018/2019-es tanévről, nézd meg és mentsd el magadnak őket te is!

Nyár közepén erős gyomorgörcseid vannak? Nem gondolnád, mi állhat a háttérben

Nyáron nem csak a leégés, a kiszáradás vagy a napszúrás veszélye fenyeget! Van ugyanis egy komoly egészségügyi jelenség, aminek a létezéséről sokan még csak nem is tudtak.

Kövess minket

Most fél éves Éva előfizetéshez, fél éves InStyle előfizetést kapsz ajándékba!

Csak 2995 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem