Csatlakozz ehhez a 30 napos kihíváshoz

Borítókép: Csatlakozz ehhez a 30 napos kihíváshoz
Ráadásul segítséget is adnak hozzá!

A SPAR Életmódváltó Program azt tűzi célul, hogy minél többen tegyék életük állandó részévé a tudatos táplálkozást és a rendszeres sportolást. A 30 napos program szeptember 18-án vette kezdetét, és bármely felnőtt számára elérhető.

A kezdeményezés fókuszában egy mindenki számára ingyenesen telepíthető mobilapplikáció áll, amely az App Store-ból és a Google Play-ből érhető el. A kúrát képzett és tapasztalt szakemberek állították össze: Turcsák Katalin dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember közreműködésével készült az étrend, amely minden étkezést magában foglal, és ehhez a rádióból ismert Tóth „Bio” Gábor élelmiszerszakértő további hasznos és érdekes információkat adott. A programhoz profi testedzők – Bakonyi Panni és Bene Marci – által kidolgozott, könnyen megvalósítható 20-25 perces tornák is társulnak, kisfilmek formájában.

Az Ördög Nóra mentorálta reformprogramhoz a szeptember 18-i indulást követően is lehet csatlakozni. A dietetikus által megírt, speciális recepteken alapuló készételeket az Interfood szállítja házhoz azok számára, akik nem szeretnék vagy nem tudják ezen ételeket maguk elkészíteni. A SPAR Életmód ebédmenü országosan elérhető egy hónapon keresztül.

Az étrend szöveges és képi megjelenítését a mobilapplikáció mozgásvideókkal egészíti ki. A mindennapos mozgáspraktikák mellett napi extraként folyamatosan érkeznek életmód-, mozgás- és táplálkozási tanácsok, tippek. A szoftver segítséget nyújt hétkezdő motivációs írásokkal, fontos kiegészítő információkban bővelkedő tudnivalók és érdekességek megosztásával, relaxációs hanganyagokkal, jóga- és rehabilitációs, valamint irodai mozgásvideókkal. A projekt honlapján lehetőség nyílik a szakértőkkel történő konzultációra is, de az okostelefon-applikáció még a programban résztvevők folyadékbevitelére is ügyel: a vízivásra vonatkozóan napi értesítést küld.

A SPAR Életmódváltó Programjához illeszkedő termékek egy részét – kuponok segítségével – a programhoz csatlakozó vevők olcsóbban vásárolhatják meg az INTERSPAR-áruházakban. Az alkalmazást letöltő aktív résztvevők között értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra.

A SPAR 30 napos életmódváltó programjának központjában egy praktikus mobilalkalmazás áll. Azoknak nyújt segítséget, akik eddig még nem tették meg az egészségmegőrzés első lépéseit. A résztvevőket szakértők által összeállított étrendek, edzések és hasznos tanácsok támogatják céljuk elérésében.

„A SPAR – mint értékteremtő családi vállalkozás – a kezdetek óta kiemelt jelentőséget tulajdonít az egészségtudatos életmódnak és az egészségmegőrzésnek. A kiegyensúlyozott étkezés sokkal nagyobb szerepet játszik a mai felgyorsult világban, mint korábban, ezért a SPAR nemcsak minőségi és ellenőrzött élelmiszereket biztosít, hanem immár a megfelelő étrend összeállításában is segít” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

„A SPAR évek óta nagy hangsúlyt fektet az egészséges életmód és az ehhez kapcsolódó termékkínálat népszerűsítésére, valamint az ételintoleranciában szenvedő emberek segítésére. A SPAR üzleteiben 2016 októbere óta a glutén- és laktózmentes, a bio és speciális élelmiszereket, illetve a tudatos táplálkozás termékeit elkülönítve, színkódokkal és piktogrammokkal jelölve kínáljuk, ezzel is megkönnyítve a tájékozódást. Az eletmod.spar.hu, mint önálló honlap termékkatalógusokkal és élő online szakértői beszélgetésekkel támogatta és támogatja a vásárlókat, de a SPAR jelen volt a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt kiadványaiban is, együttműködve a Magyar Diáksport Szövetséggel” – tette hozzá Maczelka Márk.