Ezt nem gondoltuk volna! A gyerekek könnyebben tanulnak egy meséből, ha emberek szerepelnek benne, mint ha állatok

Borítókép: Ezt nem gondoltuk volna! A gyerekek könnyebben tanulnak egy meséből, ha emberek szerepelnek benne, mint ha állatok Forrás: Getty Images
Kedves szülők, gondoljátok meg kétszer, mielőtt a Micimackót olvassátok fel a gyerekeiteknek esténként – ajánlja pimaszul a Daily Mail egy nemrég megjelent tanulmányt idézve.

A tanulmány, amelyet a Torontói Egyetem kutatói publikáltak a Developmental Science folyóiratban, azt mutatja, hogy a 4–6 éves gyerekek nem tudják hasznosítani egy állatos mese tanulságát olyan hatásosan, mint az olyan mesék üzenetét, amelyekben emberi alakok szerepelnek. Ezekkel ugyanis könnyebben tudnak azonosulni.

Sokan azt hiszik, hogy a gyerekek könnyen találnak kapcsolódási pontokat az emberként viselkedő állatszereplőkkel, de most úgy látjuk, hogy nem ez a helyzet
állítja dr. Patricia Ganea, a Torontói Egyetem korai fejlesztéssel foglalkozó oktatója.

A kutatás során kilencvenhat 4–6 éves gyerek hallgatott meg meséket, amelyekben hol emberek, hol (beszélő, ruhát viselő) nem emberi karakterek szerepeltek. Ezután egyenként leültek a jelenlevő kutatásvezetővel egy csendes szobában, aki megkérte őket, hogy 100 matricából válasszák ki a 10 kedvencüket.

Ezután elmondták a gyerekeknek, hogy egy hozzájuk hasonló gyerek nem tudott részt venni a játékban és nem kapott matricát. Azt is elmagyarázták nekik, hogy a szerencsétlenül járt társuknak adhatnak néhány matricát, ha kedvük tartja. Ezután a gyerekek önállóan, segítség nélkül dönthették el, hány matricát adnak át. Az "adományokat" egy borítékba kellett betenniük, amit egyedül zártak le, s azt egy levélszekrénybe helyezték. Kétszer is adhattak adománymatricákat: egyszer mesehallgatás előtt, egyszer utána.

A mesét csoportokban hallgathatták: az egyik csoportnak emberi szereplőkről szóló mesekönyvet olvastak fel, a másiknak ugyanazt a könyvet, csak antropomorf állatszereplőkkel, a harmadik csoport pedig egy magokról szóló mesét hallgatott. Mindegyik mesének az volt a tanulsága, hogy milyen nagyszerű dolog megosztani a nélkülözőkkel, amink van.

A mesehallgatás után a legtöbb matricát azok a gyerekek adták át, akik az emberszereplős mesét hallgatták.

Nemcsak jobban hatottak rájuk az emberszereplős mesék, hanem a megkérdezett ovisok többsége úgy is nyilatkozott, hogy az emberként viselkedő állatszereplők nem igazán rendelkeztek emberi tulajdonságokkal. Azok a gyerekek, akik jobban belelátták az emberi tulajdonságokat az állatszereplőkbe, több matricát is adtak át az álltólagos nélkülöző társaiknak, mint azok, akik kevésbé látták emberinek ezeket.

A szülők fontos szerepet játszhatnak a gyerekeik fejlődésében, ha megkérik őket: magyarázzanak el néhány részletet a meséből, amit hallottak, és hasonlítsák össze a történet egyes elemeit a saját életükkel
világít rá a mesék közvetlen gyakorlati jelentőségére egy másik kutató, Nicole Larsen.

A kutatás végeztével a gyerekek által felajánlott matricákat egy óvodában osztották szét.

Mostantól csak emberszereplős mese jöhet szóba nálatok? :)
Talán nem, de megpróbálok kicsit jobban figyelni erre
Dehogyis, az én gyerekem az állatos mesékből is rengeteget tanul
Ha akarnám, se tudnék változtatni, Bogyó és Babóca nélkül nincs esti rutin!
Eddig is csak emberszereplősök jöhettek szóba
Szerintem az egész hülyeség
Nincs is gyerekem
Nem tudom

Juj, nézd meg ezt a borrrzalmas galériát is: