Igaz történetek: "Ez a legnehezebb a házasság első évében"

Igaz történetek: "Ez a legnehezebb a házasság első évében"
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

Az a bizonyos első év nem könnyű ám! Most házaspárok mondják el, nekik mi volt a legnehezebb ebben az időszakban.

Elfogadni, hogy vannak hullámvölgyek

„Akármilyen nehéz is elfogadni, előfordul, hogy egyszer halálosan szerelmes vagyok a férjembe, utána meg minden idegesít benne. És amikor azt gondoltam volna, hogy ilyesmi nem történhet meg friss házasként, akkor rá kellett döbbennem, hogy de. Viszont megtanultam, hogy ezt meg kell érteni, és türelmesnek kell lenni a másikkal, mert én sem vagyok mindig a legjobb passzban”

- Andi, 32, 3 éve házas

Az énből végérvényesen mi lesz

„Akkor is, ha már évek óta egy párt alkottok, együtt laktok, közös döntéseket hoztok, a házasság mindent megváltoztat. Már hivatalosan is elköteleződtetek egymás mellett, és egy csapatként 'mi' lettetek. És már nem lesz olyan aspektusa az életeteknek, amiben egyedül döntést hozhatnátok. Ezt először nehéz elfogadni.”

- Zita, 36, 7 éve házas

Megváltozik a személyiséged

„Az emberek máshogy kezelnek, ha megtudják, hogy házas vagy. Már egy feleség leszel, és emiatt máshogyan állnak hozzád bizonyos dolgokban. És neked is meg kell tanulnod, hogy a személyiséged része már az, hogy asszonyka lettél.”

- Fanni, 31, 2 éve házas

Közös döntések az életedről

„Bármilyen döntést kell hoznod, ha költözni szeretnél, melót váltani vagy bármi, azt már meg kell beszélned egy másik emberrel, s lehet hogy a végkifejlet sem az lesz, amire vársz. Hiába élsz komoly párkapcsolatban, házasként ez sokkal szorosabbá válik, és a döntéshozatal is átalakul.”

- Anett, 37, 6 éve házas
Nézd meg a galériánkat> 10 kép
Erre a 10 kérdésre mindeképp tudnod kell a választ, mielőtt házasságot kötsz valakivel
10 rosszkedvűző tévésorozat, amiben mellesleg erős női karakterek is szerepelnek

Néha ilyen jófajta minőségi, csajos tévésorozatokra is szükség van, lássuk be.

Hogy érdemes választani: állami, vagy magánkórházban szüljünk?

Sorra vettük a legfontosabb szempontokat, hogyan érdemes szülészetet, kórházat választani.

Ha Gwyneth Paltrow-t nem bírod – attól még a tésztáját imádni fogod

Egy-két évvel ezelőtt, a csapból is Gwyneth carbonrájára folyt, miközben az akkor megjelent receptkönyve - csak úgy, mint sokszor ő maga is -, a támadások kereszttüzébe került. Ha a színésznőt nem is, az egyik receptjét mégis szerette az internet népe, amit többek között a popsugar, a delish is lehoztak. Én is sokszor elgondolkodtam azon, hogy ideje lenne végre kipróbálnom. A napokban épp carbonarára vágytam, hát megtettem!

5 reggeli, amit az irodai konyhád mikrójában is elkészíthetsz, méghozzá 5 perc alatt

Néha egy bögre forró finomság elég ahhoz, hogy a helyes vágányra terelődjön az ember munkanapja. Készítettél már fűszeres zabkását és más ínyencségeket a mikróban? Én most kipróbáltam néhány mikrózható reggeli receptet.

Annyi ételt vásárolj, amennyit meg is eszel – Tippek az élelmiszerpazarlás ellen

Én ugyan soha nem éltem pazarló életet, de pár éve még inkább figyelek arra, miből mennyit vásárolok és használok fel. Ezzel a tudatos gondolkodással te is sokat tehetsz magadért, a bolygóért, sőt rengeteg pénzt is spórolhatsz. Talán még egy adag lelkiismeret-furdalástól is megkímélheted magad. Tegyünk együtt az élelmiszerpazarlás ellen!

Vajon mit gondolna a 20 éves önmagam a mostani életemről? Levél magamnak a múltba és a jövőbe

"...most még nehéz elképzelned, de mindent ügyesen csinálsz: semmilyen erőfeszítésed sem hiábavaló, idővel minden meg fog térülni, így hát soha ne add fel!"

Garnélás-kapros cukkinileves (akár vegán)

Íme egy könnyen és gyorsan elkészíthető, ízekben mégis gazdag leves. Rák nélkül tökéletes vega leves.

Böllér, hentes, pékné – te tudod, hogy milyen ételre utalnak ezek a kifejezések?

Számtalan fogásunk van, ami egy tájegységről, népcsoportról, személyről, egy foglalkozást űző személyről, vagy épp annak feleségéről kapta a nevét. Ezek az elnevezések többnyire készítési módokat jelölnek. Te tudod, hogy melyik mit takar?

A jó szüléshez idő kell, nem pedig futószalagon végzett műtétek - a WHO új irányelvekkel állt elő a nők érdekében

A WHO nemrég új ajánlásokat fogalmazott meg a pozitívabb szülésélmény érdekében.

„Nagyon fontos, hogy egy társadalom elismerje a művészi munkát” – Topor Tünde, az Artmagazin főszerkesztője

A kortárs műveknek lehet pénzben kifejezhető értéke, a művészeknek nemzetközileg komolyan vehető karrierje – érvel az Unicredit Bank mecénás programja, a Korszakalkotók egyik zsűritagja. Topor Tündével beszélgettünk.

Csak én nem akarom megkeresztelni a gyerekemet a családban - avagy így lettem hirtelen fekete báránnyá

"Vajon miért gondoltam azt, hogy anyai alapon jogot formálhatok arra, hogy eldöntsem, lesz-e szenteltvízbe mártás, avagy sem?"

17 optikai illúzió, amit az agyad nem fog helyesen látni, akárhogy is erőlködik

A szemünket és az agyunkat kiábrándítóan könnyű becsapni.

Ezért kell körtét enni alkoholos italok fogyasztása előtt

A körte nemcsak azért szuper gyümölcs, mert tele van vitaminokkal, nagyon finom, sok ételhez illik, így jól felhasználható a főzéshez is, hanem még a borokhoz kapcsolódóan is vannak nagyon pozitív hatásai.

10 kérdés Borbély Alexandrához: Legnagyobb rémálmáról, korai filmes élményeiről és az Oscarról beszélgettünk vele - VIDEÓ

Az Oscar-jelölések előtti napokban volt alkalmunk beszélgetni Európa legjobb színésznőjével, ő pedig elbűvölő szerénységgel nyilatkozott a jelölés lehetőségéről, illetve például arról, mennyire vonzza a külföldi karrier.

Nem olyan voltam, mint a többi gyerek, de te homokba dugtad a fejed, Anya!

Flórának nem volt könnyű gyerekkora. Ma már tudja, mi volt ennek az oka és ettől végre felnőtt fejjel megcsillant benne a remény. Az ő levele következik, amit az édesanyjához intézett...

Az ötmásodperces szabály, amely egyszer és mindenkorra véget vet a halogatásnak

Folyton csak tolod magad előtt a kisebb-nagyobb elvégzetlen feladatok garmadáját? Pedig lehet, hogy csak öt másodpercen múlik.

11 hack, ami lazán felpörgeti a reggeli készülődést gyerekekkel

Van vis maior, amiket könnyedén meg lehet előzni! Segítünk az előre tervezésben, hogy a reggeli rohanásban legalább a fejedet ne veszítsd el.

Kövess minket

Ragadd meg a pillanatot! Három hónapos akciós előfizetésünk:

Csak 1185 Ft