Biztonságosabb lesz újra használni a mosogatószivacsot, ha fertőtleníted? Hát nem, sőt…

Borítókép: Biztonságosabb lesz újra használni a mosogatószivacsot, ha fertőtleníted? Hát nem, sőt… Forrás: Getty Images
Többet árt, mint használ. Várjuk az alternatív ötleteiteket! :)

A mosogatószivacs köztudottan baktériumok százainak melegágya, ezért pár alkalomnál többször használni őket nem túl higiénikus megoldás. Sokan éppen emiatt rendszeresen kitisztítják a kedvenc szivacsukat, esetleg kimossák a mosogatógépben, sőt, néhányan egyenesen beteszik a mikrohullámú sütőbe. Most a németországi Furtwangeni Egyetem kutatói kimutatták, hogy az ilyen fertőtlenítési műveletekkel többet ártunk, mint használunk. Sok baktériumot elpusztítunk vele ugyan, de az „életképesebbek” nemcsak túlélik, hanem még jobban is alkalmazkodnak a körülményekhez.

Az egyetem mikrobiológusai 14 különböző használt szivacs DNS- és RNS-mintáit vizsgálták, s pontosan 362 különböző baktériumot találtak bennük. Ennél is megdöbbentőbb adat, hogy egyetlen mosogatószivacsban 82 milliárd (!) baktérium élt.

Ez ugyanaz a baktériumsűrűség, ami az emberi székletben is előfordul
magyarázta a New York Times-nak a kutatás vezetője, Markus Egert.

A mosogatószivacsokban talált baktériumok között volt olyan, ami fertőzést okozhat, és olyan is, ami zsírsejtekkel táplálkozik és ilyen sejteket is ürít. Ezek jellegzetes szagot árasztanak magukból, s a kutatók szerint ez a baktérium (név szerint Moraxella osloensis) felelős a szennyes ruhák szagáért is.

„Ha az emberek megpróbálják kitisztítani, csak még rosszabb lesz” – mondja dr. Egert arra hivatkozva, hogy azokon a szivacsokon, amelyekre a tulajdonosaik azt mondták, hogy rendszeresen tisztítják őket, csak még több Moraxella osloensist találtak.

A megoldás? Magas hőfokon, mosószerrel és hipóval kimosva még lehet máshol használni a szivacsokat, például a fürdőszobában, távol az ételbaktériumoktól. De a mosogatáshoz használt szivacsot sajnos heti rendszerességgel cserélni kell.