Szoptatott a múzeumban, beszóltak neki, mire olyat szólt vissza, hogy lehidalsz

Szoptatott a múzeumban, beszóltak neki, mire olyat szólt vissza, hogy lehidalsz
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A múzeum később bocsánatot kért az anyukától.

Úgy látszik, van értelme világszerte küzdeni a nyilvános szoptatás jogáért a legkülönbözőbb eszközökkel, amilyen az augusztus elején zajló Szoptatás világhete vagy akár csak egy fotóművészeti projekt. Azért mondjuk ezt, mert már megint rászóltak valakire, aki csillapítani szerette volna a kisbabája éhségét.

A londoni Victoria & Albert Museumban történt a dolog, ami különösen szórakoztató, mert – s ezt talán az is sejti, aki nem járt ott – a falak egyebek között tele vannak női mellekkel. Ezt írta a megszégyenített anyuka a Twitteren:

Egy nanoszekundum erejéig megvillantottam a mellbimbómat a V&A udvarában, és máris megkértek, hogy takarjam el. Azt se tudom, sírjak-e vagy nevessek

Később pedig még hozzátette, hogy

...de nézzük a jó oldalát: csodálatos napom volt a múzeumban, ahol fefedezhettem, hányféleképpen ábrázolták a melleket a történelem során, és csodás emlőket gyűjtöttem. Helyesbítek: emlékeket...

Több ezer megosztással és retweettel később a múzeum bocsánatot kért az anyukától: „a policy-nk világos: a nők ott szoptathatnak, ahol nekik tetszik, ahol jólesik nekik, és senki nem zavarhatja meg őket ebben”.

Andrea Solario: Zöldpárnás Madonna, 15. század (a festmény csak illusztráció itt, mert történetesen a Louvre-ban látható).
forrás: Getty Images
Andrea Solario: Zöldpárnás Madonna, 15. század (a festmény csak illusztráció itt, mert történetesen a Louvre-ban látható).

Hősnőnk végül megköszönte az emberek támogatását:

Részben azért volt meglepő, mert most történt velem először ilyen három és fél év szoptatás után. A megszégyenítés az egyik leggyakoribb ok, amiért a nők abbahagyják.


Nézegess bensőséges fotókat menyasszonyokról, amint a kisbabájukat szoptatják:

Nézd meg a galériánkat> 8 kép
Gyönyörű és megható fotósorozat: Menyasszonyok szoptatás közben

refinery29.com

Napi horoszkóp június 16.: a Mérlegek ismeretlen dologban próbálhatják ki magukat, a Skorpiók számára nagy lehetőség adódik

Hétvégén se feledkezz meg a horoszkópodról, mert a csillagok izgalmas üzeneteket tartogatnak!

5 film apák napjára – amiknek bőven van mondanivalójuk

Az apák napja egy szuper alkalom arra, hogy olyan filmeket nézzetek meg együtt, amelyek a férfiakról, édes- vagy akár mostohaapákról szólnak, ezzel köszöntve a gondoskodó családfőket.

Volt ifjúság, és volt szerelem – kamaszrománcok egy tanár szemszögéből

„Csak egy tinilány és egy tinisrác hiszi naivan, hogy ilyen az élet, a Neoton is megmondta. Hát akkor hadd higgyék még egy darabig.” Avagy miken nem morfondírozik egy tanárnő a koranyári lyukasórában?

12 szupervicces és/vagy elgondolkodtató idézet apák napjára

Az apák napja fontos ünnep, és éppen ezért eléggé lájkoljuk, hogy egyre több helyen emlékeznek meg az apukákról nálunk is. Általában június harmadik hétvégéjén.

Napi horoszkóp június 15.: a Szüzek új kihíváson törik a fejük, a Halaknak kellemes meglepetésben lehet részük

A hét utolsó munkanapján se feledkezz meg a horoszkópodról, mert ismét fontos üzeneteket küldtek a csillagok!

Csomagolási tippek utazáshoz, hogy stresszmentes induljon a vakáció

Utazni mindenki szeret, csomagolni azonban már kevésbé. Vannak, akik azon stresszelnek, hogy vajon mit hagynak otthon, mások magasról tojnak az egészre, megint mások jó előre végiggondolják, miket kell bepakolniuk. Ettől persze utóbbiak sem szeretik jobban csomagolást, de legalább hamar túlesnek rajta!

Tábor-kisokos – 6 alapkérdés, hogy biztosan jól érezze magát a gyerek

Hogyan lehet elosztani 4 hét szabadságot per szülő 10–12 hét vakációra per gyerek adott összegből, beleszámolva a táborozást, illetve a közösen eltöltött nyaralást úgy, hogy szemünk fénye biztonságban, tartalmasan tölthesse a vakációját? A variációs matek minden szülő kedvenc elfoglaltsága késő tavasszal és nyár elején. (Egyszülős és patchwork családoknak haladó szintet kell megugrani.)

7 tipp, amivel feldobhatod az unalmas salátákat

Észrevetted már, hogy ha salátát rendelsz egy étteremben, az valahogy mindig finomabb, mint amit te dobsz össze otthon? Valószínűleg emiatt is esznek sokkal kevesebben salátát, mint amennyit kellene.

Napi horoszkóp június 14.: a Bikák a céljaikért küzdenek, a Nyilasok új impulzusokat keresnek

Ma is érdemes elolvasnod a napi horoszkópodat, mert fontos üzeneteket kaphatsz!

Bocuse d'or 2018: íme a legsokatmondóbb képek a szakácsversenyről

A magyar csapat Pohner Ádám vezetésével a nyolcadik helyen végzett, ezzel bejutott a Bocuse d'or 2019-ben esedékes lyoni világdöntőjébe. Az európai döntőt Norvégia nyerte. Nézegessetek fotókat a világ talán legrangosabb gasztroeseményéről!

Az ok, amiért a tojássárgája néha sötétebb színű, máskor pedig világossárga

Észrevetted már, hogy a tojássárgája néha világos sárga, máskor pedig sötétebb narancsos színe van? Nem azon múlik, hogy a tojások ugyanarról a helyről érkeztek-e; hanem valami egészen mástól függ!

Napi horoszkóp június 13.: az Ikreknek váratlan helyzetben kell döntést hozniuk, az Oroszlánok nagy lépésre szánják rá magukat

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, mert ismét izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok!

Milyen típusú salátához milyen bor illik?

Most, hogy lassan kedvünkre válogathatunk a piacon vagy a kiskertben a friss, zsenge zöldségek között, érdemes gyakrabban „salátázni”, hiszen a variációk száma végtelen. A zöldségeket feldobhatjuk tojással, rizzsel, tésztával, halakkal, sajtokkal, de akár grillezett húsokkal, sonkával vagy kolbásszal is, szóval készíthetünk belőle egy akár főételként fogyasztható fogást is. Nem minden saláta könnyed és laza tehát, főleg, ha a salátaöntet is nehezebb fajsúlyú. Így a borválasztás során mindenképpen vegyük figyelembe annak összetevőit is. Nézzük, milyen salátához milyen bor illik!

7 tipp, hogy felkészülten menj az utcára muslincainvázióban

Manapság a rovarok éppúgy váltják egymást, mint a legújabb trendek. Míg egy ideig a poloskák tartották lázban az embereket, majd nemrég a hazánkba költözött új szúnyogfajok, a napokban már kisebb testű, ámbár ártalmatlan barátaik, a muslincák üzentek hadat nekünk!

Levendulamező Budapest határában, avagy ahol az Instagram-őrültek fotózkodnak

Elugrottunk megnézni a helyszínt, ahol káprázatos lila hátteret biztosítanak az éppen virágjukban pompázó levendulaszálak. És akkor még nem beszéltünk az illatukról – csodálatos! Fotók és megközelítési lehetőség alább.

Budapest legjobb kávézói - Teszteltük, hová érdemes menned

Három budapesti hely is bekerült a világ legjobb kávézói közé. Leteszteltük, és eláruljuk, milyenek voltak Budapest legjobb kávézói. A joy.hu összeállítása.

9 egészséges nasi, amit bátran ehetsz a munkában vagy otthon

A munka mellett fontos, hogy olyan ételeket egyél, amelyek kellő mennyiségű tápanyaggal látnak el, így hatékonyabb lehetsz egész nap. Éppen ezért most olyan egészséges nasikat gyűjtöttünk össze, amelyek könnyen hordozhatóak, laktatóak és finomak.

Meséből, krimiből, erotikából sosem elég – Hat könyv nő tollából

Senki ne lepődjön meg, kakukktojásként betettünk egy férfi szerzőt is, az írónők karéjába; lentebb kiderül, miért.

Kövess minket

Most fél éves Éva előfizetéshez, fél éves InStyle előfizetést kapsz ajándékba!

Csak 2995 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem