Nálunk már most megnézheted az Anyák elszabadulva című film előzetesét!

Borítókép: Nálunk már most megnézheted az Anyák elszabadulva című film előzetesét!

Valamikor, valahogyan Emily megszűnt Emilynek lenni – befolyásos ügyvéd, erős, vonzó nő –, és egyszerűen "csak" anyu lett. Gyerekei és férje fantasztikusak, de az élet többől áll, mint pelenkák, pizsipartik és gyurmázás, igaz? IGAZ?

Mikor az iskolában néhány anya egy Chardonnay-ben ázó estét irányoz elő, még jó, hogy Emily egyből rábólint. Még vonakodó barátnőjét, Kate-t is is sikerül magával rángatnia. És az este, amely pletykálkodással és tapaszozással indul, hamar felejthetetlen éjszakába torkollik (még akkor is, ha mindannyiuk rendesen beszívott).

A címbéli anyák (Katie Aselton, Toni Collette, Molly Shannon, és Bridget Everett) valóban félelmetes együttest alkotnak, s azt bizonyítják, hogy az "anya" szó nem ördögtől való – hanem kitüntetés.

Augusztus 10-től a mozikban