Az anorexia szörnyű, gyötrelmes, gyakran a páciens életét követelő betegség. Ha egyvalamit, ezt biztosan megtanulja az ember, amikor megnézi a Netflix új saját gyártású filmjét. A beteg általában tudja, hogy ennie kellene azért, hogy meggyógyuljon, ám ilyen vagy olyan okból mégsem képes rá. Pont ez a betegség lényege – nem olyan egyszerű csak úgy bekapni egy szendvicset.

A To The Bone-ban valódi csontkollekciók mászkálnak, több-kevesebb sikerrel takargatva magukat, újra és újra megpróbálják lenyelni, de aztán mégis kiköpik az ételt, küzdenek a saját démonaikkal, negatív gondolataikkal, magányukkal. Merthogy hiába van például hősünknek nem egy, nem kettő, de három anyukája, a 20 éves Ellen úgy magára van hagyva a betegségével, hogy jobban se kell.

Ellen, akit kifogástalanul (finoman, passzívan, visszafogott humorral) alakít Lily Collins, egyszer feltett egy provokatív rajzot magáról a Tumblr-oldalára, amelynek hatására (?) egy számára vadidegen lány öngyilkos lett. Azóta nagyon nehéz megállni a lejtőn; már előtte is küzdött persze az evészavarral, de most kifejezetten ijesztő, ahogyan kinéz. Mostohaanyja, Susan (egy másik le-a-kalappal alakítás Carrie Prestontól, akit többek közt A férjem védelmében-ből ismerhetünk) nagy nehezen bekönyörgi őt egy speciális rehabra, ahol mindössze hatan próbálnak gyógyulni – van köztük bulímiás nő és koratizenéves kislány is – egy nem mindennapi orvos, dr. William Beckham (Keanu Reeves) felügyelete alatt. Időnként visszatér a képbe az elvált anyuka, Judy (Lili Taylor) és szerelme, Olive (Brooke Smith), akik korábban már kidobták Ellent, mert nem bírták nézni, amit művel magával. Az egyik legsokkolóbb momentum az apa távolléte, aki folyton dolgozik, meetingről meetingre jár – egyszer sem jelenik meg a filmben. A másik legsokkolóbb pedig az, ahogy a három anyuka elszörnyed, valahányszor meglátja a lányt. „Jézusom, hogy nézel ki?!” Mit gondolnak, ettől majd meggyógyul? Még Keanu doki is megjegyzi a családterápiás ülés után, hogy Ellen húga, Kelly (Liana Liberato) volt az egyetlen, aki nem saját magával volt elfoglalva.

A film készítői magabiztos kézzel, óvatosan adagolják a hollywoodi szószt, és ennek köszönhetően a nagyon vékony, könnyen elszakadó szerelmi szál önmagában nem bizonyul elégnek ahhoz, hogy megmentse a lányt. Sőt: a néző az utolsó pillanatig aggódhat Ellenért, várhatja, hogy feloldódik-e a feszültség, lenyeli-e a következő kanál levest, van-e még egyáltalán remény.

A To The Bone valószínűleg iskolai felvilágosító filmnek (is) készült, mégis hiányzik belőle a didaktikusság. A néző megérti, mi játszódik le egy anorexiás beteg fejében, és hogy mennyire nehéz (még a legjobb szándék, a legszeretettelibb odafigyelés mellett is) bármit tenni a gyógyulásáért. Empatikusabbak leszünk a hozzátartozók iránt is, akármilyen türelmetlenül, kontraproduktívan reagálnak is néha: végig kell nézniük a szerettük leépülését. Ellen meglepően nyugodt, toleráns és elfogadó az irányukban, megadja nekik, amit ő nem kap meg tőlük. És még egyetlen kérdés maradt: ha felvilágosító film, akkor nem válik-e vonzóvá az anorexiás (vagy arra hajlamos vagy abból nagy nehezen kigyógyult, legalábbis tünetmentessé lett) betegek számára? Nem készteti-e őket arra, hogy „szkippeljék a vacsorát”, hogy újra elnyelje őket az örvény?

Nos, a filmkészítők, élükön az anorexiatúlélő író–rendezővel, Marti Noxonnal, mindent megtettek, hogy ne így legyen. Először is maga a hősnő is küzd a „rossz példával járok elöl” problémával (lásd a Tumblr-történetet). Másodszor a filmmel együtt többféle felvilágosító anyag is napvilágot látott; egy rövid videó Kilenc igazság az étkezési zavarokról címmel (lásd alább), amelyben film szereplői és stábja is felbukkannak, valamint többféle szakértői nyilatkozat. „A film hatékonyan küzd az étkezési zavarok legjellemzőbb tulajdonságai, a titkolózás és az elszigetelődés ellen – mondja például egy amerikai étkezésizavar-specialista, Bonnie Brennan. – Ha érintett vagy, esetleg egy barátod, családtagod érintett: ne nézd meg egyedül. Nézd meg egy barátoddal vagy a terapeutáddal. Jegyzetelj. Írd le a gondolataidat és aztán beszéljétek meg azokat.”