Persze, hogy nem veled van a baj! Ezért csökken a nők önértékelése, amikor jön a baba

Persze, hogy nem veled van a baj! Ezért csökken a nők önértékelése, amikor jön a baba
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A legtöbb szülő arról számol be: élete legnagyobb teljesítménye az, hogy gyereke van, és ezt az élményt soha nem cserélné el semmivel. Persze a hátulütőkről sem szabad hallgatnunk.

Kialvatlanság, kakis pelenka, folyamatos aggódás, szűnni nem akaró gyereksírás, frusztráció, bezártságérzés, gátsebek. Ja és említettük már a kialvatlanságot? Egy friss anyukának ugyancsak nehéz ilyen körülmények között megőriznie a saját identitását.

A hollandiai Tilburg Egyetem pszichológusai tízéves kutatómunka eredményeképpen állapították meg, hogy a nők önértékelése alacsonyabb lesz az új családtag érkezése után. A kutatók norvég nőket vizsgáltak tíz éven át, 1999 és 2008 között, és ennek a vizsgálatnak az eredményét dolgozták fel és publikálták most. Több mint 84 ezer norvég nő vett részt a kutatásban az első terhességük után, majd a gyermekük születését követően három alkalommal. Volt köztük, aki a második, harmadik és negyedik gyerek születése előtt és után is részt vett a vizsgálatban.

A kutatók egységes mintát fedeztek fel a nők tapasztalataiban: a terhességük alatt csökken az önértékelésük, majd hat hónappal később nőni fog. Később azonban újra visszaesik és egyre alacsonyabb lesz. A gyerekük hároméves kora körül még mindig alacsonyabban volt ez a szint, mint az eredeti állapotban.

Kép
forrás: getty images

A pszichológusok különböző okokat állapítottak meg a jelenség mögött: a test fizikai változásai, a zabolátlan hormonok, a baba és a jövő miatti stressz is közrejátszhat szerintük. A gyerek születése után a nők a párkapcsolatukat is sokkal rosszabbra értékelték, mint a terhesség alatt.

Persze nem minden nő tapasztalt önbecsülés-deficitet a terhessége alatt és a szülés után, ugyanakkor akinek problémája volt az önértékelésével, az szinte minden esetben a párkapcsolatát is gyengülni látta.


Babanézőbe indulsz? Előbb olvasd el az újszülött-látogatás 10 aranyszabályát:

Nézd meg a galériánkat> 10 kép
Az újszülött-látogatás 10 aranyszabálya

qz.com

Tippek kezdőknek: a műanyagmentes(ebb) életért, amit illene neked is elsajátítanod

Műanyagmentesen élni sajnos nem könnyű, hiszen az ebből készült használati tárgyak olyannyira részesei lettek mindennapjainknak, hogy szinte már el sem tudjuk képzelni az életünket nélkülük. Holott számtalan alternatívát találhatnál, amelyek kevésbé vagy egyáltalán nem szennyezik a környezetünket.

5 ok, amiért mindig valami édességet kívánsz ebéd után

Egyszerűen nem tudod elképzelni, hogy ne egyél valami édességet ebéd után? Képtelen vagy szkippelni a desszertet, vagy ha mégis kihagyod, utána leküzdhetetlen sóvárgás fog el egy kis csokiért? Most kiderül, mi állhat ennek a hátterében és hogyan küzdheted le az édességmániádat.

Napi horoszkóp július 19.: a Kosok a tökéletességre törekszenek, az Ikrek ragaszkodnak az elképzeléseikhez

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok állásából ismét izgalmas dolgokat tudhatsz meg!

Így nézne ki John Lennon és még jó néhány popsztár, ha még mindig élnének

Valaki elképzelte, hogy a popsztárok hogyan néznének ki napjainkban, ha még mindig élnének, és ezt egy remek fotósorozatban mutatják meg nekünk.

6 étel zöldbabból, ami simán kenterbe veri a hagyományos recepteket

Ha szuperfinom és egyben kalóriaszegény fogásokra vágysz, itt az ideje, hogy kihasználd a zöldbabszezont, hiszen a bab amellett, hogy változatosan készíthető, rendszeresen fogyasztva számtalan betegséget kezelhetsz, illetve előzhetsz meg vele.

Napi horoszkóp július 18.: a Rákok munkája végre megtérül, az Oroszlánok felelősségteljes feladattal küzdenek

Ma se feledkezz meg a napi horoszkópodról, mert izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok!

Fesztiválos ital kisokos: mit mivel lehet keverni, és mivel nem?

Itt a nyár, és vele együtt a fesztiválok szezonja is. A lazítás egyik legjobb módja meghallgatni a kedvenc zenekarod koncertjét, közben pedig meginni egy-két pohár bort. A nagy melegben viszont ennyi is gyorsan a fejedbe szállhat, pláne, ha többfélét iszol, vagy épp olyan italokat keversz, melyek nem jönnek ki jól egymással. Ezért is szedtük most össze, hogy mivel szabad és mivel nem ajánlatos együtt innod a bort.

24 dolog, amit fogadjunk, hogy nem tudtál Margaret Atwoodról

A szolgálólány meséje önmagában is ellentmondásos módon nyugtalanító mű, éspedig az eredeti regény legalább annyira, mint a belőle készült tévésorozat. De mi most a mögötte álló írónőre, Margaret Atwoodra voltunk kíváncsiak.

Napi horoszkóp július 17.: a Kosoknak nehéz döntést kell meghozniuk, a Rákok hirtelen válnak népszerűvé

A csillagok mára is izgalmas üzeneteket tartogatnak, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

50 kcal nem sok! Íme 24 alacsony kalóriatartalmú snack

Ha képtelen vagy lemondani a nassolásról, ha nem bírod ki vacsoráig, de nem mindegy, mennyi energiát tartalmaz, amihez nyúlsz, akkor készítsd be előre egyet-egyet ezekből az alacsony kalóriatartalmú snackekből.

6 felület a konyhában, amelyek tisztításáról valószínűleg te is sokszor megfeledkezel

Mindannyiunknak megvannak a magunk jól bevált tisztítási szokásai, amikor az otthonunk egyik legforgalmasabb helyéről beszélünk, azonban sajnos mindezt sokkal inkább rutinnal, mintsem tudatossággal végezzük. Ez pedig nagy hiba!

Az applikáció, amitől minden túrázást kedvelő ember függővé válik

Olyan klassz megosztani másokkal egy-egy jó útvonalat, ahol jártam, ráadásul műholdas térképpel és az adott helyre igazított fotókkal. És viszont: szuper egy-egy ilyen ajánlás szerint nekiindulni a nagyvilágnak. Ez a szuper túrázáshoz való app létszükséglet mindenkinek, aki az aktív pihenést választja.

Elképesztően flancos szülinapi gyerekzsúrok 10+1 sztárcsaládban

Torta, ajándék, néhány haver, esetleg lufik – egy ifjú szülinaposnak elég ennyi a boldogsághoz, nem? Főképp, ha még csak 1-2 éves, és fel sem fogja, mi történik vele. Hát, úgy tűnik, akadnak sztárok, akik nem így gondolják, sőt, ellenkezőleg. Náluk minden presztízskérdés, még a gyerekzsúr se lehet kivétel!

A lúzerség dicsérete – öt film balfékből lett hősökről

Csetlenek és botlanak, aztán így vagy úgy, de nekik lesz igazuk. A legjobb lúzerfilmekről szóló összeállításunkhoz a Férfiak fecskében bemutatója adta az apropót.

Akkor és most: csodálatos régi és mai fotók 9 tévé- és rádióbemondóról

A 60-as évek Kudlik Júliájától a 90-es évek Borbás Marcsiján át. És persze napjainkban. Így néztek ki akkor és most az ország kedvenc bemondói.

Egyetlen rendrakási tipp, amit érdemes bevetned, ha gyermeked van

Ha van egy-két játék a kanapéd párnái között, gumikacsa a paplanod alatt és némi spagetti a fürdőszoba padlóján, akkor tuti, hogy vannak gyerekeid – vagy egy baromi kupis élettársad. A jó hír viszont, hogy pillanatok alatt leszámolhatsz a káosszal, ha elsajátítod a most következő rendrakási tippet.

Kövess minket

Most 3 lapszám csupán 1.185 Ft-ért rendelhető elő!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem