Enélkül a 6 dolog nélkül soha ne engedd el a kölyköt bringázni!

Borítókép: Enélkül a 6 dolog nélkül soha ne engedd el a kölyköt bringázni! Forrás: Getty Images
Ha már egyedül is tekerne, ezek nélkül ne engedd el!

Ahogy cseperednek a gyerekek, úgy kezdjük el fokozatosan megszerettetni velük a biciklizés élményét. Először jön a kismotor, aztán a biztonságos oldalkerekes bringa, majd egyszer csak eltűnik az a két plusz kerék is a bicajról. És igen, eljön majd az idő, amikor már nem csak a családi biciklitúrákon fog kerekezni a gyerek, hanem egymaga is szeretne tekerni egyet a környéken, főleg ha talál hozzá megfelelő társakat, barátokat is. Ilyenkor természetes ha egy szülő izgul egy kicsit, hiszen egészen addig tudta kontrollálni, befolyásolni a dolgokat, és persze megelőzni a lehetséges baleseteket is. Mostantól azonban már csak abban bízhat, hogy minden amit eddig megtanított a gyerekének a biciklizésről, az nem illan el fél perc alatt, és ugyanolyan odafigyeléssel, biztonsággal fog nélküle is tekerni. Nem árt azért továbbra is folyamatosan felhívni a figyelmét a biztonságra, és persze minden alkalommal leellenőrizni, hogy milyen felszereléssel indul útnak.