Idén is nézegethetünk meztelen élsportolókat, akik még el is mondják, mit gondolnak a testükről

Idén is nézegethetünk meztelen élsportolókat, akik még el is mondják, mit gondolnak a testükről

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

P

Persze, a profi sportolóknak könnyű! Ja, nem.

Mint minden évben, idén is kijött az ESPN sportmagazin test-lapszáma, amelyben, mint minden évben, idén is meztelen amerikai élsportolók szerepelnek és mutatják meg, hogy számtalan testalkattal lehet izmosnak, gyönyörűnek és sikeres sportembernek lenni.

Irigykedve nézzük őket, miközben beszámolóikból kiderül, hogy mennyi küzdelem, önértékelési probléma, sérülés, fájdalom, fizikai és lelki tortúra szegélyezte az útjukat. Kivétel nélkül büszkék a sérüléseikre, sőt a paralimpikon állítja, hogy fél lábbal többet vitt véghez, mint azelőtt két lábbal. Egy másik sportolónő, egy harcművész azután talált magára és fogadta el a testét, hogy megszületett a lánya. A jégkorongozó pedig egyenesen leszögezi, hogy a nagy fenék elengedhetetlen eleme a sportágának. A vallomásaikból kitűnik, hogy a profi sportoló is ember, ő is először pont annak nem örül, amije van, és pont olyan testet, hajat, alkatot szeretne, amilyen másnak van. De azután valahogyan mégis elfogadja magát. Mi nagyon sokat inspirálódtunk ezekből a fotókból és idézetekből, reméljük, nektek is hasznotokra válnak!

Nézd meg a galériánkat> 9 kép
Idén is nézegethetünk meztelen élsportolókat, akik még el is mondják, mit gondolnak a testükről

popsugar.com

Tovább olvasok
Hogyan változtatja meg a botox az agyműködést? Igen, az agyműködést!

A homlokba és az arcba adott botoxinjekciók átrendezik az agyban a kézhez tartozó érzékelést is.

Ezeket az ételeket soha ne fagyaszd le

Nem lehet bármit büntetlenül bevágni a mélyhűtőbe, van amiből csak gusztustalan kásás massza marad, ha újramelegíted. Mutatjuk, mely ételekről van szó.

Kövess minket

A negyed éves Éva előfizetésed mellé most fél évig az APA magazin 3 lapszámát is megkapod

Csak 2970 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem