Fókuszban a feszesebb, fiatalosabb bőr!

Borítókép: Fókuszban a feszesebb, fiatalosabb bőr!
A kor, bár tudjuk, hogy csupán egy szám, mégis nyomot hagy bőrünk állapotán és megjelenésén.

A kor, bár tudjuk, hogy csupán egy szám, mégis nyomot hagy bőrünk állapotán és megjelenésén.

A változás különösen a 30. életév után tapasztalható, hiszen ekkor már látható jeleket tapasztalhatunk, miközben már a 20-as éveinktől csökken a bőr kollagén termelése nagyjából 1%-kal évente. A kollagén az a szerkezeti fehérje, amely bőrünk 75%-át alkotja, alátámasztja a szöveteket és szerveket és tulajdonképpen a bőrünk feszességét befolyásolja.

A 30. életévünktől kezdődően egy másik fehérje, az elasztinrostok hálózata is gyengül, ami a bőr megnyúlását teszi lehetővé vagyis a bőr rugalmasságra van jelentős hatással.

A folyamat eredményeképpen bőrünk veszíthet feszességéből és megjelenhetnek rajta az első ráncok és barázdák. Bár ez a folyamat természetes és elkerülhetetlen, a megfelelő bőrápolással sokat tehetünk azért, hogy továbbra is fiatalos megjelenéssel bírjunk. Az invazív beavatkozások mellett léteznek olyan alternatív megoldások, amikkel akár a megelőzés területén látványos eredményeket érhetünk el.

Az ageLOC Tru Face Essence Ultra a „feszesség specialistája”. Ezek az egyedi kialakítású kapszulák az Ethocyn mellett az ageLOC erejét kihasználva forradalmi öregedésgátló tudományon alapuló technológiával veszik célba az öregedés látható jeleit, köztük a bőrfeszesség elvesztését. Segít megőrizni a bőr kontúrját, feszesíti a bőrt a fiatalosabb megjelenés érdekében. Feszesíti a bőrt a szem körül, a nyakon, az arcon, az áll vonalán, valamint az állkapocsnál is.

Hajlamosak vagyunk elhanyagolni, pedig szem előtt van: a nyak és dekoltázs finom bőre különleges ápolást igényel.

Ezeken a területeken vékonyabb a bőrünk, amely az idő múlásával még tovább vékonyodik, ráadásul a természetes nedvességtartalma is kevesebb mint például arcbőrünknek. A természetes folyamatokon túl a külső tényezők, úgy mint UV sugárzás, szél vagy a levegő szennyezettsége szintén nyomot hagynak hosszú távon, de például az alvó helyzetünk is az öregedés látható jeleinek megjelenését eredményezheti. Egyre több barázdát és ráncot vehetünk észre egy idő után, akár pirosas, foltos megjelenésűvé is válhat a bőrünk és tónusát tekintve is lazábbnak, megereszkedettebbnek érezhetjük a szóban forgó területeken bőrünket.

Érdemes tehát különleges figyelmet fordítanunk ennek a területnek az ápolására. Az ageLOC Tru Face Essence Duet rendszer két rendkívül hatékony formulából áll, amelyek láthatóan megemelik és tónusossá teszik a nyak és a dekoltázs bőrét. A selymes formula szíve és lelke az anti-ageing tulajdonságairól elhíresült, exkluzív ageLOC technológia, amely forrásuknál veszi célba az öregedés látható jeleit. A fehér üvegcse egy bársonyos, opálos krémet tartalmaz, amely mélyen hidratálja és simábbá varázsolja a bőrt, optikai technológiájának segítségével pedig segíti a látható fényelosztást. Az ezüstösen kék üvecskében pedig egy átlátszó szérum található, amely hozzájárul a megereszkedett bőr jelenlétének csökkentéséhez. Egyetlen nyomás során a szérum és a krém egy egyedi, pompás formulába rendeződik, teljesen új értelmet adva a „bársonyosan puha” kifejezésnek.

Bújj tehát bele a kedvenc ruhádba és merd bátran megmutatni magabiztosan a legjobb önmagad!

További információkért látogass el a www.nuskin.com weboldalra vagy a Nu Skin Magyarország hivatalos Facebook-oldalára.