Fashionistáknak kötelező! Ez a táska lesz a nyár kihagyhatatlan alapdarabja

Borítókép: Fashionistáknak kötelező! Ez a táska lesz a nyár kihagyhatatlan alapdarabja
Neked hogy tetszik a trend?

Most jöjjön a kiegészítő, ami valószínűleg az elkövetkező pár hónapban minden it girl, fashionista és blogger kezében látható lesz. A fonott kosarak és táskák ugyanis virágkorukat fogják élni 2017-ben.

A trendet még Jane Birkin teremtette, aki évtizedeken keresztül rendíthetetlenül népszerűsítette a szalmakosarat a legkülönbözőbb alkalmakon, például 1968-ban még a Cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén is ezt viselte egy pofás kis clutch helyett. Hogy azután végül miért egy Hermés-bőrtáskát nevezte el róla, az már egy másik történet, az viszont biztos, hogy az idén 70 éves Jane most nagyon örülhet, hogy bevált a jóslata. Igaz, inkább utóbb, de divat lett a kosár!

A rattanból és rafiából készülő darabok mostanra elárasztották a boltok polcait, a választék pedig egészen elképesztő, ebből a két anyagból minden fazonú és stílusú táskát képesek voltak újraálmodni a kisebb és nagyobb divatházak, no meg persze a fast fashion-hálózatok.

Íme, a legjobb színes, bojtos és szofisztikált darabok, hogy te is megtaláld köztük a kedvenced!