„Hány kalória van ebben a narancslében?” – kérdezte a hatéves lányom, én pedig kis híján elbőgtem magam

„Hány kalória van ebben a narancslében?” – kérdezte a hatéves lányom, én pedig kis híján elbőgtem magam
Forrás: Getty Images / a kép illusztráció

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

1

12 éves korom óta küzdöttem a testsúlyommal, és elhatároztam, ha lányom lesz, soha nem fogok még csak beszélni se előtte a fogyókúráról. Most úgy érzem, kudarcot vallottam, ugyanakkor megnyugtat, hogy képes voltam vele az ő szintjén beszélni erről. Jenny igaz története.

Sosem én voltam "a vékony lány" a barátnőim között, és ez mérhetetlenül nyomasztott. Az egyetem alatt már a diétázás és az edzés volt az életem, s bár az esküvőmre lefogytam, még mindig úgy éreztem, nem tartok ott, ahol kéne. A terhesség több okból is szorongással töltött el; nemcsak a hízástól féltem, hanem attól is, hogy lányom születik. Hogyan fogom arra nevelni, hogy szeresse magát és jól érezze magát a bőrében? Nem akartam, hogy úgy szenvedjen, mint én, és ne élvezze az élet minden pillanatát csak amiatt, ahogyan kinéz.

Olvasd el ezt is!
Olvasd el ezt is! Anyám is mindig fogyózott

Miután Sadie megszületett, keményen dolgoztam, hogy visszanyerjem az alakom, és mire a lányom másfél éves lett, újra terhes lettem. A testem komoly változásokon ment át, de a mentalitásom maradt a régi: továbbra is boldogtalan voltam amiatt, ahogyan kinéztem. Ekkor nagy döntésre szántam rá magam: beiratkoztam egy CrossFit-edzésre. Egy hónap után látványosan erősebb lettem és olyan dolgokat is meg tudtam csinálni, amelyeket azelőtt soha (például húzódzkodni), ami óriási elégtétel volt. Életemben először büszke voltam a testemre és ámulattal töltött el, mi mindenre képes – végre erre figyeltem, nem arra, hogyan nézek ki.

Bizakodó voltam, hogy ez a változás a lányomat is bátorítja majd abban, hogy magabiztos nővé érjen: reméltem, pozitív példát mutatok neki azzal, hogy szeretem a testem. Sokat beszéltem neki az egészséges étkezésről, arról, hogy az edzés arra való, hogy erősebbek legyünk, büszkék legyünk a csodálatos dolgokra, amikre a testünk képes és hogy milyen fontos gondoskodni a testünkről.

Úgyhogy eléggé sokkolt, amikor Sadie mindössze hatévesen rámutatott egy pohár narancslére a reggelizőasztalnál és megkérdezte: – Ebben hány kalória van? – Émelyegni kezdtem. Hatéves és tud a kalóriákról? Szó sem lehet róla, hogy belőle is diétafüggő legyen, ráadásul feleannyi idősen, mint amikor én kezdtem! Tudtam, hogy ez az egyik legfontosabb beszélgetés, amit le kell folytatnom vele, és nagyon megválogattam a szavaimat.

Jenny és kislánya
forrás: popsugar.com
Jenny és kislánya

– Hol hallottál a kalóriákról? Én mondtam volna valamit? – ez volt az első kérdésem, mire Sadie:

Nem, Julia anyukája mondta, hogy nem ehet még egy szelet tortát, mert túl sok kalória van benne.

Elmagyaráztam neki, hogy amiképpen az autó benzinnel működik, az emberek kalóriákat égetnek el, ezeket pedig az ételből kapjuk, amit megeszünk. Elmondtam, hogy minden ételben vannak kalóriák, de az egészséges ételekben vitaminok és más tápanyagok is vannak, amelyek energiát adnak nekünk, megóvnak a betegségektől és erősebbé tesznek. A torta és az ehhez hasonló csemegék nagyon finomak, de nincs bennük túl sok vitamin, és Julia anyukája bizonyára ezért mondta, amit mondott.

Elmagyaráztam Sadie-nek, hogy ugyanebből az okból edzek. Egészséges akarok maradni, hogy legyen energiám játszani vele, és azért is, mert "az, hogy erős vagyok, boldoggá tesz".

Sadie azt mondta: "én is erős akarok lenni", amire én azt válaszoltam: "Erős vagy! Látom ezt az úszóedzésen vagy tornaórán". Elmondtam Sadie-nek, ha továbbra is sokat mozog és egészséges ételeket eszik, még erősebb lesz. Erre Sadie:

– És akkor fel fogok tudni mászni a kötélen, mint te? – Elmosolyodtam és ezt feleltem:

– Nemsokára gyorsabban tudsz majd mászni, mint én!

Megöleltük egymást, és úgy éreztem, hogy ez a beszélgetés jó kezdet volt a testkép és a testpozitív életmód szempontjából.

Eddig is nagyon vigyáztam, hogy ne nézegessem a hurkáimat előtte, ne vágjak fancsali képet, amikor meglátom magam a tükörben, ne tegyek olyan megjegyzéseket, hogy "utálom a hasamat", és ne kritizáljak más embereket a külsejük miatt. De úgy látszik, nem lehet elég korán elkezdeni, hogy beszéljünk erről a gyerekkel (akkor is, ha fiú!).

A történet eredetiben ide kattintva olvasható.

A műanyag szívószál úri huncutság? Nem, vagyis nem csak a szívószál!

Szoktál főzni vagy rendelsz inkább? Esetleg elvitelre kérsz kaját a közeli kifőzdében, néha meg beugrasz egy gyorsétkezdébe? Tudod, hogy nagyjából mennyi szemetet termelsz akár egyetlen étkezéssel? A szívószál az üdítődben tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsa.

Ezer kalória egy laza strandnapon? Megnéztük, mennyire hizlalnak a strandkaják

A hamburger vagy a gofri hizlal jobban? Felmértük a legnépszerűbb strandkaják energiatartalmát, mert hiszen nem árt előre tudni, hogy mit válasszunk, ha még mindig a lájtosabb fogásokat választanánk.

Napi horoszkóp június 21.: a Kosok komoly akadályokkal küzdenek, a Szüzek lépésről lépésre haladnak a siker felé

Ma is érdemes elolvasni a horoszkópod, mert fontos üzeneteket tartalmaznak az egyes csillagjegyek!

Ha már itt a Múzeumok Éjszakája, mutatunk egy restaurátorműhelyt belülről

Nemsokára kezdődik a Múzeumok Éjszakája, engem pedig régóta érdekelnek a műalkotások nem mindenki számára hozzáférhető történetei. Ezért úgy döntöttem, ellátogatok egy restaurátorműhelybe és közelebbről is megismerkedem az ott pihenő műtárgyak történeteivel.

Fluffy omlett, a legmenőbb tojásétel: ezt edd, ha unod a rántottát

Az utóbbi időben a fluffy omelet – nevezzük habos omlettnek – teret hódít magának a neten és gasztrománok bendőjében. Éppen ideje volt tehát, hogy én is kipróbáljam ezt az új őrületet, megosszam veled a receptet és a tapasztalataimat.

Gyorsak, finomak, olcsók: ezeket az apartmanban elkészíthető ételeket imádni fogod

Hétvégén leruccannátok a nyaralóba vagy hosszabb pihenést terveztek egy külföldi apartmanban? Akkor már csak egy kérdésem maradt: mit fogtok enni az üdülés alatt?

A 3 kedvencem Kányádi Sándor versei közül

A romániai magyar irodalom nagy öregje 89 évesen hunyt el budapesti otthonában. Kányádi Sándor a kortárs költészet egyik legfontosabb figurája volt, sokan nem is tudják, hogy egyik vagy másik versét ő írta.

11 gyanús érzés, amely mérgező baráti kapcsolatra utal

Előfordul, hogy egy barátunk olyan régóta van jelen az életünkben, hogy nem is értjük, mi baj van velünk, csak azt tudjuk, hogy mérgező légkörben élünk. Most felfejtjük pontosan ezeket a baljós jeleket.

Hogyan hat a bor melegben?

Az alkoholtartalmú italok – köztük a bor – fogyasztása mindenképpen befolyásolja szervezetünk hőháztartását, legyen akár hideg, akár meleg az időjárás, kortyolgassuk akár pincében, légkondicionált helyiségben vagy fűtött szobában. Mivel a nyár „berobbanásával” elérkezett a szabadtéri fesztiválok, borozások, teraszozások, kerti partik és strandon fröccsözések ideje, érdemes néhány szót ejteni a melegben történő borozásról, hiszen pár apró dologra odafigyelve a bor hatása biztosan csak pozitív értelemben marad emlékezetes, és a szervezetünket sem terheljük vele.

4 étel, aminek a fogyasztása öregíti a bőrödet

Nem csak az számít a ráncok szempontjából, hogy mennyi vizet iszol és milyen a bőrápolási rutinod. Vannak ugyanis olyan alapanyagok, amiktől idő előtt elkezdhetsz ráncosodni. A joy.hu cikkéből kiderül, pontosan melyek ezek.

12 reklámszlogen, ami akár tökjó mantra is lehetne

„Just do it”, „A legkisebb is számít” – ezek a rövid, de velős életigazságok akár útmutatóul is szolgálhatnának a mindennapjainkban. Ha nem reklámcélra íródtak volna. Vagy...?

Kis lakások, nagy ötletek: 7 tipp az élhetőbb szűk terek berendezéséhez

Rengetegen élünk olyan aprócska otthonokban, amikben szinte mi is alig férünk el, nemhogy a holmijaink. Nem, most nem arra biztatnálak, hogy mielőbb szabadulj meg felesleges cuccaidtól, inkább tippeket adnék, hogy jobban kihasználhasd a kis helyiségeket.

Hízás hasra, fenékre, combra: az, hogy hova szaladnak fel rád a plusz kilók, az egészségedről is árulkodik

Neked melyik testrészed a legproblémásabb, ha a hízásról van szó? Nem mindegy, hogy a hasadra vagy a combodra rakódnak a fölös kilók, ez ugyanis sokat elárulhat az egészségi állapotodról. A Runner's World cikkéből kiderül, mit jelent az, hogy hova hízol.

2019-ben még biztosan nem lesz rövidebb a nyári szünet

A nyári szünet és az összes többi fontos dátum nagyjából ugyanakkor lesz, mint a most lezárult tanévben, derül ki a Magyar Közlöny most kijött rendeletéből. Az összes fontos dátumot beírtuk az Éva Naptárba a 2018/2019-es tanévről, nézd meg és mentsd el magadnak őket te is!

Nyár közepén erős gyomorgörcseid vannak? Nem gondolnád, mi állhat a háttérben

Nyáron nem csak a leégés, a kiszáradás vagy a napszúrás veszélye fenyeget! Van ugyanis egy komoly egészségügyi jelenség, aminek a létezéséről sokan még csak nem is tudtak.

5 magyar férfi elárulta, miért lépett félre a kapcsolatában

Minden helyzet más, de vajon mi az oka annak, hogy mégis olyan gyakran hallani, hogy valaki megcsalta a párját? Nőknél is férfiaknál is előfordul, de a joy.hu most 5 magyar pasit kérdezett meg, ők miért léptek félre.

Kövess minket

Most fél éves Éva előfizetéshez, fél éves InStyle előfizetést kapsz ajándékba!

Csak 2995 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem