Napi horoszkóp május 29.: a Szüzek komoly kihívással szembesülnek, a Mérlegeknek a siker érdekében változtatniuk kell az eddigi taktikán

Borítókép: Napi horoszkóp május 29.:  a Szüzek komoly kihívással szembesülnek, a Mérlegeknek a siker érdekében változtatniuk kell az eddigi taktikán Forrás: Getty Images
Hurrá, hétfői horoszkóp!

Napi HOROSZKÓP május 29.

KOS (március 21-április 20)

Bár komoly tervrajzod készítettél, mindent kiszámítottál, teljes meggyőződéssel hitted, hogy nem csúszhat hiba a számításodba, most azonban mégis olyan helyzetben találod magad, ami abszolút nem volt beleszámítva a menetrendbe. Nem baj, ha le kell térned az ösvényről, csak ne a lábad elé nézz, hanem figyeld azt is, mi az útirány és próbálj olyan döntéseket hozni, amelyek előrébb vihetnek. Döntésed terhe ugyanis ezúttal másokra is hatással lesz, épp ezért igyekezz globálisan tekinteni a helyzetre, ne csupán a következő lépést vedd figyelembe. Az is lehet, hogy ez az ösvény még sikerélményt is adhat, ne ijedj meg tőle, egyszerűen csak lazíts, tedd fel a napszemüveged és magabiztosan menetelj!

BIKA (április 21-május 21)

A környezetedben arról vagy híres, hogy minden helyzetben racionálisan gondolkodsz, határozott talpraesettséggel hozol döntéseket, emiatt sokan hozzád fordulnak segítségért, ha olyan szituációba keverednek, amelyet nem tudnak megoldani. Méltán lehetsz büszke magadra, de légy óvatos, mert nem minden helyzetet láthatsz át teljesen, hisz kívülállóként könnyű feketét, vagy fehéret mondani, de a következményekkel nem neked kell számolni. Csak olyan tanácsot adj, amelyről biztosan tudod, hogy nem fogja az illetőt a döntésének következménye komolyan, vagy rosszul érinteni, más esetben próbáld diplomatikusan kezelni a segítségnyújtást!

IKREK (május 22-június 21)

Úgy érzed, hosszú ideje egy helyben ácsorogsz, semmi nem változik körülötted, csak mész előre és ugyanazzal a monotonitással csinálod a dolgod, ahogy eddig is tetted. Emiatt kissé sivárnak érzed az életed és ugyan szíved szerint kitörnél belőle, ennek ellenére egyelőre fogalmad sincs, mi a megoldás. Ha azonban megérett benned az elhatározás, van bátorságod lépni és változtatni szeretnél az életeden, ne késlekedj sokáig, mert nem mindig lesz lehetőséged arra, hogy kilépj ebből a szürkeségből és megtaláld az Élet napos oldalát. Hidd el, meg fogod tudni találni, csak akarnod kell, bízz magadban és akár a Világot is le fogod tudni győzni!

RÁK (június 22-július 22)

Olyan szituáció adódik, amely kissé sarokba szorítva olyan döntést kényszerít ki belőled, amelyen szíved szerint hosszabb ideig meditáltál volna. Így azonban nincs más választásod, mint feketét, vagy fehéret mondani és tovább lépni. Időnként sokkal jobb ilyenformán dönteni, mert ha az idegszálaid tépkeded, csak a saját életed fogod vele bonyolítani, ahelyett, hogy kimondanád, amit ki kell és haladnál tovább. Épp ezért teljesen megnyugtat a tudat, hogy ugyan gyorsan kellett döntened, mégsem volt időd háromszor átrágni a következményeket, de legalább kimondtad és tovább tudsz lépni! Ne bánd, hogy így alakult, jól döntöttél!

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)

Túl sok feladatot vállaltál magadra, mindenbe belekezdtél egy kicsit, nem számolva azzal, hogy lesz közöttük olyan, ami sokkal bonyolultabb annál, mint amilyennek elsőre látszott. Mivel azonban szorít a határidő, fogalmad sincs, mihez kezdj, joggal érzed úgy, hogy kezdenek összecsapni a fejed felett a hullámok. Az első kétségbe esés után próbálj higgadtan tekinteni a kialakult szituációra, hisz attól, mert mérgezett egér módjára szaladgálsz össze-vissza, még nem fogsz tudni megoldani semmit. Szedd össze a gondolataid, állíts fel egy sorrendet és annak alapján fejezd be egyiket a másik után. Menni fog, csak ne hagyd magad szétesni! Legközelebb érdemes jobban átgondolnod, miféle terheket veszel a nyakadba!

SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)

Komoly kihívással szembesülsz a mai napon, amely nagy izgalommal tölt el, hisz pontosan az a személy vagy, aki ugyan szeret kiszámíthatóan élni, időnként vágyik az új élményekre, a kalandokra. Ne félj elvállalni, ne gondolkodj sokat, hisz olyan sikerélményben lehet részed, amelyre hosszú ideig emlékezni fogsz. Nyugtasd meg a környezeted, hogy teljesen tisztában vagy a veszélyekkel, pontosan tudod, hogy mit kockáztatsz, de ha soha nem próbálsz ki semmit, nem fogsz tudni egyről a kettőre jutni. Add át magad az élvezeteknek, hagyd, hogy az adrenalin vigyen előre!

MÉRLEG (szeptember 24-október 23)

Rá kell jönnöd, hogy valami, aminek nagy elánnal kezdtél neki, nem úgy alakul, ahogy azt az elején vártad, vagy eltervezted. Ez egy kissé elkeserít, hisz már az elején olyan szálak bonyolítják az ügyet, amelyek megoldása kissé megijeszt, nem is vagy biztos benne, hogy megvan benned a tudás, amivel ki tudod bogozni az összegabalyodni látszó szálakat. Kicsit több önbizalom és magadba vetett hit kell azonban ahhoz, hogy megoldd a helyzetet, nem lehetetlen a siker elérése, csupán megrémített a sok, eléd gördülő akadály. Fuss neki, hidd, hogy meg tudod ugrani őket és egyszerűen rugaszkodj el. Képzeld el, ha a gátfutó minden akadály előtt megállna az Olimpián! A bajnokok nem így születnek!

SKORPIÓ (október 24-november 22)

Úgy érzed, hétvégén, rengeteg dolgot vállaltál magadra, emiatt rendkívül kimerült vagy, épp ezért már a hét első napján sem nagyon tudod tartani a tempót, inkább csak kapkodsz és sodródsz az árral, hátha hamarosan partot érsz. Így azonban nem tudsz hatékonyan működni, Te is pontosan tudod, hogy nincs nagy értelme annak, hogy azok a dolgok, amiket magadra vállaltál, csak úgy „valahogy” véget érjenek. Igyekezz kapaszkodót találni és összeszedni magad és megfelelő lendülettel nekirugaszkodni a feladataidnak. Ne kapkodj, maradj higgadt és úgy rendezd a folyamatban lévő ügyeid, hogy Te, magad is elégedett lehess! Majd utána ráérsz hátradőlni és feltenni a lábad!

NYILAS (november 23-december 21)

Akad valaki a környezetedben, akiről úgy érzed, túlságosan nyomul rád, már-már az aurádba férkőzve próbál közelebb kerülni hozzád. Nem kell azonban emiatt egy percig sem feszélyezve érezned magad, amennyiben ugyanis valóban zavar a dolog, egyszerűen és határozottan állítsd meg, mielőtt még elszaladna vele a ló és olyasmibe menne bele, amit már nehezebb lesz megállítanod. Amennyiben kellőképp határozott és diplomatikus vagy, meg fogod tudni értetni az illetővel, hogy neked túl gyors a tempó, ezért vagy lépjen hátrébb, vagy fordítson hátat végleg. Ne bonyolítsd a helyzetet, ne udvariaskodj, be építs benne hamis illúziókat! Te sem örülnél, ha valaki hitegetne, igaz?

BAK (december 22-január 20)

Túl hamar bizalmat szavaztál valakinek, aki nagyon csúnyán ki is használta és visszaélt vele. Emiatt nagyon csalódott vagy, nem tudod azonban, hogy kiben csalódtál nagyobbat, az illetőben, vagy önmagad emberismerő képességében. Ne vádold magad, előfordul, hogy az ember olyan élethelyzetbe kerül, amikor egyszerűen nincsen más választása, mint bízni valakiben. Sajnos ezer esetből egyszer csak később derül ki, hogy kígyót melengettél-e a kebleden, vagy valóban bízhattál abban a személyben, akitől segítséget vártál. Legközelebb érdemes lesz jobban körbejárnod, ha van időd, mielőtt bárkit is a bizalmadba fogadsz. Nyugtasson a tudat, hogy nem mindenki ilyen, vannak még jó emberek a Föld nevű bolygón!

VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)

Komoly lehetőséget kínál az Élet, melyet úgy érzed, mindenképp meg kell ragadnod, hisz ez a „most, vagy soha” tipikus esete. Minden nap nem botlik az ember ekkora esélybe, melyet kár lenne elszalasztanod, ne gondolkodj sokat, egyszerűen használd ki a helyzetet és igyekezz a lehető legjobbat kihozni belőle. Most minden körülmény adott ahhoz, hogy sikerre vidd azt, amiről mindig is álmodoztál, épp ezért ne vessz el a részletekben, csak ugorj fejest és majd úszás közben meglátod, milyen hosszú lesz a táv. A lényeg, hogy nem fulladsz vízbe, hisz úszni kiválóan tudsz, az pedig, hogy meddig bírod, az az akaraterődtől függ. Hajrá!

HALAK (február 20-március 20)

Hatalmas nyomás alól szabadulsz fel azzal, hogy egy igen bonyolult ügynek tudsz a végre pontot tenni a végére. Mostantól nem kell folyamatosan azzal foglalkoznod, hogy mi lesz, ha nem oldódik meg, hátradőlhetsz, hisz sikerül lezárnod valamit, ami eddig eléggé megnehezítette az életed. Most pihenj egy kicsit, szusszanhatsz ugyan, de ne nyújtsd túl hosszúra a pihenést -úgysem vagy az az egy helyben ücsörgő típus-, keress új kihívást, de próbáld azért egy darabig elkerülni a nagyobb volumenű kalandokat. Jobb lesz most, ha szerzel egy kis sikerélményt is magadnak, anélkül, hogy különösebben nagyobb energiákat fektetnél bele.