Találd ki, melyik az a színésznő, akinek 4 (négy!) filmje is szerepel a 2017-es Cannes-i filmfesztiválon

Találd ki, melyik az a színésznő, akinek 4 (négy!) filmje is szerepel a 2017-es Cannes-i filmfesztiválon
Forrás: Getty Images (a kép 2014-ben készült Cannes-ban)

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

E

Egyáltalán nem rossz teljesítmény 50 évesen!

Szegény Nicole Kidman legjobban teszi, ha néhány napra odaszögezi magát a vörös szőnyeghez: a színésznő négy különböző filmje (na jó, az egyik tévésorozat) mutatkozik be a május 17-én kezdődő Cannes-i filmfesztiválon.

A színésznő az ügy kapcsán a variety.com-nak adott interjújában visszautasította a bókot, hogy ő lenne Cannes királynője.

Csak egy színész vagyok, akit négy projektre szerződtettek, és most ezeket képviselem Cannes-ban

- hárított Nicole.

Szerintünk azért van mire szerénynek lennie a lassan 50. évét betöltő színésznőnek; a Moulin Rouge-tól a Grace – Monaco csillagáig már rengeteg filmje eljutott a legnagyobb presztízsű európai filmfesztiválig, de hogy egyszerre négy… le a kalappal, Nicole!

Nicole Kidman a Csábításban, középen Sofia Coppola rendezővel (a képen Kirsten Dunst és Elle Fanning is látható)
Nicole Kidman a Csábításban, középen Sofia Coppola rendezővel (a képen Kirsten Dunst és Elle Fanning is látható)

A Cannes-ban bemutatásra kerülő filmjei közül kettő is versenyez a hivatalos szekcióban az Arany Pálmáért. A Csábítás (The Beguiled), Sofia Coppola kosztümös-polgárháborús filmje egy sérült katonáról szól, akit egy lányinternátus fogad be, ezzel felkavarva az egészségtelenül elfojtott szexuális energiákat. Ennek egy jelenetében Nicole karaktere alaposan megfürdeti a sebesült katonát. Az interjúban így emlékszik vissza a színésznő a forgatásra:

Csodálatos, késő délutáni pillanat volt. Colin csak feküdt ott, komolyan azt hittem, hogy alszik. Órákon át fürdettem. Talán két órán keresztül tisztogattam a kezét és az egész testét.

Colin egy másik interjúban nehezményezte, hogy Nicole „néhány pontot azért kihagyott”.

Szintén az Arany Pálmáért szállt ringbe a The Killing of a Sacred Deer, egy pszicho-horror, amelyben megint csak Colin Farrell tűnik fel Nicole partnereként egy „karizmatikus sebész” szerepében.

Kép

A How To Talk To Girls At Parties egy romantikis sci-fi film, amely Neil Gaiman regényéből készült. Nicole Kidman mellékszerepben támogatja a fiatalokat, Elle Fanninget és Alex Sharpot. A filmet versenyen kívül vetítik.

Kép

Nicole Kidman feltűnik a Top of The Lake című, Új-Zélandon játszódó krimisorozat második évadában is, amelyben Elisabeth Moss (Mad Men, A szolgálólány meséje) játssza a főszereplő detektívet, aki négy évvel az első évad után most egy eltűnt kínai lány után nyomoz. A tévésorozat – és még egy sorozat, a Twin Peaks 26 év után visszatérő új évada – vetítése jelzi, hogy Cannes minden eddiginél jobban figyel a tévés filmművészetre; épp ideje volt, talán előbb-utóbb díjkategóriát is kapnak?

A Top of The Lake kitalálója az a Jane Campion, aki a kilencvenes években A zongoraleckéért kapott Oscar-díjat, és Kidman a Varietynek adott interjújában is megemlíti, mennyire örül, hogy a négy, most Cannes-ban vetített produkciója közül kettőt is nő rendezett.

Erre halad az utam – minden évben azt mondom magamnak: muszáj együtt dolgoznom egy nővel. Rengeteg barátnőm van, aki rendező vagy az próbál lenni. Ott vannak körülöttünk.

Az idén jubileumát ünneplő, 70. alkalommal megrendezett Cannes-i filmfesztiválon két magyar filmért is izgulhatunk. Az Arany Pálmáért versenyez Mundruczó Kornél filmdrámája, a Jupiter holdja, amely egy szír menekült csodálatos történetét dolgozza fel. Az Un Certain regard szekcióban pedig bemutatják Kristóf György első játékfilmét Out címmel.

Különleges bakancslista az utazás szerelmeseinek, ami nem úticélokat ajánl, hanem új megközelítést

Nem mondjuk meg hova érdemes ellátogatnod, azt úgyis te tudod a legjobban. Inkább ahhoz adunk tippeket, hogy miként érezd magad még jobban.

Olvadozunk! Jennifer Garner csodálatos „szerelmes levelet” talált az ötéves fiától

A 45 éves színésznő ritkán oszt meg személyes információkat a gyerekeiről, de ennek a levélkének úgy látszik, képtelen volt ellenállni.

Jobb mint a kávé: íme egy reggeli nyújtó gyakorlatsor, ami igazán felpörget

Rázd fel magad egy bármikor elvégezhető mozdulatsorral!

II. Erzsébet szerint Sarolta az úr a házban

A 91 éves királynő a sandringhami nyaralójában, egy rendezvényen csillogtatta meg a humorát.

A levelek hulljanak, ne a hajad!

Dr. Fenyőváry Éva bőr- és hajgyógyász főorvossal beszélgettünk a hajhullás okairól.

12 bók, amit soha ne mondj egy nőnek

Vagyis leginkább senkinek. Akár nő vagy, akár férfi. Ami a szíveden, az a szádon? Ne. Akkor se.

Horoszkóp szerint rangsorolták a legjobb anyukákat: íme, a lista

A csillagjegyed nagyon sok mindent elárul rólad!

Így bizonyítsd be magadnak 2018-ban, hogy te vagy a saját legjobb barátod: 7 tipp

Olyan faramuci időket élünk, hogy időről időre emlékeztetned kell magad: még több és több olyan tevékenységet kell rendszeresíteni az életedben, ami jólesik és amit élvezel.

A város, ahol a -62 fok ellenére sem áll meg az élet

Nem az a tipikus turistaparadicsom, de egyszer azért megnéznénk!

Trump hosszú idő óta az első amerikai elnök, aki nem sportol – íme 8 kollégája, akiről példát vehetne!

A testedzés fölösleges energiapazarlás, mivel az ember meghatározott energiamennyiséggel születik, és előbb-utóbb kimerül, mint az elem – ez a véleménye több forrás szerint is az Egyesült Államok jelenlegi elnökének.

Sokan azt hiszik, hogy irtó népszerűvé teszi őket ez a szokás, pedig ellenkezőleg

Egy szociálpszichológiai kutatás most bizonyította be, hogy semmi értelme nincs ennek a fajta kommunikációnak.

7 egyszerű trükk, hogy a kis lakásod palotának tűnjön

Ki mondta, hogy egy kis lakásnak aprónak is kell tűnnie?

35 év szünet után újra nyitnak a mozik Szaúd-Arábiában

Mit gondolsz, mi volt az első film, ami foroghatott?

Napi horoszkóp január 16.: a Kosok fontos döntés előtt állnak, a Halak jól hasznosítható tanácsot kapnak

Ma is érdemes elolvasnod a napi horoszkópodat, hisz a csillagok ismét üzentek!

46 évesen elhunyt a The Cranberries énekesnője

Dolores O’Riordan váratlan halála a legközelebbi hozzátartozóit is sokkolta.

Kövess minket

Legyen stílusos új éved! Féléves Éva-előfizetéshez most féléves InStyle-előfizetést kapsz ajándékba!

Csak 2995 Ft