A legnagyobb hiba, amit sminkeléskor elkövettem - mostanáig

Borítókép: A legnagyobb hiba, amit sminkeléskor elkövettem - mostanáig Forrás: Pinterest
Tanuljatok szerkesztőnk hibájából: ne kövessétek el ti is ugyanezt sminkelés közben!

Szépségszerkesztői pozícióm nem csak azért rendkívül testhezálló, mert lassan két lábon járó enciklopédia leszek a kozmetikai szerek összetevőit illetően, és mert már-már rögeszmésen követem a legújabb beauty trendeket, hanem azért is, mert nagyon szeretem magam sminkelni, és nem riadok vissza attól, hogy kísérletezgessek az akár extrémebb lookokkal is.

Van viszont egy dolog, amit hajlamos voltam rosszul csinálni - a fürdőszobai pocsék világítás is tehet róla -, és csak akkor szembesültem a közelről rémisztő következménnyel, amikor kinti fényben belenéztem a kézitükrömben. Szerencsém, hogy messziről nem túl szembetűnő a balfogás, így mindeddig sikeresen megúsztam, hogy ujjal mutogassanak rám. Bár ettől még aki mellettem állt a 4-6-oson, biztos gondolta, amit én is gondolnék a helyében.

Hogy mi is ez a hiba? Máris mondom, csak előbb felvázolom az alapozásom lépéseit: először színegységesítő primerrel kiütöm a vörös foltokat az arcomon, majd jöhet egy BB krém, ha még kell, némi korrektor a szemem alá, utána a púder. Száraz, vízhiányos bőröm van, mégis használok púdert, mivel úgy tapasztaltam, százszor tartósabb a smink vele, mint nélküle. Na és itt követtem el mindeddig a hibát! Olyan púdert használok, ami alapozó és púder is lehet egyben, és a hozzá járó szivaccsal viszem fel a bőrömre. Nos, ha neked is száraz a bőröd, és kifejezetten fixáláshoz használsz púdert, ezt a szivacsot azonnal dobd ki! Akármennyire igyekszel ugyanis, szivaccsal nem lehet elég levegősen, elég vékonyan felvinni a púdert, sőt, még púder puffal sem - csak és kizárólag púderecsettel. Ezért néztem ki közelről úgy, mintha arcomba borítottam a liszteszsákot, és ezért tértem át nemrégiben a púderecsetre.

Tapasztalatom szerint, minél nagyobb az ecset feje, annál szebb és egységesebb a végeredmény, alig észrevehető a változás, viszont a púder fixáló és mattító hatása így is egész nap kitart.

Az ecsetet megforgatom a púderben, majd a mosdó fölött jó alaposan lerázom a fölöslegts, és gyorsan, alig érintve a bőröm, átfutok vele az arcomon, három részben: jobb és bal arc majd a T-vonal.

Jelenleg a KAP alapozó-púderecsete a kedvencem, azért tetszik, mert jó tömött, viszont rövidszőrű, így elég pontosan lehet vele munkálkodni. És kész, most már tényleg hibátlan a sminkem (de azért tanulva a múltból, mindig leellenőrzöm a teraszon egy kézitükörrel indulás előtt...;)

A Kell a púder! termékeit május 28-ig a Projekt Showroom Paulay Ede utcai pop up üzletében is megvásárolhatjátok!